NS-infó: ez állhat az Erős Gábor távozásáról szóló pletykák hátterében

Rejtélyes esettel ért véget az NB I 10. fordulójának nyitányaként péntek este rendezett MTK Budapest–Vasas meccs: a 1–0-s vereséget követően a vendéggárdától nem Erős Gábor vezetőedző vett részt az előírt sajtótájékoztatón, és nem is ő nyilatkozott a közvetítésijog-tulajdonos M4 Sportnak, hanem az angyalföldiek erőnléti edzője, Ferenczi István. Mint tudósításunk Mestermérleg rovatában is jeleztük akkor: Erős Gábor személyes okokra hivatkozva maradt távol. Szombat délelőtt a magyar sajtóban az terjedt el, hogy a szakembernek éles konfliktusa volt csapaton belül, ezért lemondott, sőt, egyes hírportálok szerint élő adásban akarta bejelenteni a távozását a pénteki vereség ellenére kiválóan szereplő újonc éléről.
Ezt azonban – mint arról korábban már beszámoltunk – maga a szakember cáfolta szombat kora délután a piros-kék klub honlapján megjelent közleményben, amely szerint a sajtóban megjelent pletykákkal ellentétben nincs szó arról, hogy távozna.
„Természetesen rendkívül csalódott voltam a mérkőzés után, sok mindennel elégedetlen voltam, és bár ennek hangot is adtam, szó sincs arról, hogy bármilyen belső feszültség vagy konfliktus lenne az öltözőben. A vezetőség és a csapat részéről is abszolút él a bizalom irántam, az eredményekkel sincs probléma, folytatjuk a közös munkát” – fogalmazott Erős Gábor a közleményben.
Lapunk úgy tudja szem- és fültanúk elmondásából, hogy a szünetben Farkas Balázs kapusedzővel volt szakmai konfliktusa, és meglehetősen felidegesítette magát, de később rendezték egymással a nézeteltérést.
Ami pedig a legfontosabb a Vasas szurkolóinak: folytatja a munkát a csapatot az NB II-ből első nekifutásra az élvonalba vezető edző, akinek irányításával az NB I-ben is kitűnően szerepel a hatszoros bajnok.
Az angyalföldiekhez kapcsolódó hír, hogy Tóth Milán, az együttes válogatott támadója elülsőkeresztszalag-szakadást szenvedett az MTK elleni vesztes (0–1) bajnokin, nyolc hónapos kihagyás vár rá. Mint ismert, ő szerezte az ukránok ellen Nagyszombatban 2–1-re megnyert NL-találkozón az első magyar gólt.










