
Várkonyi 2023 nyarán először kölcsönben érkezett az MTK-től, majd a következő idényben végleg megvásárolta őt a ZTE. A 2024–2025-ös évadban 33, míg a 2025–2026-osban 36 tétmeccsen lépett pályára.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Várkonyi Bence a Qarabag FK-hoz igazol. Ez egy fontos lépés mind a játékos, mind a klub számára. A Qarabag egy rangos egyesület, amely hazája élmezőnyében szerepel, és rendszeresen bizonyít az európai porondon. Bencében már érkezésekor láttuk a nagy potenciált, és az elmúlt szezon során folyamatos fejlődését követhettük. Megmutatta képességeit, és meggyőződésünk, hogy még ennél is több van benne. Teljesítménye alapján elérte azt a szintet, amely külföldi lehetőséget, illetve akár a válogatott felé vezető utat is megalapozhatja. A ZTE számára továbbra is kiemelten fontos a tehetségek fejlesztése és az olyan lehetőségek megteremtése, amelyek erősítik klubunk szerepét a hazai és nemzetközi futballban. Ez az az út, amelyen tovább szeretnénk építkezni. Köszönjük Bencének az elkötelezettségét és professzionalizmusát, sok sikert kívánunk neki karrierje új fejezetéhez!” – nyilatkozta a ZTE sportért felelős elnöke, Andrés Jornet a klub hivatalos honlapján.
„Szeretném megköszönni a ZTE FC-nek és az edzőimnek azt a bizalmat és támogatást, amelyet az itt töltött időszak alatt kaptam. Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam a fejlődésre, és mindig azt éreztem, hogy a klubban a legjobbat akarják nekem. Köszönettel tartozom a szurkolóknak is, akik a nehezebb időszakokban is mellettünk álltak. A támogatásukat végig éreztem, ezért mindig hálás leszek. Felejthetetlen éveket töltöttem a ZTE-nél, és úgy gondolom, a klubnál végzett munka kiváló lehetőséget biztosít a fiatal játékosok fejlődéséhez. Most egy új fejezet kezdődik a pályafutásomban, és örülök, hogy ebben is támogatott a klub. Köszönök mindent, és sok sikert kívánok! Hajrá, ZTE!” – olvasható Várkonyi nyilatkozata a klubhonlapon.
A Nemzeti Sport értesülései szerint a ZTE egymillió eurót kap a középső védő játékjogáért.
| ESTERHÁZY Mátyás, az EM Sports Consulting vezetője és tulajdonosa: Nemzetközi szinten is kiemelkedő Várkonyi Bence sebessége |
– Mikor került képbe a Qarabag? – Az UEFA-koefficiensek alapján a magyar élvonal erősebb az azerinél, ugyanakkor tény, hogy a 2013–2014-es idényben fordult elő legutóbb, hogy a Qarabag nem volt főtáblás valamelyik európai kupasorozatban. – A sajtóban egymillió eurós vételárról írtak, ami meglehetősen ritka az olyan magyar játékosok esetében, akikkel kapcsolatban szinte alig hallani átigazolási pletykákról vagy kérőkről… |
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes LP – Argentína, kölcsön után végleg), Babos Bence (Videoton FC Fehérvár, legutóbb kölcsönben Diósgyőri VTK), Kiss Máté (Ferencvárosi TC U17), Maxsuell Alegria (Maxsuell Alexandre Alves Soares, brazil, Nova Iguacu-JR – Brazília, kölcsön után végleg), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica, kölcsön után végleg), Rácz István (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek: Németh Ervin (NK Nafta– Szlovénia)
Kiszemeltek: Tahir Maigana (nigériai, Wireless FC – Nigéria), Arthur Henrique (brazil, Fluminense U20 – próbajáték), Beckaye Haidara (szenegáli, St. Pölten Juniors – Ausztria)
Távozók: Csóka Dániel (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Joao Victor (brazil, Hapoel Beer Seva – Izrael), Mim Gergely (lejár a szerződése), Papp Csongor (lejár a szerződése), Németh Dániel (Videoton FC Fehérvár, kölcsön után végleg), Várkonyi Bence (Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Stefan Bitca (moldovai, Zimbru – Moldova), Daniel Lima (Daniel Alves de Lima, brazil, Goianiense – Brazília)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gundel-Takács Bence (Viktoria Plzen – Csehország), Szendrei Norbert, Akpe Victory (nigériai, Benfica – Portugália, Rangers FC – Skócia)









