Szatmári Csaba: A Nyíregyháza elleni bajnoki „a” meccs

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2025.12.04. 14:34
null
Szatmári Csaba egyre jobb formában érzi magát, és szeretné jó eredményekkel zárni a decembert (Fotó: Árvai Károly)
A DVTK védője, Szatmári Csaba szerint nincs mellébeszélés, a presztízsmérkőzésen nyerniük kell szombat délután.

Rangadó előtt áll a Diósgyőri VTK: a csapat az ősi ellenfél Nyíregyháza Spartacust fogadja szombaton 12.30-kor. A tizedik helyen szerénykedő miskolciak esetleges győzelmükkel megenyhíthetnék a drukkereket, akik a gyengébb szereplés láttán rendre hangot adnak elégedetlenségüknek.

„A Nyíregyháza elleni bajnoki nem egy mérkőzés a sok közül, hanem »a« meccs – mondta lapunknak Szatmári Csaba, a diósgyőriek 31 éves védője. – Ilyenkor mindent félre kell tenni, nincs mellébeszélés és kifogás, mondván, hogy majd a következő meccsen javítunk: ez az összecsapás nemcsak a bajnokság kimenetele szempontjából lényeges, hanem igazi presztízscsata. Fontos a városnak, a klubnak, a szurkolóknak. Meg kell mutatnunk, hogy többre vagyunk képesek, mint amit a tabella mutat. A Szpari csak egy ponttal szerzett kevesebbet, mint mi, s igazán kétarcú csapat: képes legyőzni a Ferencvárost idegenben, de ha nem fog ki jó napot, akkor odahaza kap ki a Debrecentől három-nullára. Többször is elmondtuk, mindenki képes legyőzni mindenkit az NB I-ben, ezt tapasztalhatjuk is hétről hétrea jobbik énünket akarjuk mutatni, s idehaza nyernünk kell a Nyíregyháza ellen. A szereplésünkkel természetesen nem vagyunk elégedettek, többet vártunk magunktól, s bár akadnak pozitív eredmények is, az évben hátralévő három bajnokin, a nyíregyháziak, a felcsútiak és a ferencvárosiak ellen minél több pontot össze akarunk gyűjteni, s végre felzárkózni a középmezőnyhöz.”     

Emlékezhetünk, Szatmári Csaba nyolc és fél hónap után, október közepén tért vissza februári bokatörését követően, s azóta hat élvonalbeli bajnokit játszott le, négyszer kezdőként végig a pályán lehetett, míg kétszer egy-egy fél­idő jutott neki.

„Egyre jobb formában és állapotban érzem magam, egyre bátrabban vállalom az ütközéseket, a test test elleni csatákat. De még közel sem vagyok csúcsformában, többet várok el magamtól.”     

A hírek szerint Diósgyőrben továbbra is többen bajlódnak sérüléssel: a szakmai stáb egyelőre nem számíthat Bárdos Bencére, Yohan Croizet-ra, Anderson Esitire, Ivan Saponjicsra és Szakos Bencére sem – kérdés, mikor épülhetnek fel.

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ
December 6., szombat
12.30: Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
14.45: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
17.00: Paksi FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

December 7., vasárnap
13.15: ETO FC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Ferencvárosi TC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
19.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Debreceni VSC

15

8

4

3

25–19

+6 

28 

  2. ETO FC

15

7

5

3

30–16

+14 

26 

  3. Ferencvárosi TC

14

7

4

3

30–17

+13 

25 

  4. Paksi FC

15

6

6

3

32–24

+8 

24 

  5. Kisvárda

14

7

2

5

18–22

–4 

23 

  6. Puskás Akadémia

15

6

4

5

21–20

+1 

22 

  7. MTK Budapest

15

6

2

7

28–29

–1 

20 

  8. Zalaegerszegi TE

15

5

4

6

23–22

+1 

19 

  9. Újpest FC

15

4

4

7

21–26

–5 

16 

10. Diósgyőri VTK

15

3

6

6

21–27

–6 

15 

11. Nyíregyháza 

15

3

5

7

18–29

–11 

14 

12. Kazincbarcika

15

3

2

10

15–31

–16 

11

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest FC visszarendelte játékosát Diósgyőrből – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy mérkőzésre tiltották el az MTK fiatal középpályását

Labdarúgó NB I
7 órája

Kuttor a helyzetkihasználásra, Borbély a talajra panaszkodott a Barcika–ETO meccs után

Labdarúgó NB I
10 órája

A Paks hosszabbított a fiatal középpályásával

Labdarúgó NB I
11 órája

Kilencéves emlék: Molnár Gábor gólt lőtt Dibusz Dénesnek

Labdarúgó NB I
13 órája

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
20 órája

Az ETO hármat lőtt a Kazincbarcikának, és tovább üldözi az éllovast

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:47
Ezek is érdekelhetik