Lengyel futballszolidaritás a magyar forradalommal

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2026.02.25. 08:00
null
Február 25., a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából röviden felidézzük a Bp. Honvéd labdarúgóinak 1958-as lengyelországi túráját.

Az 1958-as svédországi vb alatt a Bp. Honvéd lengyelországi túrán vett részt, válogatottjai (Kotász Antal, Bozsik József, Budai II László, Tichy Lajos) nélkül. A magyar diplomácia az 1948 nyarán megkötött lengyel-magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés 10. évfordulójára készült.

A kispestiek június 18-án a Ruch Chorzów – a csapatnak Steiner János volt az edzője – ellen léptek pályára, két nappal Nagy Imre miniszterelnök kivégzése után. A halálos ítéleten nemcsak a lengyel közvélemény, hanem az ottani pártvezetőség is felháborodott. Ennek egyik következménye volt, hogy a barátsági szerződés tízéves évfordulójának megünneplésén nem vett részt magas rangú lengyel pártvezető.

Egyéb egyéni
9 órája

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Világviszonylatban is párját ritkító aljasság volt Szűcs Sándor kivégzése.

Az első ember, Wladyslaw Gomulka 1957 tavaszán Nyikita Hruscsovnál kilincselt Nagy Imre ügyében, de eredménytelenül. A következő év elején Budapesten találkozott az MSZMP főtitkárával, Kádár Jánossal, aki megígérte neki, hogy Nagyot nem ítélik halálra. Ezért is érte váratlanul Gomulkáékat a súlyos megtorlás. A Ruch Chorzów–Honvéd mérkőzés előtt a stadion közönsége egyperces néma csenddel tisztelgett az 1956-os magyar forradalom mártírjai előtt. A Kádár-rezsim roppant kínosnak ítélte a kialakult helyzetet, ennek tudható be, hogy az eredményt leszámítva nem jelent meg tudósítás a találkozóról, amelyet a Honvéd Machos Ferenc három góljával 3:1-re megnyert.

Az esetről A néma visszhang címmel dokumentumfilm készült Kovács István író, történész, Mitrovits Miklós történész és Tóth Gábor rendező közreműködésével.

„Teljes volt a szolidaritás a magyarokkal, a szurkolók is tudták, hogy Magyarországra korábban szovjet tankokat küldtek, és ez tragédia. Erről mindenki tudott, az átlagember persze nem sokat tehetett, de maximális volt a szimpátia. Bár a mérkőzésen ellenfelek voltunk, mint lengyelek és magyarok mindig barátsággal néztünk egymásra” – nyilatkozta a filmben megszólaló Eugeniusz Lerch, a Ruch Chorzów 1958-ban pályára lépő játékosa Csillag Péternek a 2017. november 14-én megjelenő Nemzeti Sportban.

(Mitrovits Miklós egyébként a Riválisok a pályán, barátok a hétköznapokban című kiadványában is megemlékezik a lengyelek szolidaritásáról, ahogyan az 1966-os lengyel–magyarról is.)

Barátságos mérkőzés
Ruch Chorzów–Bp. Honvéd 1:3 (0:2)
1958. június 18., Chorzów, 15 000 néző

 

(Cikkünk a szerző 2021-ben, a Képes Sportban megjelent írása alapján készült.)

 

Legfrissebb hírek

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Honvéd és a Vasas, ismét kieső helyen a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 19:05

Cserejátékosai hozták össze a győzelmet a Honvédnak

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 18:56

Férfi vízilabda: simán megnyerte második meccsét a Honvéd a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.02.20. 21:56

Szerződést hosszabbított a saját nevelésű védő az NB II-es Honvéddal

Labdarúgó NB II
2026.02.20. 13:10

Gálázott a Vidi; emberelőnyben nyert a Vasas; fordított az éllovas Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

Hátrányból felállva hozta a kötelezőt a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

MK: a bajnokságra fókuszáló DVTK a kupadöntőt is megcélozza

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 08:30

Büntetőt rontott, csak döntetlent játszott a Honvéd Budafokon

Labdarúgó NB II
2026.02.08. 13:53
Ezek is érdekelhetik