NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Vágólapra másolva!
2025.04.14. 19:09
A Fehérvár kedden menesztheti Pető Tamást (Fotó: Török Attila)
Az M4 Sporthoz hasonlóan lapunk is úgy értesült, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár leváltja Pető Tamás vezetőedzőt. A Nemzeti Sport információi szerint a váltást kedden jelenthetik be.

A Nemzeti Sport információi szerint a Fehérvár kedden jelentheti be Pető Tamás menesztését.

A Fehérvár a legutóbbi hat mérkőzésén nyeretlen, az MTK ellen búcsúzott a Magyar Kupából, míg a bajnokságban a nyolcadik helyen áll négy ponttal a kiesést jelentő 11. pozíciótól. Pető Tamás 2024 nyarán vette át a Fehérvár irányítását, az NB I-ben 27 mérkőzésen nyolc győzelem mellett hat döntetlen és 13 vereség a mérlege; összesen 35 találkozón irányította a csapatot, ezeken 12 győzelmet ünnepelhetett.

Az M4 Sporttal egybehangzóan lapunk is úgy értesült, hogy jó eséllyel a Nyíregyházától előző héten elküldött Tímár Krisztián váltja Petőt a kispadon.

2024. augusztus 26.: Debreceni VSC – Szrdjan Blagojevics (szerb) helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1.:  Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Máté Csaba
2024. október 15–16.: Kecskeméti TE – Szabó István helyett Gera Zoltán
2024. október 27.: Debreceni VSC Máté Csaba helyett Dombi Tibor
2024. november 11.: Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro (angol)
2024. december 31./2025. január 6.: Ferencvárosi TC – Pascal Jansen (holland) helyett Robbie Keane (ír)
2025. február 19.: Diósgyőri VTK – Vladimir Radenkovics (szerb) helyett ideiglenesen Vincze Richárd
2025. február 26.: Diósgyőri VTK – az ideiglenesen megbízott Vincze Richárd helyett Valdas Dambrauskas (litván)
2025. április 8., Nyíregyháza Spartacus – Tímár Krisztián helyett Szabó István
Edzőváltások a labdarúgó NB I 2024–2025-ös idényében
   
AZ ÁLLÁS       
1. Ferencvárosi TC27158445–25+2053
2. Puskás Akadémia27164743–29+1452
3. Paksi FC27156658–39+1951
4. MTK Budapest271251046–37+941
5. ETO FC Győr271010738–31+740
6. Diósgyőri VTK27109834–39–539
7. Újpest FC27810930–37–734
8. Fehérvár FC27861332–39–730
9. Zalaegerszegi TE27781231–37–629
10. Nyíregyháza Spartacus27761425–41–1627
11. Debreceni VSC27751543–51–826
12. Kecskeméti TE27491427–47–2021

 

 

Legfrissebb hírek

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
7 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
12 órája

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
12 órája

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
13 órája

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50
Ezek is érdekelhetik