
NB I
29. FORDULÓ
MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC 3–0 (0–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion. Tv: M4 Sport. Vezeti: Csonka
Gólszerző: Kerezsi (50., 64.), Jurek (90.)
♦ A két kék-fehér csapat 85. összecsapása következik az élvonalban, és bár a zalaiaknak 2010 és 2020 között volt egy ötmeccses győzelmi sorozatuk, összességében még mindig a fővárosiak az eredményesebbek: 36 MTK-siker, 19 döntetlen, 29 ZTE-győzelem.
♦ Az egerszegiek immár 7 bajnoki óta nyeretlenek az MTK ellen, máig utoljára 2023 augusztusában, hazai pályán sikerült legyűrniük a fővárosi csapatot (2–1). Az előző 6 egymás elleni találkozójukból 4 is döntetlen lett, ami azért érdekes, mert előtte 33 bajnoki mérkőzésen át egyszer sem ikszeltek. Decemberben, Horváth Dávid vezetőedző távozása előtti utolsó mérkőzésén, Zalaegerszegen úgy végeztek 1–1-re, hogy a házigazdák az azóta távozott Klausz Milán góljával a 91. percben egyenlítettek.
♦ A fővárosban 41 NB I-es találkozójuk volt már, eddig 22-szer győztek a hazaiak, 9-szer ikszeltek, míg a ZTE 10-szer tudott győztesen távozni. Ez legutóbb több mint három éve, 2022 februárjában sikerült a zalaiaknak (0–2), az MTK abban az idényben kiesett az élvonalból. Tavaly szeptemberben az Új-Hidegkuti-stadionban Molnár Ádin hajrában lőtt góljával nyert 1–0-ra az MTK.
♦ A fővárosi kék-fehérek legutóbb a csereként beállt Jurek Gábor góljával a 95. percben mentettek meg egy pontot az Újpest otthonában (2–2), ez már a 6. alkalom volt ebben a bajnokságban, hogy hátrányból döntetlent értek el. Ugyanakkor tovább folytatódott Pinezits Máté együttesének nyeretlensége, ami már 9 forduló óta tart (5 iksz, 4 vereség) – az MTK-é jelenleg a leghosszabb győzelem nélküli széria az NB I-ben.
♦ A ZTE a múlt héten a második félidőben lőtt gólokkal gyűrte le a Kisvárdát (2–0), ez már zsinórban a 8. bajnokija volt, amelyen megőrizte a veretlenségét (5 diadal, 3 iksz), és több rekordot is felállított. Egyrészt a Debrecent jobb gólkülönbségével megelőzve feljött a 3. helyre, amilyen előkelő pozícióban legutóbb 2022 júliusában volt. Továbbra is vezeti a tavaszi tabellát, illetve elérte a 45 pontot, amire a 2019-es feljutása óta még sosem volt képes.
♦ Az MTK 5–3–6-os mérlegével a középmezőnyben van a hazai táblázaton, bár az előző 6 otthoni meccsén képtelen volt nyerni. Legutóbb november 9-én a DVSC-t tudta két vállra fektetni (3–0), azóta viszont csak 2 döntetlent hozott össze.
♦ A Zalaegerszeg 5–5–3-as mutatójával úgy 6. a vendégtabellán, hogy a legutóbbi 7 idegenbeli bajnokiján nem kapott ki (4 győzelem, 3 döntetlen). Látogatóként legutóbb november 2-án, Debrecenben maradt alul (1–2).









