Tökös pali – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2026.02.10. 06:41

Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának ír vezetőedzője 2025 januárjában került a klubhoz. Az azóta eltelt időszakban roppant impulzív embert ismerhettünk meg benne, aki együtt él a játékkal, illetve nemcsak azzal, hanem mindennel, ami a futball-labda körül történik.

A vele készült kiváló interjú pontosan visszaadja a személyiségét, még arra is választ kapunk, miért lett futballista, s nem zenész. Noha mind a mai napig szeret énekelni, gyanítom, elégedett 146 válogatottságával, nem vágyik a rock színpadára. Dublin külvárosában, ingerekben nem éppen szegény környezetben – bűnözés, drog, verekedés – nőtt fel, ám olyannyira kitört, hogy már nem elsősorban a pénz motiválja.

A beszélgetés két témáját emelném ki. Az egyikben a Leeds Unitedben – amelyben a legjobban érezte magát – eltöltött időszakát idézi fel, amelybe előbb az Intertől került kölcsönbe, majd oda is igazolt: rengeteget tanult az öltöző dinamikájáról, továbbá arról, hogy mennyire fontos egy vezéregyéniség a csapatban. Ebből a szempontból akár a Tottenhamben eltöltött hat plusz két évét és a Los Angeles-i ötöt is említhette volna, mindkét klubban jóval több mint száz mérkőzést játszott, és legalább nyolcvan gólt szerzett. Ráadásul Keane az Egyesült Államokban megmutatta, milyen, amikor ő alakítja az öltözői dinamikát: amikor látta, hogy társai nevetgéltek egy vereség után, elkezdett velük kiabálni, ha nincs bennük győzni akarás, menjenek Manhattan Beachre sétálgatni…

A Ferencváros nem engedheti meg magának, hogy bármelyik mérkőzését félvállról vegye. Nos, éppen a győzni akarás, amely a szakvezető egyéniségéből fakad, nem engedi a lazítást. A klub kapcsán fel-felvetődik a Fradi-szív fogalma. Esetenként némi kétellyel fogalmazzuk meg: vajon a légiósok, a külföldi edzők tisztában vannak vele, mit jelent? Keane esetében nem vagyok bizonytalan: mintha világéletében fradista lett volna. Bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy látszik, vele van az öltöző, mint tudjuk, a szakzsargonban ez azt jelenti, kedvelik a játékosok. Nem mellesleg Tóth Alexben ő látta meg a futballistát. Ha ő nem bízik benne, a 20 éves középpályás aligha került volna Bournemouth-ba.

Robbie Keane nem tagadja, a munkáját megnehezíti az ötmagyaros ajánlás. Nem köntörfalaz, egyenes.

Erre mondják, tökös pali.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Labdarúgó NB I
2026.02.10. 06:41

Robbie Keane: A Fradinál jobb helyen nem is lehetnék

„Talán a kemény gyerekkorom miatt lettem ilyen erős jellem” – exkluzív interjú a zöld-fehérek vezetőedzőjével.

 

 

Legfrissebb hírek

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
5 órája

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
18 órája

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.14. 20:00

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Egy félidőnyi emberelőny sem volt elég a Paksnak a régóta várt győzelemhez

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 18:53

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28
Ezek is érdekelhetik