Bognár György az Újpest elleni győzelem után: Jó döntés volt betenni a fiatalokat

2025.08.11. 07:02
null
A meccs végén a két vezetőedző közül Bognár György örülhetett (Fotó: Árvai Károly)
Az Újpest FC hazai pályán 2–1-re kikapott a Pakstól a labdarúgó NB I 3. fordulójában. Damir Krznar szerint döntőnek bizonyult, hogy nem éltek a pontrúgások adta lehetőségekkel, Bognár György úgy véli, jó döntés volt a fiatalokat játszatni.

Damir KRZNAR, az Újpest FC vezetőedzője

– A hatodik újpesti meccsén jött az első vereség. Bosszús?     
– Sohasem jó vesztesként távozni, de nem nyalogathatjuk a sebeinket. Kemény meccs volt, a Paks ellen nehéz védekezni, szoros emberfogásra kényszerített minket. Azonos szinten futballoztunk, a gól sem tört meg minket. A második félidő is kiegyenlített volt, ám egy rögzített helyzetből gólt kaptunk – mi ezekkel a lehetőségekkel nem éltünk, ez döntőnek bizonyult.
– Hogyhogy nem jöttek a helyzetek a második félidőben annak ellenére, hogy támadókat cserélt be?     
– Kockázatot kellett vállalni a végén, de a Paks összeszedetten védekezett, nem volt könnyű feltörni. Voltak lehetőségeink, három-négy jelentős akadt, sajnos nem sikerült gólra váltanunk őket. Átállhatnánk akár többcsatáros játékra, ám az is balul sülhet el.
– Három bajnokin 1.98-as xG-t hozott össze a csapata. Ez is jelzi, hogy gond van a helyzetkialakítással?     
– Két hazai és egy idegenbeli bajnokink volt, az egyiken ráadásul emberhátrányban futballoztunk, így nem olyan rossz ez az mutató. Kellően támadó felfogásban játszottunk, de mindig többet kell tennünk. 


BOGNÁR György, a Paksi FC vezetőedzője

– A Zsitomir elleni háromgólos vereség mintha nem viselte volna meg a csapatát – egyetért?     
– Nekünk nem vergődéssel telnek a napjaink egy-egy vereség után, inkább túltesszük magunkat a történteken – felkészültünk az Újpest elleni mérkőzésre. Az első perctől kezdve jó felfogásban futballoztunk, voltak lehetőségeink, nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel.
– Együttese játékán nem látszott a tartalékos összetétel. Ezek szerint van két kezdőcsapatnyi jó játékosa?     
– Az úgynevezett alapcsapatunkban több a rutinos, harminc év feletti labdarúgó, úgyhogy ennek az évnek az is a feladata, hogy beépítsünk fiatalokat – no, persze nem a fiatalszabály miatt, amúgy is el kell kezdenünk az átalakítást a keretben. Szerencsére jó a merítési lehetőség Pakson, az összes korosztályos együttesünkben szerepel olyan, akiből NB I-es játékos lehet.
– A húszéves Horváth Kevin elkapta a fonalat, négy gólpassz után gólt lőtt. Mekkora szerepet kaphat az idényben?      
– Meccsről meccsre egyre jobban játszik, meghatározó futballistája lehet a Paksnak, és nem csak azért, mert fiatal.

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 21:59

Lenzsér fejese döntött – kikapott az Újpest a Pakstól a Megyeri úton

Bognár György csapata a Konferencialiga-selejtezőben elszenvedett vereség után javított. Az Újpest elszenvedte első vereségét.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Újpest FC–Paksi FC 1–2 (1–1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 8650 néző. Vezette: Berke
Gólszerző: Matko (43.), ill. Horváth Kevin (38.), Lenzsér (76.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencváros321–8–2+67
  2. Paksi FC321–10–5+57
  3. Debreceni VSC321–6–4+27
  4. Puskás Akadémia32–16–5+16
  5. MTK Budapest31116–2+44
  6. Újpest FC31115–4+14
  7. Kisvárda31114–7–34
  8. Zalaegerszeg3–3–6–603
  9. ETO FC Győr3–3–5–503
10. Nyíregyháza 3–124–8–41
11. Diósgyőri VTK3–123–10–71
12. Kazincbarcika3––32–7–50

 

Legfrissebb hírek

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
21 órája

Fekete füstbe borult a lelátó a Kispest-Honvéd–Újpest meccsen – képek

Labdarúgó NB I
23 órája

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest előnye nem sokáig tartott ki a Honvéd ellen, döntetlen lett a vége

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:35

Van miért törleszteniük a zalaiaknak; többen is lehetnének a Bozsik Arénában, de...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:57

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:55

Nézzétek meg a cipőmet! Ilyen volt a Paks és az MTK bajnokija – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 23:02

Nagy csatában verték a lilák a MÁV Előrét a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.10.10. 22:48