Vladimir Radenkovics: Az első félidő az én hibám, a második utat mutat a folytatásra

2025.08.09. 22:08
null
Radenkovics magára vállalta a Diósgyőr rossz első félidejét (Fotó: Árvai Károly)
Az MTK Budapest 5–0-ra nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 3. fordulójában. Vladimir Radenkovics magára vállalta csapata első félidei rossz teljesítményét, Horváth Dávid mindennel elégedett volt, a mesterhármast szerző Molnár Rajmundra külön is kitért.

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője a következőket mondta.

„Teljes mértékben elégedett vagyok mindennel, nagyszerű mérkőzést játszottunk. Kellett némi szerencse, hiszen hamar vezetést szereztünk tizenegyesből, s ez azért volt fontos, mert a diósgyőriek masszív védekezésének feltörését megkönnyítette, ezután ki kellett jönniük ránk. Onnantól kezdve könnyebben át tudtuk játszani a soraikat. A jelentős előny birtokában fegyelmezett játékot kértem a második félidőre, amit megkaptam. Molnár Rajmund három gólt szerzett, Átrok Zalán először talált be az NB I-ben, Vitályos Viktor pedig először lépett pályára.”

A mesterhármast szerző Molnár Rajmundra külön is kitért, úgy fogalmazott, ilyen teljesítmény után a földön kell tartaniuk a fiatal támadót.

Vladimir Radenkovics, a Diósgyőr vezetőedzője így értékelt.

„Remek futballt játszik az MTK, megérdemelten nyert. Kedvező időjárás, jó pálya, teli vendégszektor, csak éppen mi nem voltunk a pályán. Az első félidő az én hibám, a második pedig utat mutat nekünk a folytatásra. Próbálok nyugodt maradni, és úgy értékelni, hogy a második félidő sokkal jobb volt. Tisztább már a kép előttem, sokat tanultam a játékosokról. Olyan mentalitást akarok látni, mint amilyet Holdampf Gergő, Jurek Gábor, Bényei Ágoston és Bárdos Bence mutatott. A fiatalokkal nagyon elégedett voltam ebből a szempontból. A csapat sokkal erősebb lesz ennek a meccsnek a tapasztalataival.”

Videónkból kiderül, hogy milyen rossz döntéseket hozott az első félidőben, és mire tud építeni abból, amit a másodikban látott.

 

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 19:40

Molnár Rajmund triplázott, az MTK kiütötte a Diósgyőrt

A fővárosi kék-fehérek már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, a DVTK három forduló után már tíz kapott gólnál jár.
Labdarúgó NB I
2025.08.09. 18:57

Molnár Rajmund így triplázott egy félidő alatt a DVTK ellen – videó

Az MTK szélsője egyszer akcióból, kétszer pedig tizenegyesből volt eredményes.

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK 5–0 (4–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2200 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Molnár R. (7., 32., 43. – az elsőt és a harmadikat 11-esből), Kata (28.), Átrok (79.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC321–8–2+67
2. Debreceni VSC321–6–4+27
3. Puskás Akadémia22––5–3+26
4. Paksi FC211–8–4+44
5. MTK Budapest31116–2+44
6. Újpest FC211–4–2+24
7. Zalaegerszegi TE2–2–5–502
8. ETO FC Győr2–2–4–402
9. Nyíregyháza Spartacus3–124–8–41
10. Kisvárda2–112–6–41
11. Diósgyőri VTK3–123–10–71
12. Kazincbarcika3––32–7–50

 

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
54 perce

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
10 órája

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:52

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00