Tóth Alexről kérdezték a Bournemouth edzőjét; a Galatasaray is beszállhatott a versenybe

ROCK PÉTERROCK PÉTER
Vágólapra másolva!
2026.01.16. 11:37
null
Még nem dőlt el Tóth Alex jövője (Fotó: Ferencvárosi TC)
Az elmúlt napok átigazolási hírei alapján nem meglepő, hogy a Premier League-ben szereplő Bournemouth vezetőedzőjét, Andoni Iraolát a magyar válogatott Tóth Alex lehetséges érkezéséről kérdezték. A spanyol tréner ügyesen kitért a válasz elől, miközben török sajtóhírek a Galatasaray érdeklődéséről is írnak, de egyes források szerint a Lazio is visszakerülhet a képbe.

A Bournemouth hétfő este a Brighton & Hove Albion vendége lesz az angol bajnokságban, Andoni Iraola vezetőedző ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót csütörtökön. Amikor az FTC csütörtöki felkészülési mérkőzését kihagyó Tóth Alexről kérdezték, rövid és diplomatikus választ adott:

„Sokféle lehetőségre nyitottak vagyunk januárban. A tökéletes játékost nem lehet megtalálni, ezért nyitott gondolkodásmódra van szükség.”

A Fradi orvosa is segített az ellenfél játékosán
Csütörtökön a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a dán Midtjyllanddal, amelynek brazil balhátvédje, Paulinho ijesztő sérülést szenvedett. Egy ütközést (Nagy Barnabással) követően rosszul ért földet, helyre kellett állítani a könyökét – ebben még a zöld-fehérek csapatorvosa is segített, mielőtt a játékost kórházba szállították.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a Bournemouth-üzlet azon múlhat, hogy az angol klub hajlandó-e kifizetni azt az összeget, amely ahhoz kellene, hogy a zöld-fehérek nyár helyett már januárban elengedjék magyar válogatott középpályásukat.

Az olasz Il Messaggero csütörtöki értesülése szerint egyébként a Fradi visszautasította a Bournemouth 15 millió eurós ajánlatát, amely bónuszokat is tartalmazott volna. Az említett forrás megjegyzi, hogy Tóth iránt több nagy klub is érdeklődik és a Lazio is visszakerülhet a képbe.

Az egyik ilyen nagy klub lehet a Sallai Rolandot is soraiban tudó Galatasaray, erről török újságírók írtak az X-en. A csaknem 169 ezer követővel rendelkező Burhan Can Terzi szerint az isztambuli egyesület az egyik legesélyesebb jelölt, ahogyan a Bournemouth is.

A Ferencvárost kerestük a legfrissebb hírekkel kapcsolatban, de a klub átigazolási sajtóhíreket nem kommentál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mariano Gómez (argentin, FC Zürich – Svájc), Naby Keita (guineai, kölcsön után végleg, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Shadirac Chyreme Say (ghánai, AC Oulu – Finnország), Varga Ádám (Debreceni VSC) 
Kölcsönből visszatérhet: Kaján Norbert (FK Csíkszereda – Románia), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United  – Skócia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  
Kiszemeltek: Franko Kovacevic (horvát, Celje – Szlovénia), Nardin Mulahusejnovic (bosnyák, Noa – Örményország)
Távozók: Dhonata* (Dhonata Tavares de Oliveira, brazil, Botafogo-PB – Brazília), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Fortune Bassey (nigériai), Alekszandar Pesics (szerb, Amedspor – Törökország),  Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia, Lazio – Olaszország, Galatasaray – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
1 órája

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2 órája

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
5 órája

Súlyos sérülése miatt visszaküldenék a Ferencvároshoz a középpályást

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

DVTK: korábbi újpesti védő érkezett

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:06

Juhász Dorka volt a Galatasaray legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
Tegnap, 9:30

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
2026.01.14. 19:32

Naby Keita végleg a Ferencváros játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 18:09
Ezek is érdekelhetik