Paksi FC: Kinyik Ákos megsérült az edzőtáborban

T. Z.T. Z.
2026.01.15. 15:42
null
Fotó: MTI/Purger Tamás
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC csütörtöki tájékoztatása szerint Kinyik Ákos megsérült a csapat törökországi edzőtáborában, így idő előtt véget ért számára a téli felkészülés.

A klub hivatalos honlapján olvasható közleményből kiderült, hogy a védő állapotáról a vizsgálatokat követően adnak majd további tájékoztatást. A paksiakra egyébként még egy felkészülési mérkőzés vár a törökországi edzőtáborban, pénteken a Widzew Lódz ellen lépnek pályára.

Kinyik az LKS Lódz elleni keddi felkészülési mérkőzésen maradt lent a pályán, majd később nem is tudta folytatni a játékot.

„Volt egy lehetőségem a hazapasszra, de az ellenfél támadója jól olvasta a játékot, ezért visszafordultam a mezőny felé, és magam alól próbáltam kipasszolni a labdát. A passz pillanatában – ahogy utólag mondták – talán volt egy kisebb lökés is, én pedig azonnal reccsenést éreztem a térdemben. Lent maradtam, nem tudtam ráállni a lábamra. Korábban nem volt hasonló sérülésem, így ez most egy új helyzet számomra. Hazautazunk, ezt követően képalkotó vizsgálatra megyek, majd orvossal konzultálunk, hogy pontos képet kapjunk az állapotomról” – idézte a paksiak honlapja Kinyiket.

 A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 
Edzőtábor: január 6–17., Belek (Törökország)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 9., péntek: Paks–Sumqayit FK (azeri) 5–1 (Ádám M. 2, Böde, Tóth B., Szendrei Á.)
Január 11., vasárnap: Paks–PFK Ludogorec Razgrad (bolgár) 2–3 (Windecker – 11-esből, Tóth B.)
Január 13., kedd: Paks–LKS Lódz (lengyel) 0–0
Január 16., péntek: Paks–RTS Widzew Lódz (lengyel) 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Máté Csaba (Kozármisleny), Pesti Zoltán (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Tamás Olivér (szabadon igazolható, legutóbb a Nyíregyháza kölcsönjátékosaként BVSC)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Pető Milán (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
18 órája

Ijesztő sérülése után üzent a Real Madrid hátvédje

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 12:40

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Kiss Tamást megműtötték az arccsonttörése után

Légiósok
2026.02.23. 19:33

Drámai vallomás: kis híján amputálni kellett Lindsey Vonn lábát

Téli sportok
2026.02.23. 18:20

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 10:34

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 06:38

Majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Pakson is nyerő ETO

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 19:30
Ezek is érdekelhetik