MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Angyal Adrián több külföldi klub érdeklődését is felkeltette (Fotó: x.com/Lorenzo Lepore)
Az már korábban eldőlt, hogy az MTK utánpótlásából a nyáron Hamburgba szerződik a 16 éves Vasiljevic Andrej, ugyanakkor az ő korosztályából a klub egy másik tehetsége iránt is van külföldi érdeklődés.
Az átigazolásokra szakosodott olasz újságíró, Lorenzo Lepore az x-oldalán számolt be arról, hogy a Benfica, az FC Bruges és a Wolfsburg is figyeli az MTK U16-os csapatának támadóját, Angyal Adriánt, aki 15 góllal vezeti az U16-os kiemelt bajnokság góllövőlistáját.
Lepore szerint az érdeklődők készek 300–500 ezer euró közötti ajánlatot tenni a tehetségért. A Nemzeti Sport értesülései szerint a szóban forgó klubok valóban figyelik az U16-os válogatott Angyal Adriánt, de ajánlat még nem érkezett érte, és az MTK egymillió euró alatt nem is tárgyal játékosok eladásáról. Jelen állás szerint a következő idényt is az MTK utánpótlásában kezdheti meg.

Olasz labdarúgás
2026.04.24. 15:19
„Kerkez és Tóth Alex esete is mutatja az olasz futball gondjait” – interjú az olasz guruval
Lorenzo Lepore először járt Magyarországon. Az NB I-et fejlődő, jó körülmények között lévő bajnokságnak látja. Kitértünk napjaink egyik legismertebb olasz futballszemélyiségére, Fabrizio Romanóra is…
Legfrissebb hírek

Az MTK legyőzte a Kisvárdát, benn maradt az NB I-ben
Labdarúgó NB I
2026.04.18. 18:54
Ezek is érdekelhetik







