Robbie Keane: Fontos a frissesség

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2025.10.26. 12:16
null
Robbie Keane együttese három bajnoki óta nyeretlen hazai pályán (Fotó: Dömötör Csaba)
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, a ZTE elleni bajnokin az eddig kevesebbet játszó futballisták is szerepet kaphatnak.  

Majdhogynem elképzelhetetlen, hogy a szétesett csapat benyomását keltő, a tabella utolsó helyén szerénykedő ZTE akár egy pontot is szerezzen az Üllői úton. Az egerszegiek persze bízhatnak abban, hogy a Ferencváros idehaza botladozik, csak négy bajnokit nyert meg a kilencből. A ZTE legutóbb 2021 októberében nyert a Groupama Arénában (2–1), négy éve hazai oldalon Vécsei Bálint, míg a kék-fehéreknél Nikola Szerafimov és Koszta Márk volt eredményes.

A Salzburg elleni győzelem mámorában úszó zöld-fehérek lendületből veszik a következő akadályt, de a vendégek dél-amerikai támadói okoznak majd egy-két kellemetlen percet a hazai védelemnek. Ismét 3–2-re nyer a Fradi.
NS-TIPP: BODNÁR Zalán

A vasárnapi bajnoki előtt Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője a klubhonlapnak nyilatkozva hangsúlyozta: komolyan kell venni a zalaegerszegieket, hiszen az év meccsére készülnek. Saját csapatával kapcsolatban elmondta, szükség lesz a frissítésre, ezért a közelmúltban kevesebbet játszó labdarúgók is lehetőséget kapnak a ZTE ellen. A Salzburg ellen idegenben 3–2-re megnyert Európa-liga-mérkőzés előtt az ír tréner elárulta, a húszéves, hétszeres válogatott Tóth Alex sérüléssel bajlódik, így ő biztosan nem lesz a keretben. Eltiltott mindkét oldalon van, a hazaiaknál Gróf Dávid, míg a vendégeknél Csonka András kénytelen kihagyni a vasárnapi bajnokit.

NB I 
11. FORDULÓ
17.30: Ferencvárosi TC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

 1. Paksi FC

11

5

5

1

26–17

+9

20

 2. MTK Budapest

11

5

2

4

24–18

+6

17

 3. Kisvárda

9

5

1

3

9–13

–4

16

 4. Ferencváros

9

4

4

1

19– 9

+10

16

 5. ETO FC 

9

4

4

1

19–11

+8

16

 6. Debreceni VSC

10

4

4

2

13–12

+1

16

 7. Puskás Akadémia

11

4

3

4

14–16

–2

15

 8. Diósgyőri VTK

11

2

5

4

15–21

–6

11

 9. Kazincbarcika

10

3

1

6

10–19

–9

10

10. Újpest FC

10

2

4

4

13–13

0

10

11. Nyíregyháza 

11

2

3

6

14–24

–10

9

12. Zalaegerszegi TE

10

1

4

5

16–19

–3

7

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencvárosi TC–ZTE FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt szerződtetni

Labdarúgó NB I
7 órája

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
9 órája

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
10 órája

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
10 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
11 órája

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
22 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:57
Ezek is érdekelhetik