Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Lényeges változás a lebonyolításban a korábbiakhoz képest, hogy mostantól csak egy csapat esik ki az NB I-ből, míg a 11. helyezett osztályozót játszik az NB II második helyezettjével. A Magyar Labdarúgó-szövetség arról is döntött, hogy csatlakozott az UEFA-hoz, vagyis a labdarúgás új, játékszabályai közül csak azokat vezeti be, amelyeket az európai szövetség is. Ezek közül a két leglényegesebb, hogy nem alkalmazza a FIFA egyes versenyein bevezetett általános hidratációs szünetet, illetve a száj eltakarása a kommunikáció elrejtése érdekében nem kiállítással, hanem csak sárga lappal büntetendő. Egyéb részletek itt.
ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 1. FORDULÓJA ELÉ
PÉNTEK
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–ÚJPEST FC
♦ Kereken 30-szor mérték már össze erejüket az élvonalban, a párharc eddig a lila-fehérek elsöprő fölényét mutatja: 16 újpesti diadal, 10 döntetlen és mindössze 4 nyírségi siker.
♦ A Szpari a XXI. században még nem tudta legyőzni a lila-fehéreket, a legutóbbi diadalát ugyanis még 2000 márciusában, hazai pályán aratta ellenük (2–1). A kelet-magyarországiak a párharc előző 10 felvonásából 5-öt elvesztettek, és ugyancsak 5-ször döntetlent tudtak kiharcolni. Áprilisban a Szusza-stadionban az újpestiek – többek között Horváth Krisztofer triplájával – 7–2-re kiütötték a piros-kékeket, holtversenyben ez volt az előző bajnokság tavaszi szezonjának legfölényesebb győzelme.
♦ Nyíregyházán kiegyenlítettebb a mérlegük, 3-szor nyertek a hazaiak, 6-szor ikszeltek, 5-ször a vendég újpestiek diadalmaskodtak. A Szpari otthonában az előző két találkozójuk úgy lett döntetlen, hogy a piros-kékek előbb a 24., majd másodszorra az 52. perctől emberhátrányban fociztak. Januárban, Szélesi Zoltán bemutatkozó meccsén úgy végeztek 1–1-re, hogy Bright Edomwonyi tizenegyesét Banai Dávid kivédte, Katona Bálint pedig a szünet után nem sokkal piros lapot kapott.
♦ A Bódog Tamás vezetőedzővel hosszabbító Nyíregyháza tavasszal úgy zárt a 9. helyen, hogy ugyanannyi pontot gyűjtött, mint az Újpest és a Kisvárda, csak a győzelmeinek száma eggyel kevesebb volt. Az újpesti kisiklás (2–7) után már nem kapott ki többször (1 győzelem, 2 iksz).
♦ A 7. helyre befutott Újpest a tavasz végére nagyon leeresztett, hiszen a záró 3 fordulóban nem szerzett pontot, sőt, mindössze egy gólt hozott össze, miközben beszedett kilencet.
♦ A Szpari az 5–6–6-os hazai teljesítményével 9. lett a mezőnyben, de a legutóbbi 4 otthoni meccsén már nem maradt alul (3 siker, 1 iksz), sőt, közben a mezőny első felében végző Paksot és a ZTE-t is legyőzte.
♦ A lila-fehérek 5–3–8-as mérlege a 8. helyhez volt elegendő a vendégtáblázaton, idegenben az előző 6 meccsükön csak egyszer úszták meg vereség nélkül, amikor Diósgyőrben 3–0-ra megverték az utolsóként kiesett Kazincbarcikát.
SZOMBAT
KISVÁRDA MASTER GOOD–KISPEST-HONVÉD FC
♦ Eddig 15-ször találkoztak a legfelső osztályban, az örökmérleg a hazaiak fölényét mutatja: 6 kisvárdai siker, 5 döntetlen, 4 kispesti győzelem.
♦ Ez a párharc pocsékul kezdődött a várdaiaknak: a 2018. júliusi kispesti 0–4 ugyanis máig a szabolcsiak egálban egyik legsúlyosabb veresége az élvonalban. Az akkori gárdából már csak a 223 NB I-es meccsen szerepelt, 29 éves ukrán középpályás, Bohdan Melnik maradt meg hírmondónak. Kuriózum, hogy a szabolcsiak vezetőedzője, Supka Attila azon a meccsen még a fővárosiakat irányította. A kispestiek a legutóbbi 4 élvonalbeli találkozójukon nem kaptak ki a szabolcsiaktól (2 győzelem, 2 iksz).
♦ Kisvárdán 7-szer lépett pályára NB I-es bajnokin a Honvéd, ezek közül az első és hatodik találkozóját tudta megnyerni, emellett 3 döntetlen és 2 várdai győzelem született, így a mérleg kiegyensúlyozott. Legutóbb, 2023 áprilisában 2–2-re végeztek.
♦ A 2024–2025-ös évadban az NB II-ben csaptak össze, a szabolcsi városban 1–1-et játszottak, majd a budapesti visszavágón a piros-feketék 3–0-ra megverték a már NB II-es bajnokként pályára lépő várdaiakat.
♦ Érdekesség, hogy június 27-én a Bozsik Arénában felkészülési találkozón is megmérkőztek egymással, akkor 2–1-re a Honvéd győzött. A gólokat Szamosi és Pinte, illetve Novothny szerezte.
♦ Az újoncként 8. helyen végzett Kisvárda a tavaszi NB I-es mezőny leghosszabb ideje – 8 forduló óta – nyeretlen csapata (2 döntetlen, 6 vereség). Legutóbb március 6-án a vendég Puskás Akadémiát tudta egy öngóllal 1–0-ra megverni, az előző 4 bajnokiját egyaránt egy góllal veszítette el.
♦ A várdaiak régi-új vezetőedzője, a 63 éves Supka Attila a jelenlegi NB I-es mezőny legtapasztaltabb szakvezetője, hiszen a Nemzeti Labdarúgó Adattár (NELA) szerint összesen 321 élvonalbeli meccsen ült már a kispadon, amivel 20. az örökranglistán. Érdekesség, hogy a legtöbb NB I-es találkozón éppen a kispestieket dirigálta, három részletben összesen 140 mérkőzésen. A Kisvárdát korábban a 2020–2021-es idényben irányította és az 5. helyen zárt vele.
♦ Az újonc Honvéd legutóbb három évvel ezelőtt szerepelt az első osztályban, ahonnan utolsó előttiként búcsúzott. Most a 111. szezonját indítja az élvonalban, ahol legutóbb 2023. május 5-én a Bozsik Arénában a Kecskemétet tudta legyőzni (1–0). Ezt követően 1 döntetlenje és 2 veresége volt az NB I-ben.
♦ A kispesti csapat a feljutást még Feczkó Tamással a kispadon harcolta ki, akivel az NB II előző idényében a második helyre futott be. A piros-feketéket az új idényben azonban már a 63 éves, Svájcban született, de olasz nemzetiségű Maurizio Jacobacci irányítja, aki játékosként 303 mérkőzésen szerepelt a svájci élvonalban, vezetőedzőként pedig hazáján kívül Ausztriában, valamint Olasz-, Francia- és Németországban is dolgozott, egy csapatnál átlagban majdnem egy évet dolgozott. Az előző fél évben a negyedosztályú bázeli BSC Old Boyst irányította, amellyel 5–2–9-es mérleget ért el.
♦ A várdaiak 7–4–6-os mérlegükkel és 21–21-es gólkülönbségükkel a 7. helyen végeztek a hazai táblázaton, otthon a legutóbbi 4 bajnoki mérkőzésükön nem tudtak nyerni (2 iksz, 2 vereség).
♦ A Honvéd az előző idényben vendégként 8–2–5-ös mutatójával a második legeredményesebb csapat volt az NB II-es mezőnyben. Legutóbbi idegenbeli tétmeccsén, már biztos feljutóként 4–1-re kikapott a BVSC otthonában.
VASÁRNAP
VASAS FC–ETO FC
♦ Az NB II és az NB I legutóbbi aranyérmesének ez lesz a 139. bajnoki összecsapása, ezekből a 125. az élvonalban, ahol jelentősen a fővárosiak felé billen az örökmérleg: 56 Vasas-győzelem, 31 döntetlen, 37 ETO-siker.
♦ Az NB I-ben legutóbb a 2011–2012-es idényben meccseltek, akkor mind a kétszer a győriek bizonyultak jobbnak: hazai pályán 3–2-re, a régi Illovszky-stadionban Dudás Ádám döntő találatával 2–1-re nyertek.
♦ A másodosztályban 14-szer csaptak össze, itt a piros-kékek csak minimális különbséggel eredményesebbek: 7 Vasas-diadal, 1 iksz, 6 ETO-győzelem. A legutóbbi Fáy utcai találkozójukon, 2023 novemberében a Vasas 6–0-s diadalt ért el az akkor még Antonio Munoz által irányított győriek ellen. A máig utolsó tétmeccsüket 2024 májusában, az NB II-ben játszották, a feljutásról döntő találkozót kétszeri hátrányból 3–2-re nyerte meg Borbély Balázs együttese.
♦ Az NB I-ben a Vasas pályaválasztása mellett 63 mérkőzésen 32-szer győztek a piros-kékek, 17 döntetlen és 14 vereség mellett. Angyalföldön az előző 4 alkalommal felváltva nyert a két csapat, a máig utolsó döntetlenjük 2007 novemberében született a fővárosban (1–1).
♦ A Vasas hároméves szünet után tér vissza az első osztályba, ahol a 91. idényét kezdi meg. 2022–2023-ban újoncként az utolsó helyen esett ki az NB II-be. Az élvonalban legutóbb 2023. április 15-én Mezőkövesden tudott nyerni (4–2), azután 4 döntetlen mellett 2 vereséget szenvedett.
♦ A továbbra is Erős Gábor által irányított piros-kékek tétmérkőzésen legutóbb május 10-én a Honvéd otthonában kaptak ki (1–3), majd a záró fordulóban 2–1-re megverték az FC Ajkát.
♦ Az FTC hetes bajnoki sorozatát idén megtörő ETO eddig 5-ször nyerte meg az NB I-et, de csak egyszer, 1982–1983-ban, Verebes József irányításával fordult elő, hogy meg tudta védeni az elsőségét – 44 év elteltével most ezt a bravúrt ismételhetik meg Vitális Milánék.
♦ A győriek tavasszal úgy lettek bajnokok, hogy a záró 8 fordulóban 6-szor nyertek és 2-szer ikszeltek. Az NB I-ben mostanáig utoljára március 7-én Zalaegerszegen maradtak alul (1–2).
♦ A nyáron kinevezett, 38 éves, játékosként 39-szeres mexikói válogatott Efraín Juárez az ETO élvonalbeli történetének ötödik olyan szakvezetője, aki külföldi állampolgársággal (is) rendelkezik. Vezetőedzőként 2025-ben kolumbiai bajnok és kupagyőztes volt az Atlético Nacionallal, a győriekkel tétmeccseken 1–1–1 a mérlege. A Bajnokok Ligája selejtezőjében az izlandi Vikingur Reykjavík ellen 0–1 és 2–2, majd a Konferencialigában a luxemburgi Bissen otthonában egy 6–2-es siker az eredménysora.
♦ A Vasas 11–1–3-as mérleggel az NB II-ben második lett a hazai táblázaton, csak rosszabb gólkülönbségével szorult a KTE mögé. Otthon máig utoljára április 20-án a BVSC-től kapott ki (0–2), az ezt követő 2 bajnokiját viszont megnyerte.
♦ Az ETO 10–5–2-es mutatójával szintén második volt a vendégtabellán, látogatóként a zalai kudarca óta 3-szor nyert és csak Debrecenben ikszelt (1–1).
DEBRECENI VSC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
♦ Harmincegy mérkőzés után a debreceniek minimális különbséggel állnak jobban, az örökmérleg ugyanis 11 DVSC-győzelem, 10 döntetlen és 10 Puskás Akadémia-siker, 37–36-os gólkülönbség. Bár csak kétszer végeztek 0–0-ra, a párharcnak mindössze 2.4 a meccsenkénti gólátlaga.
♦ A debreceniek az első 12 bajnoki összecsapásukon veretlenek maradtak a felcsútiakkal szemben (8 győzelem, 4 döntetlen), akik 2019 tavaszán törték meg a rossz sorozatot (2–0). A közelmúltban azonban a Puskás Akadémia az eredményesebb a párharcban, hiszen a legutóbbi 11 meccsükből 7-et nyertek meg a felcsútiak és csak kettőt a vasutasok.
♦ Debrecenben a 17. élvonalbeli találkozójuk jön, a mérleg hazai szempontból 6–5–5. A 2018. októberi 2–1-es sikere után a Loki több mint öt éven át képtelen volt nyerni a felcsútiak ellen (3 iksz, 3 vereség), a rossz szériát 2024 februárjában egy kései góllal szakította meg a DVSC (1–0). Az előző két alkalommal egygólos különbséggel nyert a Puskás Akadémia (1–2 és 0–1), Nagy Zsolt mindkét meccsen betalált, 5 találattal ő a párharc gólkirálya.
♦ A DVSC a spanyol Sergio Navarro vezetésével váltakozó teljesítményt nyújtott az előző bajnokság hajrájában (2 diadal, 2 iksz, 2 vereség), zárásként az Újpest legyőzése a 4. helyet és azzal a Konferencialiga-indulást jelentette a számára.
♦ A Lokit az új bajnokságban Gert Remmel irányítja, aki az első észt vezetőedző a magyar élvonalban. Az 50 esztendős, rendkívül modern szemléletűnek tartott szakvezető több országban is asszisztensedzőként dolgozott, az előző két évben a lengyel első osztályú Motor Lublinnál, amellyel a 18 csapatos mezőnyben előbb a 7., majd a 12. helyet szerezték meg. Része volt abban, hogy a finn U21-es válogatott kijutott a 2025-ös korosztályos Európa-bajnokságra. A DVSC-vel a csütörtöki első tétmeccsén a Konferencialigában 1–0-s hazai sikerrel mutatkozott be az örmény Pjunik ellen.
♦ A Puskás Akadémia tavaszi 6. helyezésével az elmúlt évek legrosszabb teljesítményét érte el, viszont az előző idény utolsó 3 fordulójában veretlen maradt (2 győzelem, 1 iksz).
♦ Hornyák Zsolt vezetőedző hét év után közös megegyezéssel távozott a felcsúti csapattól, utódja a 45 éves Babó Levente lett, aki 2024-től a Puskás Akadémia U19-es csapatát irányította, amellyel bejutott az UEFA Ifjúsági Liga legjobb 32 csapata közé, majd ezt a következő évben megismételte. A 2025–2026-os idényben a PAFC II-vel az NB III Északnyugati csoportjában a 4. helyen végzett.
♦ A Loki 7–4–5-ös mérleget produkálva 6. lett a hazai tabellán. A Nagyerdei Stadionban lejátszott 7 tavaszi bajnokiján – 3 diadal és 3 döntetlen mellett – csak egyszer, április 5-én az FTC-től kapott ki (0–2).
♦ A felcsúti csapat az előző kiírásban vendégként 8 ponttal gyűjtött többet, mint otthon (27, illetve 19). Házon kívüli teljesítményével (8–3–6) a negyedik legjobb volt a mezőnyben.
PAKSI FC–FERENCVÁROSI TC
♦ Az előző bajnokság bronzérmese és ezüstérmese 45-ször meccselt eddig az NB I-ben. Összecsapásaik több mint a felét, 25-öt a ferencvárosiak nyerték meg, a paksi győzelmek száma 9, a döntetleneké 11. A gólátlag elég magas, 3.4/mérkőzés, a gólkülönbség 99–55 a fővárosiak javára, akik ha vasárnap betalálnak, a következő lesz a jubileumi, 100. találatuk ebben a párharcban.
♦ 2023 eleje és 2024 vége között felváltva nyert a két csapat, az előző 4 bajnoki találkozójukon viszont a ferencvárosiak veretlenek maradtak a paksiakkal szemben (3 győzelem, 1 döntetlen), sőt, a legutóbbi kettőn gólt sem kaptak tőlük.
♦ Érdekesség, hogy a Ferencváros az NB I-ben vendégként többször – 13-szor – tudta legyőzni a Paksot, mint hazai pályán, ahol csak 12-szer. Az atomvárosi találkozóik közül 3 lett döntetlen és 6-szor nyertek a házigazda tolnaiak. A legutóbbi két alkalommal egy-egy góllal nyertek a vendég ferencvárosiak (2–3 és 0–1), februárban Gruber Zsombor jól helyezett átlövése döntött.
♦ Közös a két csapatban, hogy az előző 7 bajnokijukon egyszer sem ikszeltek: a Paks eközben 5, az FTC 6 győzelmet aratott.
♦ A 2023 februárja óta Bognár György által irányított tolnai csapat tavasszal eggyel több győzelmével szerezte meg a harmadik helyet az ugyancsak 53 pontos DVSC előtt. Bajnokin legutóbb április 26-án épp a Ferencvárostól kapott ki idegenben (0–2), majd 2 győzelemmel fejezte be az idényt. Csütörtöki idénybeli első tétmérkőzésén a Konferencialiga selejtezőjében hazai pályán 2–1-re alulmaradt a görög Panathinaikosszal szemben, gólját az NB I legidősebb játékosa, a 39 éves Böde Dániel lőtte.
♦ Az FTC zsinórban megnyert 7 bajnoki cím után legutóbb úgy lett ezüstérmes az NB I-ben, hogy az utolsó 3 bajnokiját megnyerte, viszont előtte április 19-én elbukta a győri aranyrangadót.
♦ Robbie Keane önkéntes távozása után a Ferencváros Borbély Balázst nevezte ki vezetőedzőnek, aki az előző bő két esztendőben az NB II második helyéről juttatta élvonalbeli bajnoki címig a győri csapatot. A 46 éves dunaszerdahelyi születésű szakvezető játékosként 15-ször szerepelt a szlovák válogatottban, a pozsonyi Artmediával kétszer nyert bajnokságot, 2005–2006-ban pedig a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutott. 2019-től az FTC U17-es, U19-es együttesét, majd a második csapatát vezette, 2022-től pedig két évig a DAC edzői stábjának tagja volt. Vezetőedzői bemutatkozása remekül sikerült a Ferencvárosnál, hiszen az első három tétmérkőzését megnyerte – mindegyiket az Európa-liga selejtezőjében –, erre előtte legutóbb 2024-ben a holland Pascal Jansen volt képes a zöld-fehéreknél.
♦ A Paks 8–4–4-es teljesítményt ért el odahaza, amivel 3. volt a hazai táblázaton, viszont a legtöbb gólt szerezte a mezőnyből, 16 mérkőzésen 39-et (2.44-es átlag). A legutóbbi 3 otthoni találkozóján kétszer is 5 góllal terhelte meg ellenfelét.
♦ A Ferencváros 12–3–2-es mérlegével kimagaslóan a legjobb volt idegenben, az előző 4 találkozóján viszont kétszer is pontot vesztett (1–1 Kisvárdán, majd 0–1 Győrben).
♦ A tolnaiaknál a tavaszi 30. fordulóban a Puskás Akadémia ellen kiállított Szabó János eltiltása még nem járt le, ezért nem szerepelhet.
HÉTFŐ
MTK BUDAPEST–ZALAEGERSZEGI TE FC
♦ A két kék-fehér csapat 86. összecsapása következik az élvonalban, és bár a zalaiaknak 2010 és 2020 között volt egy ötmeccses győzelmi sorozatuk, azóta fordult a kocka és összességében a fővárosiak az eredményesebbek: 37 MTK-siker, 19 döntetlen, 29 ZTE-győzelem.
♦ Az egerszegiek immár 8 bajnoki óta nyeretlenek az MTK ellen (4 döntetlen, 4 vereség), legutóbb 2023 augusztusában, odahaza sikerült legyűrniük a fővárosi csapatot (2–1). Az előző 7 egymás elleni találkozójukból 4 is döntetlen lett, ami azért érdekes, mert előtte 33 bajnoki mérkőzésen át egyszer sem ikszeltek.
♦ A fővárosban 42 NB I-es találkozójuk volt már, eddig 23-szor győztek a hazaiak, 9-szer ikszeltek, míg a ZTE 10-szer tudott győztesen távozni. Ez legutóbb több mint négy éve, 2022 februárjában sikerült a zalaiaknak (0–2), az MTK abban az idényben kiesett az élvonalból. Áprilisban Kerezsi Zalán duplájával és Jurek Gábor góljával 3–0-ra győztek a fővárosiak, akiknek az volt az első hazai sikerük Pinezits Máté vezetésével, míg a zalaiak 8 fordulót követően kaptak ki a bajnokságban.
♦ Az MTK a legutóbbi idényben úgy csípte meg a 10., vagyis az utolsó, még bennmaradó helyet, hogy a záró 6 fordulóban nem szenvedett vereséget (2 győzelem, 4 iksz).
♦ A tavasszal sokáig még a nemzetközi kupaindulásra is esélyes ZTE úgy lett 5. az NB I-ben, hogy a záró 3 bajnokiját elbukta, máig utolsó győzelmét április 18-án otthon, a Kazincbarcika ellen érte el (4–0).
♦ Nuno Campos Bukarestbe szerződése után a szintén portugál Filipe Celikkayát nevezték ki a Zalaegerszeg vezetőedzőjének. A 41 éves tréner 2020 és 2024 között a Sporting CP második csapatát, valamint a lisszaboni klub ifjúsági együttesét irányította, az előző másfél évben pedig az Egyesült Államokban, a Chicago Fire asszisztensedzőjeként dolgozott.
♦ A fővárosi kék-fehérek 7–4–6-os mérleggel ötödikek lett a hazai táblázaton, az Új Hidegkuti-stadionban legutóbb március 20-án a Pakstól kaptak ki (0–2), azóta 2-szer nyertek, egyszer ikszeltek.
♦ A zalaiak 5–5–6-os mérleggel a 6. helyen végeztek a vendégtabellán, idegenben mostanáig utoljára február 8-án Felcsúton tudtak nyerni (1–0), azt követően 2-szer ikszeltek, majd 3-szor kikaptak.
AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Július 24., péntek:
20.00: Nyíregyháza Spartacus–Újpest FC (Tv: M4 Sport). Vezeti: Rúsz Márton – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
Július 25., szombat:
19.30: Kisvárda Master Good–Kispest-Honvéd FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
Július 26., vasárnap:
15.45: Vasas FC–ETO FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
18.00: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
20.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
Július 27., hétfő:
19.30: MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!








