A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.03.16. 17:44
null
Tite három hónap után távozott a klubtól (Fotó: Getty Images)
A Cruzeiro magyar idő szerint hétfőn bejelentette, hogy meneszti vezetőedzőjét, Titét, aki így három hónap után távozik a brazil élvonalbeli futballklubtól.

A klub helyi idő szerint vasárnap este sajtótájékoztatót tartott, amelyen közölte Tite távozását, aki helyett megbízott edzőként az eddigi segítőjét, Wesley Carvalhót nevezték ki.

„Először is szeretnék bocsánatot kérni a Cruzeiro-szurkolóktól, a mutatott teljesítményünk nem méltó hozzájuk – kezdte Pedro Junio, a klub alelnöke a bejelentéskor. – Köszönöm Titének és a stábjának az elkötelezett munkájukat, de az eredményeink és teljesítményünk erre a döntésre késztettek minket.”

Titét (aki 2016 júniusától a 2022-es világbajnokság végéig volt a brazil válogatott szövetségi kapitány) december közepén nevezték ki, irányításával a csapat megnyerte az állami bajnokságot, azonban az országos első osztályban hat forduló után csak három pontot szerzett az együttes, amellyel az utolsó előtti, 19. helyen áll, amely egyértelmű csalódás a tavalyi bronzérem után. A 64 éves szakemberrel együtt két pályaedzője, Matheus Bachi és Vinícius Bergantin, valamint az erőnléti edző Fábio Mahseredjian is távozik a Belo Horizonte-i klubtól.

 

Legfrissebb hírek

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Sokk, csalódás és düh – Borbély Balázs távozásának háttere

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 06:33

Borbély Balázs távozik az ETO-tól, a Ferencvárosnál folytatja – jelentették be a győriek

Labdarúgó NB I
2026.05.29. 11:18

Filipe Luís veheti át az AS Monacónál a „karmesteri pálcát” – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.05.28. 10:41

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 16:06

Neymar: Egészséges vagyok, és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
2026.05.18. 10:04

Csíkszereda: a klubelnök megerősítette az NS-nek a vezetőedző távozását

Minden más foci
2026.05.14. 11:14
Ezek is érdekelhetik