„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.08.13. 16:00
null
Bódog Tamás szerint egyes játékvezetők arroganciája vérlázító (Fotó: Czinege Melinda)
A hétvégi Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus bajnokin a vendégek játékosát, Temesvári Attilát a mérkőzés végén, míg Bódog Tamást a lefújás után állította ki Rúsz Márton játékvezető. Az MLSZ négy mérkőzésre tiltotta el a szakvezetőt, aki nem fellebbez.

Bódog Tamás az ítélet után a Nemzeti Sportnak reagált a büntetésre.

„Nincs értelme fellebbezni, mert tartom magam, ahhoz, amit mondtam és amiért kiállítottak. Mégpedig hogy «elcsaltátok a meccset». A bizottságban ülők többsége nem a fociból jön, bár gondolom, azért néha néznek focit, és a VIP-ben kényelmesen érzik magukat. Fölösleges lenne ezeknek az embereknek ok-okozatot elmagyarázni. Ami vérlázító, hogy Rúsz játékvezetőnek több botrányos mérkőzése volt a Debrecennel, ami miatt (jogosan) a DVSC-szimpatizánsoknál és a klubnál kiborult a bili. Szóval ez a miskolci illetőségű játékvezető megkap egy keleti rangadót, ahol az első perctől kezdve lehetett érezni, hogy kompenzál. Ezt többször is szóvá tettem (nem csak a mérkőzés után), a meccs alatt is. Sok ítélet és döntés volt, ami több, mint megkérdőjelezhető. Az, hogy a vitatott eseteknél vagy utána árad belőle az arrogancia, az csak hab a tortán. Az egyik vitatott ítéletnél a védőmet, Temesvári Attilát a DVSC játékosa először megrúgja, majd teljes erőből megüti, amitől a labdarúgóm a földre került. Ezt Rúsz öt méterről tökéletes pozícióból figyelte, majd rászólt a VAR-szobára, hogy «tisztán láttam az esetet, nem volt ütés, nem kell VAR», ezt a játékosok mesélték a mérkőzés után. Majd mindkét futballistát besárgázza, mondván «tömegjelenetet idéztek elő». Ez ugyanaz, mintha te átmész a zebrán, és egy részeg jogsi nélkül elüt, majd utána szólnak, hogy te is börtönbe kerülsz gyalogosként, mert közúti balesetben vettél részt. 

„Na, itt mondom azt, hogy néhány embernél a bizottságban fent a toronyban nincs minden rendben, de próbálják a megmagyarázhatatlant megmagyarázni, hogy miért kellett az én játékosomat is büntetni. Főleg úgy, hogy saját maguk is elismerik a hibájukat. Edzőként kutya kötelességem a saját játékosaimat védeni, kiállni mellettük. Nem mondom azt, hogy nem érdemlek büntetést, de az az arrogancia, amit egyes játékvezetők képviselnek, vérlázító. A baj ezzel csak az, hogy az ilyen döntésekkel a többi bírót hozza kellemetlen helyzetbe. Mert lehet hibázni, de könyörgöm, a VAR idejében? Akkor legalább nézzék vissza, nem? És ő volt az elmúlt év játékvezetője, amivel a többi bírót is beárazta ezzel a döntésével. Szóval úgy gondolom (és ezért nincs értelme a fellebbezésnek), hogy a kompenzáció sikerült, és joggal pályázhat a debreceni díszpolgári címre. Természetesen még egyszer kihangsúlyozom, hogy sajnálom, hogy kiakadtam, és így nem lehet viselkedni.”

Temesvári Attilát egy mérkőzésre tiltotta el a szövetség.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
DEBRECENI VSC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 1–0 (0–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 7621 néző. Vezette: Rúsz Márton (Buzás Balázs, Berényi Ákos)
DVSC: Andrejev – Szécsi (Keller, 83.), Mejías, Lang, Guerrero – Sain (Patai, 58.), Batik – Dénes V. (Vajda B., 83.), Dzsudzsák, Cibla (Kaye, 71.) – Szendrei Á. (Baldoni, 71.). Vezetőedző: Gert Remmel
NYÍREGYHÁZA: Tóth B. – Jovanov (Antonov, 83.), Temesvári, Katona L., Zikovic – Katona M. (Hős, a szünetben), Toma, Kovács M., Katona B. (Dorian Babunszki, 71.) – Kvasina, Batoum (Edomwonyi, a szünetben; Medved, 83.). Vezetőedző: Bódog Tamás
Gólszerző: Dzsudzsák (55.)
Sárga lap: Mejías (42.), Batik (62.), Dénes V. (77.), ill. Zikovic (48.)
Kiállítva: Temesvári (90+2.), Bódog Tamás vezetőedző (a lefújás után)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:50

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10