Magyar Kupa: a címvédő a DVTK-val találkozik a nyolcaddöntőben, az FTC NB II-es csapatot kapott

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.10.30. 23:09
null
A trófea (Fotó: Szabó Miklós)
Miután csütörtök este a Budapest Honvéd továbbjutásával teljessé vált a Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjének 16 csapatos mezőnye, az M4 Sport stúdiójában megtartották a következő, februári kör sorsolását.

A korábbi 31-szeres válogatott labdarúgó, a Budapest Honvéddal játékosként háromszoros bajnok, edzőként egyszeres kupagyőztes Pisont István segítségével készítették el a sorsolást az M4 Sport stúdiójában. Először a februárban – a hivatalos játéknap 11-e, szerda – esedékes nyolcaddöntő párosítására derült fény, csupán egyetlen NB I-es párharc lesz a legjobb 16 között, a címvédő Paks fogadja majd a DVTK-t, és az is kiderült, hogy két alsóbb osztályú együttes mindenképp lesz a nyolc között.

Az ágak is biztossá váltak, így tudható, hogy a negyeddöntőben összejöhet akár egy ETO–MTK párharc, az FTC pedig az újonc Kazincbarcikához látogathat, ha mindkét csapat továbbjut. Az elődöntő kapcsán is ismert, hogy mely együttes milyen ellenfelet kaphat, tehát több sorsolás már nem lesz a Mol Magyar Kupa mostani kiírásában.

Az Amatőr Kupa döntőjét a Mezőörs és a Kelen SC vívja, itt eldőlt, hogy előbbi csapat lesz a pályaválasztó.

A teljes sorsolás

 MOL MAGYAR KUPA 
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Budapest Honvéd FC (NB II)–ESMTK (NB III)
ETO FC–Videoton FC Fehérvár (NB II)
FC Ajka (NB II)–Kolorcity Kazincbarcika SC
Ferencvárosi TC–Aqvital FC Csákvár (NB II)
Paksi FC–Diósgyőri VTK
MTK Budapest–Kecskeméti TE (NB II)
Zalaegerszegi TE FC–Vasas FC (NB II)
Debreceni EAC (NB III)–Soroksár SC (NB II)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
ETO FC/Videoton FC Fehérvár (NB II)–MTK Budapest/Kecskeméti TE (NB II) (1. negyeddöntő)
Budapest Honvéd FC (NB II)/ESMTK (NB III)–Paksi FC/Diósgyőri VTK (2. negyeddöntő)
FC Ajka (NB II)/Kolorcity Kazincbarcika SC–Ferencvárosi TC/Aqvital FC Csákvár (NB II) (3. negyeddöntő)
Zalaegerszegi TE FC/Vasas FC (NB II)–Debreceni EAC (NB III)/Soroksár SC (NB II) (4. negyeddöntő)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
3. negyeddöntő győztese–1. negyeddöntő győztese
2. negyeddöntő győztese–4. negyeddöntő győztese


 A NYOLCADDÖNTŐ MEZŐNYE 

NB I (7 csapat): Diósgyőri VTK, ETO FC, Ferencvárosi TC, Kolorcity Kazincbarcika SC, MTK Budapest, Paksi FC, Zalaegerszegi TE FC

NB II (7 csapat): FC Ajka, Budapest Honvéd FC, Aqvital FC Csákvár, Kecskeméti TE, Soroksár SC, Vasas FC, Videoton FC Fehérvár

NB III (2 csapat): Debreceni EAC, ESMTK


 TOVÁBBI KULCSDÁTUMOK 

Nyolcaddöntő: február 11. (16 csapat)
Negyeddöntő: március 4. (8 csapat)
Elődöntő: április 22. (4 csapat)
Döntő: május 9., Puskás Aréna (2 csapat)

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 10:41

MAGYAR KUPA 2025–2026 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Az élvonalbeli csapatok a 3. fordulóban kapcsolódnak be, a döntő május 9-én lesz a Puskás Arénában.

 

 

Legfrissebb hírek

Ezúttal is fontos szerep juthat a fiataloknak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
3 órája

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
20 órája

Varga Barnabásék a Celjével játszanak a Konferencialiga nyolcaddöntőjében – sorsolás

Európa-konferencialiga
23 órája

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
Tegnap, 13:27

El-sorsolás: a Braga a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőben

Európa-liga
Tegnap, 13:25

Ezek a csapatok folytatják az Európa-liga és a Konferencialiga nyolcaddöntőjében

Európa-liga
2026.02.26. 23:36

Az egész rendszer a felnőttválogatottat szolgálja – új irány az utánpótlásban

Magyar válogatott
2026.02.26. 17:52

Az ETO és a Videoton is szektorbezárást kapott a két csapat kupameccse nyomán

Labdarúgó NB I
2026.02.24. 21:41
Ezek is érdekelhetik