
A Santos csatára 128 válogatott mérkőzésével és 79 góljával csúcstartó Brazíliában, de legutóbb 2023 októberében szerepelt a nemzeti csapatban, akkor az Uruguay elleni vb-selejtezőn szalagszakadást szenvedett, műtéten is átesett, azóta pedig szinte rendszeresen sérülésekkel bajlódik. Carlo Ancelotti szövetségi kapitány a múlt héten megnevezett ötven játékost, akik az úgynevezett kibővített világbajnoki keret tagjai, s köztük helyet kapott a 34 éves csatár is. Az olasz szakember azonban hozzátette, Neymarnak tökéletesen egészségesnek kell lennie, és mellette jól kell játszania a klubjában, hogy bekerülhessen a szűkített vb-keretbe.
„Fizikailag nagyszerűen érzem magam, minden mérkőzéssel javulok” – mondta a támadó a Santos vasárnapi, a Coritibától elszenvedett 3–0-s vereségét követően. Hozzátette, hogy nehéz időszakon van túl, de mindent megtett, hogy szerepelhessen a világbajnokságon.
„Rengeteg ostobaság elhangzott az állapotomról, nagyon szomorú, ahogy az emberek erről beszélnek. Keményen dolgoztam, csendben, otthon” – fogalmazott, és kiemelte, elégedett az eddig mutatott teljesítményével is.
„Egészéges vagyok, és megérdemlem a helyen a vb-keretben, de bármi is történik, Ancelotti minden bizonnyal a huszonhat legjobb játékost viszi majd el a vb-re” – zárta mondandóját a csatár, aki a Coritiba elleni bajnoki végén dühös tiltakozásba kezdett a pálya szélén, mert tévesen cserélték le. Kisebb sérülés miatt az oldalvonalon kívül ápolták, amikor a vezetőedző cserélt, a negyedik játékvezető pedig – állítólag – tévedésből Neymar számát emelte a magasba. Mivel a cserejátékos gyorsan pályára lépett, a Santos csapatkapitánya kénytelen volt leülni a kispadra, majd a kamerának mutatva bizonygatta, hogy az úgynevezett cserekártyán nem is szerepelt a neve. A kirohanás minden bizonnyal azért történt, mert Ancelotti hétfőn szűkíti a brazil világbajnoki keretét.
A június 11-én kezdődő, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezendő tornán az ötszörös világbajnok brazil válogatott a C-csoportban szerepel. Két nappal a nyitómérkőzés után Marokkó, június 19-én Haiti, újabb öt nap elteltével pedig Skócia ellen lép pályára.
A vb mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.
| június 14., vasárnap, 0.00 New York, New York/New Jersey Stadion | Brazília–Marokkó | X–X |
| június 14., vasárnap, 3.00 Boston, Boston Stadion | Haiti–Skócia | X–X |
| június 20., szombat, 0.00 Boston, Boston Stadion | Skócia–Marokkó | X–X |
| június 20., szombat, 3.00 Philadelphia, Philadelphia Stadion | Brazília–Haiti | X–X |
| június 25., péntek, 0.00 Miami, Miami Stadion | Skócia–Brazília | X–X |
| június 25., péntek, 0.00 Atlanta, Atlanta Stadion | Marokkó–Haiti | X–X |

Messi szeretné, ha Neymar is játszana a vb-n








