Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

B. B.B. B.
2026.09.03. 06:41
null
Fotó: Árvai Károly
Az FTC brazil futballistája, Cadu szerint Győrben is a saját futballjukra kell koncentrálniuk, az pedig egyáltalán nem fontos, hogy mi történt a legutóbbi idényben az ETO–Fradi összecsapáson.

 

– Tavasszal megtapasztalhatták, mennyire kellemetlen ellenfél a Győr, a bajnokit elveszítették az ETO Parkban. Mi maradt meg abból a mérkőzésből?     
– Jó csapat a Győr, erős rivális, a múlt idényben háromszor találkoztunk, kétszer kikaptunk, volt miért rákészülnünk a mostani összecsapásra – mondta lapunknak Cadu, a zöld-fehérek dél-amerikai védője, aki az idényben kitűnő formában futballozik. – Legutóbb, a bajnoki címről döntő találkozót egy nullára elveszítettük Győrben, de nem a revansvágy miatt szeretnénk ezúttal nyerni.

– A Ferencvárosnak minden bajnoki mérkőzésen kötelező a győzelem. A Győr ellen különösen veszélyes lehet, ha így gondolkodnak?     
– Nehéz lenne megmondani, ezúttal mire számíthatunk az ellenféltől. A szakmai stáb természetesen alaposan elemezte a győriek idénybeli mérkőzéseit, kaptunk bőven útravalót, tudjuk mit miért kell tennünk a pályán, de a nyár óta sokat változott a keretük, sok új labdarúgó érkezett Győrbe, nem hinném, hogy a múlt évad összecsapásaiból kellene kiindulnunk.

– A Ferencváros öltözőjében is bőven voltak változások…     
– Csakugyan, de nyugodtan mondhatom, mi ennek ellenére előreléptünk.

– Mi a mostani Ferencváros erőssége?     
– Mindenki tudja, mi a feladata. A szakmai stáb igazi csapatot épít. Az öltözőben most olyan futballisták ülnek, akik minden körülmények között kisegítik egymást a mérkőzéseken, az edzéseken, sőt, a hétköznapokban is.

– Ezt most jobban érzi, mint az elmúlt idényben?    
– Igen. Sokkal inkább együtt van a mostani csapat.

– A vezetőedzőjük, Borbély Balázs Győrből érkezett. A személye különös ízt ad a találkozónak?     
– Az öltözőben nemigen beszélt erről. Sőt, az elmúlt idényről összességében sem ejtett szót. Ő az a típusú edző, aki mindig a jövőre koncentrál. Miben kell fejlődnünk, miben kell előrelépnünk. Neki ez a legfontosabb.

– Milyen mérkőzésre számít? Inkább türelmesnek kell lenniük, vagy fontos lehet, hogy már az első percektől ráerőltessék az akaratukat az ellenfélre?      
– Mi minden csapat ellen megpróbálunk agresszívan futballozni, legyen szó bajnokiról vagy nemzetközi kupamérkőzésről. Az erősségeinkre koncentrálunk, és ezen csütörtökön sem szeretnénk változtatni. Ez a stílus jellemző ránk, győzni akarunk Győrben is, ez nem is lehet kérdés. Valamilyen szinten persze alkalmazkodnunk kell az ellenfélhez, de a legfontosabb, hogy magunkra, a saját futballunkra összpontosítsunk.

– Mit jelentene most a három pont? Csak egy újabb bajnoki győzelmet, vagy az európai sikerek után fontos üzenet lenne, hogy a Ferencváros itthon sem veszít a lendületéből?     
– Minden szempontból sokat jelentene a győzelem. A Győrt legyőzni idegenben nagy fegyvertény, de a három pont azért is rendkívül fontos lenne, mert így az önbizalmunk is tovább nőhetne. Nem kérdés, a múlt idény második helye után ismét meg akarjuk nyerni a bajnokságot, és jól tudjuk, ezek az összecsapások mennyire fontosak a végső sikerhez.

NB I
A 3. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
19.30: ETO FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

 

 

Legfrissebb hírek

A belga élvonalból és Kölnből is érkezhet ma játékos az NB I-be; erősít a Videoton – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
22 perce

Milyen fogadtatásra számíthat Győrben Borbély Balázs?

Labdarúgó NB I
41 perce

Kiss Bence vezér is lehetne – ha megfogadná a nagypapa tanácsát

Labdarúgó NB I
1 órája

Kovácsréti Márk: Nem pánikolunk a két vereség miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
2 órája

Samuel Petrás: A Fradi ellen mindig kell valami extra

Labdarúgó NB I
3 órája

Az ETO 13 év alatt kétszer verte meg a Fradit – mind a kétszer Borbély Balázs irányításával

Labdarúgó NB I
4 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
20 órája