A huszadik századi sportkapcsolatok különleges mozzanatáról lapunk Népsport-mellékletében már részletesen írtunk („Üvöltő stadioncsend”, 2015. december 17.), a cikkben megszólaló Törőcsik I István Honvéd-játékos akkor úgy emlékezett, a stadiont megülő súlyos légkör a magyarokra is hatással volt, a kispesti csapat játékosai gyászszalaggal léptek pályára. Azóta előkerült két fénykép a mérkőzésről, amelyeknek tanúsága szerint a provokációval felérő gesztust talán csak tervezték, a Honvéd öltözékén nincs nyoma a fekete kiegészítőnek.
„Én akkor ismertem meg a magyar futballt – eleveníti fel a filmben a 3:1-es magyar győzelmet hozó találkozón történteket Eugeniusz Lerch, a Ruch Chorzów aznap pályára lépő neves játékosa. – Teljes volt a szolidaritás a magyarokkal, a szurkolók is tudták, hogy Magyarországra korábban szovjet tankokat küldtek, és ez tragédia. Erről mindenki tudott, az átlagember persze nem sokat tehetett, de maximális volt a szimpátia. Bár a mérkőzésen ellenfelek voltunk, mint lengyelek és magyarok mindig barátsággal néztünk a másikra.”
Mitrovits Miklós a Lengyelországban tapasztalható különös rokonszenvet a második világháborús magyar segítségnyújtás friss emlékének is tulajdonítja: Magyarország 1939-től több mint százezer lengyel menekültet fogadott be, köztük katonai vezetőket. Mivel a futballmérkőzés a társadalmi élet viszonylag nehezen ellenőrizhető alkalma, a lengyel közönség nemegyszer a stadionokban fejezte ki politikai véleményét, tiltakozását, miként Nagy Imre kivégzése után a tüntető csönddel. A magyarok iránti tiszteletre a futballban az Aranycsapat és a Honvéd elképesztő lengyelországi népszerűsége is magyarázatot kínált, az 1954-es világbajnoki vereség lengyel földön sokakban mély szomorúságot keltett.
„A szurkolók és a futballisták példaként állították maguk elé a magyar labdarúgást. Ez megmutatkozott az elnevezésekben is, például a bőrlabdát »wegierkának«, azaz »magyarnak« hívták. Ezt a kifejezést évekig használták” – mondta Stefan Szczeplek, a Rzeczpospolita újságírója.