A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Pénteken a csakfoci.hu írt arról, hogy a DVSC labdarúgócsapata ajánlatot tett a Slavia Prahának a Nyíregyházában kölcsönben szereplő csatárért, Muhamed Tijaniért, amit a prágaiak elutasítottak.
Az inFotbal.cz azonban közben arról számolt be, hogy klubközeli forrásai cáfolják a debreceni ajánlatot. „Az egyetlen ajánlat, ami Magyarországról érkezett, az az Újpestté volt, de nem átigazolásra, hanem kölcsönvételre vonatkozott” – fogalmaz a cseh portál a 25 éves Tijani kapcsán.
A Nemzeti Sport is úgy tudja, hogy konkrét, azonnali vételi ajánlatot egyik magyar klub sem tett, a debreceniek csak érdeklődésig jutottak, Újpesten pedig jelenleg nincs szó arról, hogy a nyáron kivásárolnák a csatárt.
Tijani szerződtetésére egyébként a Nyíregyházának lenne opciós lehetősége, de kérdés, tud-e élni ezzel, ugyanis információink szerint a nigériai támadó ára egymillió euró.
Tijani a télen érkezett fél évre kölcsönbe az NB I-be, 13 bajnokin hét gólt szerzett, ma az MTK ellen növelheti találatai számát. Azt egyébként a cseh portál is megjegyzi, nem valószínű, hogy a légiós a nyáron visszatér Prágába azok után, hogy 2024 óta már harmadszor adták kölcsön, igaz, még két évig szerződés köti a Slaviához.
LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Május 1., péntek
ZTE FC–Puskás Akadémia 1–3
Május 2., szombat
13.00: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
16.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+)
19.15: ETO FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Május 3., vasárnap
13.30: Paksi FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
16.00: Újpest FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia







