Volt egyszer egy Húsvéti Torna, amelyen a presztízs és a siker volt a cél
Az első torna történelmi dátuma 1908. április 19. volt, akkor a Ferencváros, az MTK, a BTC és MAC szerepelt a körmérkőzéses tornán a Húsvéti Serlegért. Hűvös idő, nagy szél jellemezte az időjárást, ám ennek ellenére ezrek fagyoskodtak a Millenáris lelátóin, a serlegről a Fradi és az MTK összecsapása döntött, a zöld-fehérek 6:0-ra nyertek.
Az ünnepi találkozókkal kapcsolatban nevezetes dátum az 1927-es év. A FIFA alelnöke, Fischer Mór és az osztrák Wundermannschaftot irányító Hugo Meisl fejéből pattant ki az ötlet, ebben az esztendőben vált végleg nemzetközi eseménnyé a Húsvéti Torna. A Ferencváros, a Hungária, az Újpest és a csehszlovák Slavia Praha alkotta a mezőnyt, a Fradi megnyerte, akárcsak az első profi bajnoki sorozatot. A klasszikus felállásban (Ferencváros és Újpest, illetve Rapid és Austria Wien – azaz, két zöld-fehér és két lila-fehér csapat) 1934-ben rendezték meg először, szombaton az egyik, hétfőn a másik fővárosban (Bécsben és Budapesten) léptek pályára. Elsősorban a presztízs volt a tét. A háború után már 1946-ban felélesztették a jó szokást, idővel a Budapesti Honvéd és az MTK, a kor két legjobb csapata is bekapcsolódott, de a nemzetközi kupasorozatok létrejöttével a versenynaptárban egyre nehezebb volt helyet találni a tornáknak.
A sorozat történetének egyik legérdekesebb napja 1955. április 11-e, ekkor a Ferencváros – pontosabban a Bp. Kinizsi (kölcsönben az egykori fradista Budai II Lászlóval) – 2:2-t játszott Bécsben a Rapid Wiennel, a Fradi a Kinizsi piros-fehér meze helyett a hagyományos zöld-fehér színösszeállításban lépett pályára. Ahogyan az várható volt, az ügy hullámai egészen a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségéig elértek. Onódy Lajos, a Bp. Kinizsi szakosztályvezetője egy alkalommal felvetette Sebes Gusztávnak az ötletet, jó lenne, ha a csapat ismét zöld-fehérben játszhatna, ráadásul kompromisszumos megoldásként Ferencvárosi Kinizsi néven.
Az Aranycsapat szakvezetője a sporthivatal (OTSB) elnökhelyettese is volt, és utóbbi minőségében nem mondott nemet, Onódy Lajost ez bátorította fel a bécsi akcióra. Száraz István, a Kinizsi elnöke tíz perccel a kezdés előtt belépve az öltözőbe szembesült a mezek színével, azonnal tiltakozott, de azzal nyugtatták meg, hogy „Sebes elvtárs engedélyezte a cserét”. Sebes Gusztáv becsületére legyen mondva, a szakszervezet elnökségi ülésén megvédte a kinizsis szakosztályvezetőt, csupán azt kifogásolta, hogy nem kért hivatalosan engedélyt, amelyet nagy valószínűséggel megkapott volna. Ő az egész történetet felfújt ügynek tartotta. Az elnökség nem osztotta a véleményét és Onódy Lajost leváltotta. Az is kiderült, hogy a magyar csapatok a felső pártvezetőség engedélye nélkül külföldön rendszeresen a régi nevüket és színeiket használták, így például a Vörös Lobogó Törökországban MTK néven és MTK-címerrel szerepelt, a Vasas Izzó pedig Franciaországban Újpesti Tungsram néven, lila-fehérben. Az ok prózai: az OTSB ezeket a meccseket a régi, külföldön nagyszerűen csengő nevekkel lekötve több pénzt tudott kialkudni. Az MDP elrendelte, hogy a hivatalnak fel kell hagynia ezzel a gyakorlattal, és persze meg kellett keresni a személyi felelősöket is. Onódyt aztán egy év múlva hívatta Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, és alapos fejtágító után visszaengedte a Fradiba szakosztályvezetőnek. A csapat 1956 októberében játszott utoljára piros-fehérben. Talán mondani sem kell, a nagyközönség a történtekről nem szerzett tudomást.
Idővel megkopott a torna varázsa, 1964-ben Bécsben nagyszombaton összejött harmincezer néző – miközben a hétfői budapesti záráskor a Népstadionban eleinte „csak” tízezren lézengtek, igaz, a Fradi–Austriára már egybegyűltek 45 ezren. A bécsiek tizenkét gólt láthattak, a budapestiek „csak” hatot – viszont kettős magyar tornagyőzelmet. A Népsport mégis szőrmentén foglalkozott a sikerrel, már a cirill betűs főcím jelezte, vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a futball:
„A magyar sportolók és a sportszeretők tábora nagy-nagy szeretettel üdvözli a hazánkba érkező szovjet párt- és kormányküldöttséget és különös örömmel köszönti annak vezetőjét, Nyikita Szergejevics Hruscsovot. Kedves vendégeink jelenléte még nagyobb jelentőséget ad népünk felszabadulási ünnepének, április 4-ének…”
Már ekkor rebesgették, hogy véget érhet a patinás sorozat – a magyar köztudatba az 1964-es torna költözött be utolsóként, holott egy évvel később is megrendezték. Az utolsó szó 1965-ben az Austria örökös elnökéé, Joschi Walteré volt, aki bejelentette, hogy a bécsi lila-fehérek a maguk részéről befejezték a húsvéti tornákat, a jegybevétel ugyanis nem fedezi a költségeiket. Nos, így 1965-ben a Tichy Lajos vezérelte Honvédé lett a serleg, Machos Ferenc pedig (természetesen már a rendszerváltoztatás után) úgy fogalmazott, kénytelenek voltak „csapást mérni az imperialistákra”, mert csak győzelem esetén hozhatták be vámmentesen a Bécsben vásárolt árucikkeket…
