Miskolcon többen lesznek a győri szurkolók

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2026.02.07. 10:47
null
A DVSC ellen az előző fordulóban jól teljesítő Nfansu Njie szombaton a kezdőcsapatba is bekerülhet (Fotó: Dömötör Csaba)
Az ETO FC-nek vezetőedzője, Borbély Balázs, a DVTK-nak pedig szurkolói támogatása nélkül kell megvívnia a szombaton ebédidőben kezdődő egymás elleni bajnokit.

Nagy hangulat aligha lesz… Sőt, valószínűsíthető, hogy méltatlan körítés mellett kell pályára lépnie szombaton a Diósgyőrnek és az ETO FC-nek a bajnokságban. A miskolci ultrák még az év elején hívták bojkottra szurkolótársaikat, mert a klub vezetősége nem teljesítette szakmai követeléseiket, melyek szerint Vladimir Radenkovics vezetőedzőnek és stábjának távoznia kell a klubtól a csapat gyenge szereplése miatt. Mint ismert, a DVTK úgy készül a 21. fordulóra, hogy csupán egy pont az előnye a már kieső helyen álló keleti rivális Nyíregyháza Spartacus előtt, ugyanakkor a vérszegény teljesítmény ellenére veszélyes precedenst teremtene, ha szurkolói zsarolásra váltana edzőt egy klub.

Mindenesetre a bojkott eddig „sikeres”: siralmas látványt nyújtott a DVSC elleni keleti rangadón (2–3) a szinte teljesen üres vendégszektor a Nagyerdei Stadionban, a múlt hétvégi, Kisvárda elleni ­(1–1) összecsapáson egyenesen sokkolóan nézett ki a néhány száz nézőt leszámítva üresen kongó DVTK Stadion. Az NB I-es listavezető ETO-t sem a szokásos hangzavar fogadja majd a stadionban, a szurkolók célja, hogy az egy héttel ezelőttinél is kevesebben legyenek, így valószínűleg a zöld-fehér szimpatizánsok rigmusait lehet majd többnyire hallani. Ha az ETO ellen tovább tart a diósgyőriek mélyrepülése, nem biztos, hogy Vladimir Radenkoviccsal vág neki a 22. fordulónak is a klub.

Az viszont biztos, hogy Borbély Balázs hangos utasításairól, pályaszéli gesztusairól ezúttal lemaradunk, hiszen a vezetőedzőt kiállították a DVSC elleni rangadón (2–2), és az MLSZ fegyelmi bizottságának határozata szerint a debreceni szakvezetőhöz, Sergio Navarróhoz hasonlóan két mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Érdekesség, hogy amikor legutóbb eltiltották a győriek vezetőedzőjét, még 2023-ban Antonio Munozt az NB II-ben, a most is a stábban dolgozó Lipták Zoltán helyettesítette a Fáy utcában, ahol az ETO története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Vasas ellen (0–6). Nem mintha a csapat korábbi bajnok védője tehetett volna a kiütésről, de a babonásabb győriek megnyugodhatnak (a diósgyőriek pedig szomorkodhatnak), mert Miskolcon a másik pályaedző, ­Bernd Thijs helyettesíti a szakembert.

A sors furcsa közjátéka, hogy éppen két héttel ezelőtt, a Ferencváros legyőzése után (3–1) nyilatkozta Borbély Balázs, hogy vannak pillanatok a mérkőzéseken, amikor már azt érzi, játékosai edző nélkül is képesek lennének játszani. Ezúttal élesben is kipróbálhatják ezt az ETO futballistái, kérdés, milyen összetételben. Ha a győriek komolyan gondolják, hogy harcban állnak a bajnoki címért és a kupagyőzelemért, akkor három kötelező győzelem vár rájuk a következő nyolc napban, hiszen a gyengélkedő Diósgyőr és Kisvárda elleni bajnokik között az NB II-ben egyelőre a kiesés ellen küzdő Videotonnal találkoznak a Mol Magyar Kupában. Elképzelhető, hogy a megszokottnál sűrűbb programban több szerepet kapnak az eddig kevesebb lehetőséghez jutó játékosok, mint Senna Miangue, a DVSC ellen remeklő Nfansu Njie, Olekszandr Piscsur vagy Jovan Zivkovic.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Február 6., péntek
Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–0
Február 7., szombat
12.45: Diósgyőri VTK–ETO FC (Tv: M4 Sport+)
14.45: Debreceni VSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
17.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Február 8., vasárnap
15.00: Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
17.15: Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. ETO FC

20

11

6

3

41–20

+21 

39 

  2. Ferencvárosi TC

20

11

4

5

37–21

+16 

37 

  3. Paksi FC

20

10

6

4

41–28

+13 

36 

  4. Debreceni VSC

20

10

5

5

31–25

+6 

35 

  5. Puskás Akadémia

20

9

4

7

26–25

+1 

31 

  6. Kisvárda

21

9

4

8

26–33

–7 

31 

  7. Zalaegerszegi TE

20

7

6

7

30–27

+3 

27 

  8. MTK Budapest

20

7

3

10

37–42

–5 

24 

  9. Újpest FC

20

6

5

9

28–34

–6 

23 

10. Diósgyőri VTK

20

4

7

9

27–34

–7 

19 

11. Nyíregyháza Spartacus

20

4

6

10

21–35

–14 

18 

12. Kazincbarcika

21

4

2

15

20–41

–21 

14 

 

Legfrissebb hírek

NB I: kölcsönadta elefántcsontparti támadóját a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabó János egyre közelebb kerül 400. bajnokijához

Labdarúgó NB I
3 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
6 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
14 órája

A Kisvárda egy tizenegyessel győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
18 órája

A Bayer Leverkusenből szerződtethet magyar fiatalt az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52
Ezek is érdekelhetik