A Honvéd és a Videoton is érdeklődik a felcsúti csatár iránt

2026.01.05. 10:48
null
Nagy Zoárd a nyáron a másodosztály gólkirályaként érkezett a Puskás Akadémiához, melynél öt meccsen játszott az NB I-ben, gólt még nem szerzett (Fotó: pfla.hu)
A Nemzeti Sport értesülései szerint élénk az érdeklődés a játékospiacon a Puskás Akadémia csatára, Nagy Zoárd iránt – ezzel kapcsolatban a játékos képviselőjét, Sowunmi Thomast kérdeztük, aki másik két ügyfeléről is nyilatkozott.

 

 

A Nemzeti Sport értesülései szerint számos csapat érdeklődött az elmúlt hetekben a Puskás Akadémia 25 éves csatára, Nagy Zoárd iránt, aki a nyáron Csákvárról szerződött Felcsútra, de az őszi szezonban kevés lehetőséget kapott, öt meccsen lépett pályára az NB I-ben. Úgy tudjuk, az NB I-ből a a Kazincbarcika, a szlovák élvonalból a Komáromi FC, a román SuperLigából a Csíkszereda, az NB II-ből pedig a Budapest Honvéd, a Videoton és a Kecskemét is érdeklődik a támadó iránt.

Valóban több klub jelezte már, itthonról és külföldről is, hogy szívesen kölcsönvennék Nagy Zoárdot Felcsútról, de jelenleg úgy tűnik, a Puskás Akadémia nem szeretné elengedni a csatárt, számolnak vele a tavaszi szezonban. Meglátjuk, hogy a következő hetekben változik-e a helyzet” – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a csatárt képviselő The Footballers Group részéről Sowunmi Thomas.

A játékosügynök a menedzseriorda másik két ügyfeléről is szót ejtett, miután szurkolói forrásokban megjelent, hogy a DVTK-nak kölcsönadott támadó, Babos Bence a télen visszatérhet Fehérvárra, de ha nem, akkor a védő Demeter Milán kölcsönbe Diósgyőrből a Videotonhoz kerülhet.

Babos Bence ügyében már megegyeztek a klubok, hogy a tavaszi szezont is Diósgyőrben tölti, ezért is utazhatott el a csapattal a spanyolországi edzőtáborba. Demeter Milán kapcsán pedig minket nem kerestek meg a klubok, hogy kölcsönadnák, ő is Spanyolországban készül a DVTK-val a tavaszi folytatásra” – reagált Sowunmi.

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 11:55

NB I: magyar fiatalok érkeztek külföldről; a ZTE volt a piaci hajrá főszereplője

A DVTK, az ETO, a Kazincbarcika, a Kisvárda, az MTK és a Paks is igazolt az utolsó héten – így zárt a piac.

 

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2 órája

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
10 órája

Mucha József gólra törő játékot és győzelmet vár az FTC-től a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
10 órája

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
22 órája

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:53

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:40

Hiába vezetett a Paks Kisvárdán, folytatódott a vereségsorozata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:23
Ezek is érdekelhetik