Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Jobban kezdett a Szpari, több helyzetet kihagyott, majd lábra kapott az ellenfél is, játékosai kétszer eltalálták a kapufát, a másodiknál a nagyot védő Tóth Balázsról pattant oda a labda – derült ki a nyíregyházi klubhonlap beszámolójából. A 44. percben aztán jött az első gól, Katona Levente középre tett labdáját Zan Medved helyezte a kapuba.
A második játékrészben is jobban játszott a Nyíregyháza, játékosai sokszor szereztek labdát letámadásból. A 73. percben, Kovács Milán beadása után Dorian Babunszki duplázta meg az előnyt (fejesét még védte a kapus, a támadó a kipattanóból lőtt a kapuba), majd a 80. percben Katona Mátyás beíveléséből Tarcsi Róbert fejelte a harmadik gólt.
Az ausztriai edzőtáborozás meccsprogramja ezzel lezárult, a Szpari két vereség után a harmadik mérkőzését már megnyerte.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NYÍREGYHÁZA–UNIVERSITATEA CLUJ (román) 3–0 (1–0)
Gornja Radgona (Felsőregede), Szlovénia
NYÍREGYHÁZA: Tóth B. (Molnár M., 60.) – Májer (Alaxai, 60.), Temesvári, Katona L. (Zikovic, 60.), Benczenleitner (Kaczvinszki, 60.), Manner (Katona M., 60.), Kovács M. (Törő, 83.), Toma (Hős, 60.), Katona B. (Vukk, 80.), Kvasina (Babunszki, 60.), Medved (Tarcsi, a szünetben). Vezetőedző: Bódog Tamás
Gólszerző: Medved (44.), Babunszki (73.), Tarcsi (80.)
MESTERMÉRLEG
Bódog Tamás: – Nagyszerű mérkőzést játszottunk, és tudtunk gólokat is rúgni. Fáradtan játszottak a srácok, így nem az eredmény volt fontos, de azért jó érzés győzni. A tegnapi három edzés után tetszett a játékosok hozzáállása, megvoltak a párharcok, az indulások, és bár a frissesség még hiányzott, mindenki hozzátette azt, ami ahhoz kell, hogy eredményesek legyünk.
Forrás: nyiregyhazaspartacus.hu
A NYÍREGYHÁZA SPARTACUS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 19.
Edzőtábor: Ausztria (Bad Loipersdorf), június 24.–július 3.
Felkészülési mérkőzések:
Ausztria
Június 27. (szombat): Wolfsberger AC (osztrák)–Nyíregyháza 2–0
Június 30. (kedd): Nyíregyháza–FC Zbrojovka Brno (cseh) 0–3
Július 3. (péntek): Nyíregyháza–Universitatea Cluj (Kolozsvár, román) 3–0 (Medved, Babunszki, Tarcsi)
Július 8. (szerda): Nyíregyháza–Cigánd (NB III)
Július 11. (szombat): Mezőkövesd (NB II)–Nyíregyháza Spartacus
Július 18. (szombat): Nyíregyháza Spartacus–Bukovina Csernovci (ukrán)








