Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 14:21
null
Moricz CsabaJasmin Mesanovic marad Kisvárdán (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-be májusban visszajutó Kisvárda FC bejelentette, hogy szerződést hosszabbított 33 éves, bosnyák csapatkapitányával, Jasmin Mesanoviccsal.

 

Újabb egy évvel meghosszabbította szerződését Jasmin Mesanovic, aki 2021 nyarán érkezett Kisvárdára, egyhuzamban ő a legrégebben szerződéssel rendelkező labdarúgó a csapatban. A 33 éves, egyszeres bosnyák válogatott támadó az új szezonban az ötödik kisvárdai idényét kezdi meg, azon belül a negyediket az élvonalban – adta hírül a kisvardafc.hu.

Ez lesz az ötödik idényem Kisvárdán, nagyon örülök, hogy maradhattam – mondta a bejelentés kapcsán a csapatkapitány, Jasmin Mesanovic. Sokat várok az új idénytől, a csapatunk versenyképes lesz a magas célokért. A legfontosabb, hogy mindannyian egészségesek maradjunk, és hogy olyan csapat legyünk, mint az előző idényben, és azt hiszem, végül teljesíteni fogjuk a céljainkat.”

Jasmin Mesanovic eddig az NB I-ben 92, az NB II-ben 30 bajnoki meccset játszott a Kisvárdában. Az élvonalban 23 gólt szerzett, amivel klubrekorder. A legutóbbi NB II-es idényben nyolc gólig és három gólpasszig jutott. Négy év alatt összesen 137 tétmérkőzésen lépett eddig pályára a Kisvárdában és 32 gólt szerzett.



 

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 perce

A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

Minden más foci
42 perce

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
44 perce

Szlovén gólkirállyal erősítette meg keretét az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
1 órája

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
4 órája

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik