A Miniszterelnökség nem árul el részleteket Mariano Gómez honosításának körülményeiről

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.05.05. 20:11
null
Mariano Gómez már „futballmagyarnak” számít (Fotó: Czinege Melinda)
Nemzetpolitikai érdekre és a személyes adatok védelmére hivatkozva nem közöl részleteket a Ferencvárosban futballozó Mariano Gómez honosítási folyamatáról a Miniszterelnökség, így az egyszerűsített eljárás kritériumai alóli felmentés alapjaként szolgálható „jelentős nemzeti érdekre” sem derült fény – tudta meg az Index.

Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros vasárnap kora délután hivatalos honlapján bejelentette, hogy a klub január közepén Svájcból igazolt argentin hátvédje, Mariano Gómez a héten magyar állampolgársági esküt tett, így a vasárnapi, Újpest elleni derbin (melyet az FTC 5–0-ra megnyert) már megfelelt a magyarszabálynak, és így játszotta végig a mérkőzést.

Az ügy hátterével kapcsolatban az Index megkereste a honosítási ügyekért felelős szaktárcát, a Gulyás Gergely által vezetett, a héten leköszönő Miniszterelnökséget. A lap például arról érdeklődött, hogy a 27 éves labdarúgó miként kaphatott egyszerűsített eljárásban magyar állampolgárságot, ha a kritériumoknak az eddigi sajtóhírek és klubkommunikáció alapján nem felelt meg; s mi volt az az indoklás, ami fontos állami érdekként megalapozta többek között a nyelvtudás kritériumával szembeni felmentést. S arra is rákérdeztek, hogy az indoklással kapcsolatban kikérték-e, kikérhetik-e egyáltalán mint országos szakmai szerv a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) véleményét.

„Az elmúlt három és fél évtizedben a magyar állam a magyar állampolgárságra vonatkozó adatokat elsősorban nemzetpolitikai érdekből és csak másodsorban a személyes adatok védelmére tekintettel titkosan kezelte. Ennek fenntartása alapvető nemzeti érdek, mivel a kettős állampolgárságot számtalan állam nem ismeri el, sőt időnként szankcionálja, így bármilyen állampolgárságra vonatkozó adat nyilvánossága magyar állampolgárok számára eredményezhet jogsérelmet. Ezért a konkrét esetre vonatkozóan nem, csak általánosságban tudunk tájékoztatást adni arról, hogy a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény alapján egyértelmű, hogy milyen eljárásrendek szerint van mód a magyar állampolgárság megszerzésére” – írta hivatalos válaszában a tárca sajtóirodája.

Gómez maga mondta el a Fradi Médiának, hogy a magyar válogatottság extra motivációt jelentett neki a honosítást illetően, de a FIFA honosítással kapcsolatos szabályai szerint maga a magyar állampolgárság messze nem elég ehhez. Az alábbi négy kritérium közül legalább egyet teljesíteni kell:

  • Az érintett ország területén született
  • Édesanyja vagy édesapja az érintett ország területén született
  • Nagymamája vagy nagyapja az érintett ország területén született
  • 18 éves korának betöltése után legalább öt évig megszakítás nélkül az érintett ország területén élt

Az első és a negyedik feltétel biztosan nem teljesül az argentin futballista esetében, és egyelőre arról sincs információ, hogy a második vagy harmadik pontnak lenne alapja, azaz vannak-e magyar felmenői Gómeznek. Ha pedig a védő nem magyar származású, akkor hazánk válogatottjában csak 2031 tavaszán, azaz 32 évesen mutatkozhatna be.

Az Index az MLSZ-t is megkereste azzal kapcsolatban, hogy a szövetségnek van-e tudomása magyar felmenőkről, egyáltalán tudott-e a ferencvárosi labdarúgó honosításának tervéről, esetleg közbenjártak-e az egyszerűsített eljárásban történő honosításáért.

A szövetség a válaszában kifejtette, a védő magyar állampolgárságának megszerzése az MLSZ bevonása és tájékoztatása nélkül történt. Hozzátette, az elmúlt másfél évtizedben több hasonló eset is volt, ezeknél pedig az eljáró szervek általában kikérték a szervezet szakmai álláspontját.

 

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2 órája

Münsterből igazolt togói válogatott támadót az Újpest

Labdarúgó NB I
5 órája

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
5 órája

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
6 órája

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
8 órája

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:17

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:19
Ezek is érdekelhetik