Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Vágólapra másolva!
2026.01.18. 14:12
null
Fotó: Kovács Péter, archív
Hétgólos győzelmet aratott a szlovák labdarúgó-élvonalban (Niké Liga) szereplő Komáromi FC az NB III-as ETO Akadémia elleni felkészülési meccsen.

A TELJES MÉRKŐZÉS IDE KATTINTVA NÉZHETŐ MEG!

Pénteken furcsa programot közölt az ETO FC kommunikációs csapata, az alapján ugyanis vasárnap délelőtt tizenegykor Győrben a komáromi szlovák első osztályú csapat volt az ellenfél, fél háromkor pedig a Rapid otthonában lépett volna pályára az együttes. Nos, végül az NB III-as ETO Akadémia ugrott be a győri mérkőzésre, az élvonalbeli csapat ellen szerzett tapasztalaton és a mozgáson kívül azonban nem sok köszönet lehetett benne, mert 7–0-ra kikaptak a fiatalok (Brecska Dániel, Urblík Norbert, Jovan Zivkovic, Lacza Alex és a rutinos Kiss Máté futballozott korábban tétmeccsen a nagyok között) a Komáromi FC ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ETO Akadémia–Komáromi FC (szlovákiai) 0–7 (0–2)
ETO Akadémia: Brecska – Szarka, Urblík, Koncz, Black, Kiss, Conte, Pálvalvi, Zivkovic, Garamszegy-Géczy, Lacza
Gólszerző: Domonkos K. (2), J. Palán, C. Bayemi, D. Zák, E. Mashike, A. Krcík

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
Tegnap, 17:50

Felkészülés: mindkét szombati meccsén kikapott a ZTE

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:38

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43

Felkészülés: az Újpest egyik edzője is pályára lépett a Mezőkövesd ellen; nagy pofont kapott a Szpari

Labdarúgó NB I
2026.01.16. 15:11

Paksi FC: Kinyik Ákos megsérült az edzőtáborban

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 15:42

Felkészülési meccsek: kikapott a Diósgyőr és az ETO, ikszelt a Paks és a Szpari

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 15:08

Felkészülés: a Puskás Akadémia döntetlent játszott a Legiával

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 18:35
Ezek is érdekelhetik