A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.07.21. 17:41
null
A 12 csapatos élvonal első tíz idényének 22 együttese (Forrás: MLSZ)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) összeállítást készített a 12 csapatos NB I első 10 idényéről.

A 2015–2016-os idény óta szerepel 12 csapat az NB I-ben, így a 2024–2025-ös bajnoksággal bezárólag zajlott le az első 10 évad ennyi együttessel. Az MLSZ összeállításából kiderül, hogy a 10 esztendő alatt 22 gárda szerepelt az élvonalban, ez idő alatt 1980 mérkőzést rendeztek, ezek 45 százaléka hazai, 30 százaléka pedig vendégsikerrel zárult, ebből következően az összecsapások negyede végződött döntetlenre, miközben az utóbbi arányában növekvő tendencia figyelhető meg. Az első tíz bajnokságból nyolc alkalommal a két feljutó egyike azonnal búcsúzott az első osztálytól.

A 33 fordulós lebonyolítás kapcsán az MLSZ megjegyzi, voltak csapatok, amelyek egyértelműen jobban teljesítettek hazai pályán, de az együttesek többsége esetében nem igazolódott ez a várakozás. Ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy a 10 évadot vizsgálva megállapítható, nincs olyan csapat, amely a sorsolás szeszélye folytán szignifikánsan kevesebb meccset játszott volna hazai pályán, mint idegenben.

Az 1980 összecsapás leggyakoribb eredménye az 1–1-es döntetlen volt. Összesen 5457 gól esett, mérkőzésenként átlagosan 2.76, miközben a gólok száma növekvő tendenciát mutat. A gólok 44 százaléka született az első félidőben, s az a trend rajzolódik ki, hogy azok a csapatok, amelyek az első gólt szerzik, 67 százalékban meg is tudják nyerni a meccseiket. Az elemzésből az látszik, hogy a hazai csapatok esetében ez a mutató 72 százalék, a vendégeknél 60 százalék volt.

Ebben a 10 évben 284 olyan találkozót láthattunk, amelyen legalább öt gól született, ez közel a kétszerese a 0–0-ra végződő mérkőzéseknek (144). A legtöbb gólt Böde Dániel szerezte ebben az időszakban, méghozzá 84-et, a legtöbb gólpasszt Bognár István osztotta ki, szám szerint 72-t, míg a legtöbb pontos beadással Osváth Attila jelentkezett (283).

A kapura lövések átlagos távolsága csökkent, a 2015–2016-os idényben ez a szám még 19 méter volt, míg a 2024–2025-ös bajnokságban már csak 16.1 méter, ami megfelel a topbajnokságokban látható irányvonalnak. Az összes gól 2.5 százaléka, pontosan 141 gól született szabadrúgásból – a kapura célzott szabadrúgások gólt eredményező hatékonysága öt százalék volt. A legtöbb szabadrúgásgólt csapatként a Debrecen (21), játékosként Bódi Ádám szerezte (8).

A 10 idény során 1665 játékos került be a jegyzőkönyvekbe, közülük mindössze 16 olyan van, aki mind a 10 évadban pályára lépett: Balogh Balázs, Banai Dávid, Bobál Dávid, Botka Endre, Böde Dániel, Dibusz Dénes, Fiola Attila, Haraszti Zsolt, Lenzsér Bence, Osváth Attila, Papp Kristóf, Szabó János, Bojan Szankovics, Szolnoki Roland, Windecker József és Zsótér Donát. A légiósok aránya a 2021–2022-es idényben érte el a csúcsot (46%), az utolsó vizsgált évadban már öt százalékkal kevesebb volt a külföldiek aránya.

Csupán a Ferencváros, a Fehérvár, a Paks és az Újpest szerepelt mind a 10 idényben az NB I-ben. A legeredményesebb klub az FTC volt a hét bajnoki címével és a 70 százalékos eredményességével. Az összes játékperc arányát tekintve a legtöbb időt a Budafok (20%), az MTK (14%) és a Vasas (14%) adta a fiataloknak, míg a legkevesebbet a Fehérvár (2%), a Mezőkövesd (3%), a Ferencváros (3%), illetve a Kisvárda (4%). A legifjabb pályára lépő 16 évesen és 16 naposan Kiss Tamás volt, a legfiatalabb gólszerző pedig Vancsa Zalán 16 esztendősen, 9 hónaposan és 26 naposan.

A fiatal játékosok (21 éven aluliak) aránya nőtt, a 2018–2019-es idény volt a mélypont 16 százalékkal. Két évvel később már 25 százalékra emelkedett az arányuk, az utolsó vizsgált évadban pedig 24 százalék volt ez az érték. A játékpercek tekintetében elkezdett nőni az arány a 2018–2019-es bajnokság (4%) óta, de a 2024–2025-ös idényben (10%) még nem érte el azt, amennyi az első 12 csapatos évadban volt az arányuk (11%).

Az MLSZ teljes, 86 oldalas elemzése ide kattintva érhető el.

 

Legfrissebb hírek

Szerződést kapott Újpesten az osztrák balhátvéd

Labdarúgó NB I
6 órája

A Honvédnál győzelmi sorozattal nyitott az új edző; csak magyarok a szintén visszatérő Vasasnál

Labdarúgó NB I
13 órája

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 22:37

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 17:20

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 11:48

A vb-ről sérülés miatt lemaradó kapus érkezhet a Kispest-Honvédhoz – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 10:04

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 07:01