Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2026.02.07. 07:31
null
Jonathan Levi derűsen és optimistán várja a magyar labdarúgás nagy rangadóját (Fotó: Czinege Melinda)
Apró svédországi faluból indult, tizenhat évesen hazája hetedosztályú bajnokságában játszott, ma viszont már a Ferencváros egyik alapembere. Jonathan Levi az Újpest elleni, szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzésen is kulcsfigura lehet, de vajon miért várja különös izgatottsággal a mostani derbit?


Következik az idény második derbije.

Az ősszel a Megyeri úton 1–1-gyel véget érő mérkőzés néhány főszereplője ezúttal már biztosan nem lesz ott a pályán, az októberben a semmiből gólt fejelő Varga Barnabás Görögországba, míg a középpályáról a csapatot mozgató Tóth Alex Angliába igazolt. Jonathan Levi, a Ferencváros svéd légiósa azonban ezúttal is a kezdőcsapatban kaphat helyet. A 30 esztendős támadó ráadásul jól tudja, milyen az újpesti kapuba gólt lőni, 2023 nyarán a Puskás Akadémia játékosaként magyarországi pályafutása egyik legszebb gólját szerezte.

 

„Emlékszem arra a találatra – mondta lapunknak Jonathan Levi, akit múlt nyáron szerződtetett a felcsúti klubtól a Ferencváros. – Hosszú indítás után került hozzám a labda, a tizenhatoson kívülről bal lábbal tekertem a jobb felső sarokba. Amióta Magyarországon vagyok, szerintem az volt a legszebb gólom. Jó lenne persze most is betalálni, de a Fradiban nem ez a feladatom elsősorban.”

A svéd futballista különös izgatottsággal várja a szombat délutáni találkozót, hiszen először léphet pályára a Groupama Arénában, ferencvárosi szurkolók előtt az Újpest ellen.

„Az idényben ez az egyetlen derbi, amit otthon játszunk, szóval alaposan ki kell tennünk magunkért. Különös izgatottsággal készültem egész héten, a barátnőm is kijön a mérkőzésre, ő is kíváncsi a hangulatra. A Paks elleni győzelmünket követően két szabadnapot kaptunk, a párommal elmentünk Bécsbe, jó volt kicsit kimozdulni, kikapcsolódni.”

A rutinos játékos is ismeri a mondást, mely szerint a tabella sosem hazudik, most mégis úgy érzi, az Újpest egyáltalán nem olyan rossz csapat, mint amit a helyezése mutat. Ugyan kilencedikként mindössze öt pontra áll a már kieső tizenegyedik helytől, Jonathan Levi szerint a lilák kerete ennél jóval többre van hivatva.

„Jó játékosokból áll a csapatuk, ezért minden tudásunkra szükség lesz, hogy szombaton legyőzzük őket. Tisztában vagyunk vele, mit jelent ez az összecsapás a szurkolóink számára, és ennek megfelelően fogunk játszani. Az idény első derbijén döntetlen született, akkor is jól játszott az Újpest. A gondot októberben az okozta, hogy a szokottnál kevesebb helyzetet dolgoztunk ki. Varga Barnabás villanása hozta a gólunkat, ő viszont azóta távozott, így a játékunkat is át kellett némileg alakítani, hiszen a tizenhatoson belülre ívelt labdák nem feltétlenül jelentenek megoldást. Robbie Keane és a stáb ennek tükrében készít fel bennünket a mérkőzésekre.”

A IV. kerületben a tél nagy változásokat hozott, Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány sportigazgatóként érkezett a Megyeri útra, míg vezetőedzőként Szélesi Zoltán ült le a kispadra. A Népligetben is tudják, új szakmai irányt vettek Újpesten, Robbie Keane együttese éppen ezért más stílusú riválisra számít.

„Biztosak lehetünk benne, hogy más felfogásban, más mentalitással  lépnek ellenünk pályára. Eddig is szervezetten játszottak, most még inkább összezárnak. Izgalmas derbire számítok, de a játékot nekünk kell irányítani, nekünk kell kezdeményezőbben fellépni. Győznünk kell az Újpest ellen! A legutóbbi, Paks elleni idegenbeli siker sokat jelentett számunkra, nem volt könnyű mérkőzés, ám a lényeg ezúttal a három pont volt. Az ellenfél ívelgette be a labdákat a kapunk elé, nem ez volt az idény legemlékezetesebb meccse, de nyertünk, és most csakis ez számított.”

Lehet, hogy csereként lép pályára Cebrail Makreckis (balra), posztján az újonnan igazolt Osváth Attila kezdhet (FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT)

Jonathan Levi az ősszel két gólt szerzett az NB I-ben, ám saját teljesítményét nem a gólok számában méri. Különösen, hogy a Ferencvárosnál teljesen más futballt kérnek tőle, mint korábban Felcsúton.

„Az előző idényben a Puskás Akadémiá­nál ebből a szempontból túlteljesítettem, nem jellemző rám, hogy tizenegy gólig jussak. Inkább az a típusú játékos vagyok, aki a két tizenhatos között képes megállás nélkül robotolni, helyzeteket kialakítani és így a csapat hasznára lenni. Az én játékomban nem a gólok száma a mérvadó. Múlt nyáron érkeztem a Fradiba, kellett némi idő a beilleszkedéshez, és a sokkal magasabb elvárásokat is meg kellett szoknom. Nem panaszkodhatok az eddigi játékomra, de tudok ennél jobban is teljesíteni. Még többre vágyom!”

A Fradi svéd légiósa érdekes életutat tudhat maga mögött, gyerekként is imádott futballozni, ám tinédzserkoráig semmilyen jelentős képzést sem kapott. Svédország egyik eldugott falujában, Glumslövben nőtt fel, a kevesebb mint kétezer lelket számláló helységben nincs sok látnivaló: egy szép kis templom, néhány különleges lovasbirtok, illetve a tengerparthoz közeli szikláknál legelésző birkacsordák. A Fradi légiósa szüleivel a helyi focipályától viszont mindössze három percre lakott.

„Állandóan a pályán lógtam. Később, amikor komolyabban kezdtem venni a labdarúgást, tudtam, hogy el kell hagynom a családi házat. Tizenhat évesen a helyi csapatban, a svéd hetedosztályban játszottam. Később  több városban éltem, a Rosenborggal kétszeres bajnok, Norvég Kupa- és Szuperkupa-győztes lettem, játszottam az Elfsborgban, három évet lehúztam a Norrköpingben is.”

Egykori falujának csapatában a mai napig futballozik néhány barátja, akikkel annak idején együtt kezdte, a Glums­lövs Fotbollsförening azóta feljutott, manapság a hatodosztályban gyűjtögeti szorgosan a pontokat.
A Fradi támadója annak idején Svédországban különös frizuráiról is híres volt, akadt időszak, amikor hajának egyik része fekete, másik világos volt, de előfordult, hogy rikító rózsaszínűre festette vagy éppen levágatta egészen rövidre és kiszőkítette.

„Régen volt ez már… – nevetett a játékos. – Azóta megkomolyodtam. Fiatalon egészen másként láttam a világot, így tudtam kifejezni az érzéseimet. Sokszor a hajviseletem is tükrözte a hangulatomat, hogy éppen milyen periódusa van az életemnek. Mostanra már teljesen lenyugodtam.”

Ami a derbit illeti, az aranyéremért folytatott harc szempontjából sem mindegy, miként alakul a szombat délutáni összecsapás. A Ferencváros a tabella második helyéről várja az Újpest elleni ütközetet, az ETO FC két ponttal előzi meg, és az élbolyban szorosan követi a Paks és a Debrecen is – szóval a Fradi számára kemény feladatnak ígérkezik az újabb bajnoki cím megszerzése.

„Nem lesz könnyű, sűrű a tabella eleje, és el kell ismerni, az ETO nagyszerűen játszik a mostani bajnokságban. De mi vagyunk a Ferencváros, itt csakis a bajnoki cím jöhet szóba! Ehhez pedig győznünk kell a mostani derbin is.”

A jegyvásárlásra szakosodott oldalakon sem lehetett már belépőt szerezni péntek reggel – ez pedig azt jelenti, hogy minden jegy gazdára talált. Biztonsági okok miatt ettől még lesznek üres székek a Groupama Arénában, de hivatalosan telt ház előtt kezdődik majd az összecsapás. Mindez azt jelenti, hogy a tribünön körülbelül 18 ezer néző követheti a meccset. A vendégszektorba szóló belépők is pillanatok alatt elkeltek, a lila-fehérek 14 órakor indulnak különmetróval Újpest-Városkaputól, majd 14.30-tól a Nagyvárad térről vonulnak a stadion felé.

Fotó: Micheller Szilvia
Nincs jegy: telt ház a Groupama Arénában!

 

Összegyűjtöttük, hogy az évtizedek sodrásában mi történt a magyar labdarúgás nagy rangadóján.

TÍZ ÉVE
2016. május 7.
FERENCVÁROS–ÚJPEST 1–0
1933 után 2016-ban fordult csupán elő, hogy a riválisok a Magyar Kupa döntőjében találkozzanak: a Groupama Aréna csak papíron volt semleges helyszín, a Fradi élt a hazai pálya előnyével és Gera Zoltán góljával nyert.

HÚSZ ÉVE
2006. április 16.
FERENCVÁROS–ÚJPEST 1–2
Vasárnap délelőtt 11.30 órakor kezdődött a meccs, de a vége volt mozgalmas. Lipcsei Péter góljával a házigazda vezetett, Kovács Zoltán a 93. percben egyenlített, majd Rajczi Péter a 96. percben tizenegyesből a győztes gólt is megszerezte a vendégeknek. A fordulat feszültséggel járt, Sorin Botis, Böjte Attila és Kovács Zoltán is piros lapot kapott a Fradi kizárása előtti utolsó derbin.

HARMINC ÉVE
1996. november 2.
FERENCVÁROS–ÚJPEST 3–1
Szanyó Károly szabadrúgásból szerzett vezetést a liláknak, de Igor Nicsenko góljaival fordított a Fradi, a meccs embere Jagodics Zoltán volt, aki harminc méterről, kapásból a rangadók történetének egyik legszebb gólját lőtte  a jobb felső sarokba.

NEGYVEN ÉVE
1986. március 29.
FERENCVÁROS–ÚJPEST 3–1
Kettős rangadó az egykori Népstadionban – a fiatalok legfeljebb csak hallottak erről. Steidl Sándor az egykori Dózsának szerzett vezetést, de Strausz László, Pintér Attila (tizenegyesből) és Kincses Sándor a szünetig kialakította a végeredményt, a meccs negyedik gólja volt szép: Kincses kapásból, okosan lőtte a labdát a sarokba.

ÖTVEN ÉVE
1976. május  15.
FERENCVÁROS–ÚJPEST 3–8
Osztályzataink: Fazekas 10, Törőcsik 8, Fekete 8, erőteljes volt az újpesti támadósor: Fazekas László öt, Fekete László két gólt szerzett, Törőcsik András is betalált (a tudósítás szerint ritkán látható nagy gólt lőtt), 3–3-nál szorosnak tűnt a mérkőzés, de aztán beindult a lila henger.

HATVAN ÉVE
1966. május 22.
FERENCVÁROS–ÚJPEST 5–2
Micsoda gólszerzők: Albert Flórián (2), Feny­vesi Máté (2), Varga Zoltán, illetve Bene Ferenc, Solymosi Ernő – 65 ezer ember nézte a világsztárok gálaelőadását, a főszereplők két hónappal később az angliai vb-n Brazília ellen is remekeltek. A Fradi ősszel is ötöt lőtt a liláknak, akik akkor három góllal feleltek.

Múlt idő: hatvanötezer drukker, tizenegy gól, három piros lap a régi rangadókon

Arne Maier még civilben a Puskás Akadémia elleni bajnoki szünetében „mutatkozott be” az újpesti szurkolóknak (FOTÓ: ÚJPEST FC)

„Meglepő volt, de észszerű” – így látják Németországban Arne Maier újpesti igazolását

Bundesliga-múlttal, U21-es Európa-bajnoki címmel és 27 évesen ritkán érkezik játékos az NB I-be, Arne Maier azonban kivétel: az Augsburgnál háttérbe szoruló német középpályás újpesti szerződtetéséről Robert Götzcel, az Augsburger Allgemeine Zeitung futballszakírójával beszélgettünk.

NEM HÉTKÖZNAPI MÓDON jelentették be Újpesten Arne Maier érkezését: az Augsburgtól szerződtetett német középpályás a Puskás Akadémia elleni múlt szombati vesztes bajnoki fél­idejében mutatkozott be a mérkőzésre jegyet váltó szurkolóknak, a róla készült imázsfilm lejátszása után a játékoskijáróból előlépve integetett a közönségnek, mint egy hollywoodi sztár. A lila-fehérek sokat várnak a nagy csinnadrattával bemutatott futballistától, aki a németekkel U21-es Európa-bajnokságot nyert, 184 mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában, ráadásul még csak 27 éves – éppen ezért furcsa, hogy a játékosok szempontjából legjobb korban szerződött Magyarországra

 

„Meglepett, amikor meghallottam, hogy Újpesten írt alá – mondta a Nemzeti Sportnak Robert Götz, az Augsburger Allgemeine Zeitung sportújságírója, aki az FC Augsburggal kapcsolatban írja cikkeit, ennélfogva remekül ismeri Arne Maiert. – Magyarországról futballszakmailag keveset tudok, ezért elsőre szokatlannak tűnt a lépés egy Bundesliga-múltú, U21-es Európa-bajnok játékostól. Ugyanakkor abban a pillanatban, amikor megtudtam, hogy Dárdai Pál a sportigazgató a klubnál, már sokkal érthetőbbé vált a döntés, hiszen jól ismeri őt a Herthából, pontosan tudja, milyen típusú futballista, mire számíthat tőle, hogyan kell vele kommunikálni, és mire van szüksége ahhoz, hogy jól teljesítsen. Arne Maier olyan labdarúgó, aki ha megkapja a bizalmat, meghatározó teljesítményre képes. Ebben az összefüggésben az újpesti igazolás már nem meglepő, hanem észszerű lépés.”    

Már csak azért is, mert a német középpályás Újpesten indíthatja be ismét a karrierjét. Az elmúlt fél évben partvonalon kívülre került az Augsburgnál, a 2025–2026-os idényben mindössze három percet játszott a Bundesligában. Mindez azért is tűnik kívülről nézve nehezen érthetőnek, mert az előző évadban több mutatóban is ragyogóan teljesített: előretolt irányítóként jobb statisztikája volt kilencven percre vetítve Thomas Müllernél, Florian Wirtznél és Joshua Kimmichnél a lövéshez vezető passzok számát tekintve, míg a várható gólpasszok, a beadásból kialakított veszélyteremtés, a kialakított nagy helyzetek és az ellenfél tizenhatosán belülre adott passzok szempontjából is a Bundesliga felső öt-tíz százalékához tartozott a posztján játszókkal összehasonlítva.

„Technikailag magasan képzett középpályás, akinek kiváló érzéke van a játék irányításához, nagyszerűen lát a pályán – folytatta Robert Götz.  – Amikor 2021 augusztusában a Herthától Augsburgba került – először kölcsönben, majd 2022 nyarán végleg –, sokan úgy gondoltuk, hogy ez egy kimondottan jó üzlet. Niklas Dorschsal együtt érkezett, ők ketten alkották a német U21-es válogatott középpályájának tengelyét, amellyel Európa-bajnoki címet nyertek, ezért azt vártuk tőlük, hogy Augsburgban kibontakoznak. Arne Maier az első években szinte folyamatosan játszott, több edzőnél is élvezte a bizalmat, összességében száztizennyolc tétmeccsen lépett pályára a klubban. A helyzete akkor változott meg, amikor a csapat játékstílusa Jess Thorup irányításával egyre inkább átalakult, és a gyors átmenetekre, a kemény védekezésre és az intenzív letámadásra került a hangsúly. Ehhez a stílushoz olyan középpályásokra volt szükség, akik kilencven percen keresztül bírják a tempót, folyamatosan letámadnak és azonnal visszazárnak. Nos, ebbe a koncepcióba a játéka már kevésbé illett bele, mert ő sokkal inkább szervező típus, aki labdával érzi igazán jól magát. Nem arról volt szó, hogy rosszul játszott volna, hanem egyszerűen megváltozott körülötte a rendszer, és ebben a szakmai stáb már nem találta meg a helyét. A gyors átmenetekre épülő futball nem az ő erőssége, és mivel sem Sandro Wagner, sem a decemberben a helyére érkező Manuel Baum nem számított rá, gyakorlatilag eldőlt, hogy nem marad Augsburgban.”     

Kollégánk elmondta, mindkét fél számára logikus megoldásnak tűnt a téli távozás: Arne Maier játszani akart, a klub pedig még átigazolási díjat kapott érte. Ugyan a középpályásnak voltak kisebb sérülései, időnként a bokáját fájlalta, hosszabb kihagyások nem hátráltatták a pályafutását – ezek nem magyarázzák a háttérbe szorulását. Az Augsburg egyre inkább a saját fiatal játékosaira akar építeni, a szakmai stáb inkább a nagy tehetségnek tartott Mert Kömür szerepeltetését erőltette a posztján.

„Ami a személyiségét illeti, kívülről nehéz rálátni, újságíróként nem vagyunk ott az edzéseken és az öltözőben. Mindenesetre annyi biztos, hogy amikor játszott és megkapta a bizalmat, hasznos futballista volt. Számára most a rendszeres játéklehetőség a legfontosabb, és az, hogy olyan poszton szerepeljen, amely igazán passzol az erősségeihez. A magyar bajnokság jó közeg lehet számára, mert a játék tempója és fizikai terhelése alacsonyabb, mint a Bundesligában. Szerintem akkor tud igazán érvényesülni, ha van ideje és tere gondolkodni a pályán. Jól áll neki, ha egy csapat játékát irányíthatja, szervezheti, és nem neki kell kilencven percen át a védekezésben robotolnia. Nem véletlen, hogy U21-es Európa-bajnok lett Németországgal, a képességei nem tűnnek el egyik napról a másikra, úgyhogy ha Újpesten megkapja a bizalmat és köré tudják építeni a középpályát, roppant hasznos játékos lehet. Eljátszva a gondolattal: ha egy teljes idényt végigfutballozik és kulcsjátékossá lép elő, az sem elképzelhetetlen, hogy később visszakerül egy erősebb bajnokságba – mondjuk, a Bundesligába.” (B. L.)

21. FORDULÓ
Február 6., péntek
Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–0
Február 7., szombat
12.45: Diósgyőri VTK–ETO FC (Tv: M4 Sport+)
14.45: Debreceni VSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
17.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Február 8., vasárnap
15.00: Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
17.15: Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. ETO FC

20

11

6

3

41–20

+21 

39 

  2. Ferencvárosi TC

20

11

4

5

37–21

+16 

37 

  3. Paksi FC

20

10

6

4

41–28

+13 

36 

  4. Debreceni VSC

20

10

5

5

31–25

+6 

35 

  5. Puskás Akadémia

20

9

4

7

26–25

+1 

31 

  6. Kisvárda

21

9

4

8

26–33

–7 

31 

  7. Zalaegerszegi TE

20

7

6

7

30–27

+3 

27 

  8. MTK Budapest

20

7

3

10

37–42

–5 

24 

  9. Újpest FC

20

6

5

9

28–34

–6 

23 

10. Diósgyőri VTK

20

4

7

9

27–34

–7 

19 

11. Nyíregyháza Spartacus

20

4

6

10

21–35

–14 

18 

12. Kazincbarcika

21

4

2

15

20–41

–21 

14 

 

Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
10 órája

A Kisvárda egy tizenegyessel győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
15 órája

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
17 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
20 órája

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
22 órája

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:14

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:58
Ezek is érdekelhetik