Szappanos Péter a régi formájában – itt az NS válogatottja az NB I 6. fordulójából

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2026.09.01. 11:56
null
Szappanos Péter együtt ünnepelt társaival (Fotó: Szabó Miklós)
Régi, mégis új rovat indult néhány hete: a teljes bajnoki fordulók után évek, sőt, évtizedek óta összeállítjuk a legjobb tizenegy hadrendjét, ám már bővebben indokoljuk, ki miért tett le többet az asztalra (pontosabban a pályára) – a Nemzeti Sport hagyományosan 0-tól 10-ig osztályozza a pályára lépő játékosokat, és alábbi „bizonyítványmagyarázatunkban” azok a futballisták kerülnek fókuszba, akik magasabb értékű kalkulusokat kaptak tudósítóinktól. 

VISSZAÁLLT A VILÁG RENDJE: csakúgy, mint két héttel korábban, ismét Szappanos Pétert találtuk a legjobbnak. A háromszoros válogatott kapus teljesítményében nyoma sincs már annak a bizonytalanságnak, amely az idény kezdetén jellemezte, sokat tett azért, hogy az Újpest FC hátrányból nyerjen 3–1-re a Vasas FC ellen. A második játékrész elején, 0–1-nél előbb Koszta Márk közeli lövését védte jó érzékkel, nem sokkal később pedig a második csatáját is megnyerte az angyalföldi támadóval szemben, amikor közeli fejesét óriási bravúrral hárította. Biztosak vagyunk benne, ha a Vasas képes lett volna megduplázni az előnyét, nem lett volna visszaút a liláknak, szóval a nagy védések elengedhetetlenek voltak a három pont otthon tartásához. Érdemes még kiemelni a Puskás Akadémia kapusát, Lehoczki Bendegúzt, akinek ugyan nem kellett sokat védenie a Ferencváros ellen, azonban a vendégek 2–1-es vezetésénél hatalmas bravúrral hárította Toon Raemaekers büntetőjét a 77. percben, így megadta csapatának a lehetőséget az egyenlítésre – az már nem rajta múlott, hogy a VAR a rendes játékidő utolsó percében érvénytelenítette Lamin Colley gólját…

Ami a hátsó alakzatot illeti, Osváth Attila csütörtökön a kispadról nézte végig a Ferencváros Trabzonspor elleni gáláját, Borbély Balázs vezetőedző azonban a bajnokságban ismét bizalmat szavazott neki, amivel élni tudott. Igaz, beadásai kevésbé voltak hatékonyak, mint megszokhattuk tőle, de volt egy jó lövése, amely kevéssel tévesztett célt, csapata második találata előtt pedig remekül indította Bamidele Yusufot, akinek a beadásából Lisztes Krisztián a kapuba talált. Biztos pontnak bizonyult a Nyíregyháza Spartacus védelmében Temesvári Attila, szinte valamennyi fejpárbaját megnyerte, és ha nem téveszt néhány centit, gólt is fejelhetett volna. A hátsó sor tengelyében Csontos Dominik lett a párja, nem érdemtelenül, hiszen remek beadással készítette elő a Honvéd győztes gólját a ZTE ellen (csapata ezzel több mint három esztendő elteltével nyert bajnokit újra az élvonalban), sok egerszegi próbálkozást akasztott meg, végig stabilan futballozott.

Dzsudzsák Balázs szerezte a 6. forduló gólját, lekezelte a labdát a tizenhatos előterében, és ballal kilőtte a kapu jobb oldalát – ezzel egyenlített az MTK ellen (Fotó: Czinege Melinda)

Nem Soltész Dominikon múlott, hogy a Kisvárda Master Good továbbra is nyeretlen hazai környezetben. Kiváló rúgótechnikája rendre veszélyessé teszi a Várda szögleteit, szabadrúgásait, ezúttal sarokrúgásból adott gólpasszt Lippai Tibornak, meglehet, ha csapattársa nem érkezik jó ütemben, a labda érintés nélkül is a hálóba kötött volna ki. Alig több mint két évvel ezelőtt mutatkozott be az NB I-ben Kovács Milán, nincs még ötven meccse, ám nélkülözhetetlen játékossá nőtte ki magát Nyíregyházán. A Paks ellen is fáradhatatlanul robotolt, szinte valamennyi támadás keresztülfutott rajta, Bódog Tamás vezetőedzőnek nem kell idegeskednie, ha nála van a labda. Jóval nagyobb élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik nála Win­decker József, aki már 2011-ben lejátszotta az első élvonalbeli meccsét, és nincs olyan játékhelyzet, amivel még ne találkozott volna. Ha kell, védekezik, ha arra van szükség, a támadásokat segíti, a fejeseivel mindig képes veszélyt kialakítani az ellenfelek kapujánál. Előfordul, hogy Bognár György vezetőedző csak a cserék közé nevezi, azonban ha „ég a ház”, mindig a kezdő tizenegybe állítja, ő pedig rendre vezérként futballozik. Nem hibáztunk volna, ha Bamidele Yusufot állítjuk a jobb szélre, hiszen a fizikai erejével, lendületével rengeteg problémát okozott a felcsúti labdarúgóknak, nem mellékesen gólpasszal és büntető kiharcolásával tett sokat az FTC sikeréért, ám „hangyányival” nála is jobbnak láttuk az előző idény társgólkirályát, Aljosa Matkót. Az az igazság, sokáig a szlovén szélső sem emelkedett ki a Vasas ellen a mezőnyből, gyorsasága nem érvényesült, elvesztette a párharcait, ám szinte a semmiből adott egy gólpasszt Etienne Amenyidónak, és az egyenlítés életet lehelt az addig keveset mutató csapatába. Már vezetett az Újpest, amikor önzetlenségből is jelesre vizsgázott, mert bár gólt szerezhetett volna, inkább Gleofilo Vlijterrel rúgatott egyet: nem véletlenül lett a Nemzeti Sportnál a mérkőzés játékosa. 

Hogy milyen sokat ér a DVSC-nek Dzsudzsák Balázs bal lába, bebizonyosodott az MTK elleni találkozón is. A második játékrész elején a kifejelt labdát tökéletes technikával küldte kapura, és bár a lövés nem tűnt védhetetlennek – Demjén Patrik bemozdult a másik sarok irányába… –, az érdemei elvitathatatlanok. Jelenléte azért is nélkülözhetetlen, mert amikor szenved a Loki, szabadrúgásból vagy szögletből akkor is képes helyzetet teremteni, ha majd a visszavonulás mellett dönt (az ne mostanában legyen…), sokaknak hiányzik majd. A paksiak saját nevelésű futballistája, Haraszti Zsolt rúgótechnikája is remek, a Nyíregyházán szabadrúgásból lőtt gólja élményszámba ment, és azért is volt nagyon fontos, mert a Spartacus akarata érvényesült, és ha a hazai együttes szerez vezetést, nem biztos, hogy döntetlennel zárul a párharc. A padról beszállva tudott bekerülni a forduló válogatottjába Lisztes Krisztián, akinek remek hete volt: előbb az Európa-ligában talált be a Trabzon­spor ellen, majd a Puskás Akadémia elleni rangadón rúgott győztes gólt. Úgy tűnik, maga mögött hagyott egy nehéz időszakot, egyre inkább csillogtatja azokat az erényeit, amelyek korosztálya egyik legtehetségesebb játékosává teszik. Megtartja a labdát, jól egy egyezik, ritmusváltásai nehezen lekövethetők, és nem mellékesen érzi a kaput. A magyar futball is profitálhatna abból, ha ezen az úton haladna tovább… 

A forduló edzője: Szélesi Zoltán jól cserélt, fordított az Újpest
Fotó: Szabó Miklós

Reménytelennek tűnő helyzetben, hazai pályán, egygólos hátrányból fordított az Újpest a Vasas elleni bajnoki mérkőzésen. A mindenhez is értők állítják, Szélesi Zoltán, a lilák mestere „jól nyúlt bele a mérkőzésbe”… Hogy mit is jelent pontosan a kifejezés, ne firtassuk, az viszont igaz, hogy a fiatal szakember ezúttal jó döntéseket hozott, s mindez a megérzéseinek, főként a szemének köszönhető. A szünetben becserélte a szélvészgyors Gleofilo Vlijtert, majd miután a Vasas a 48. percben megszerezte a vezetést, előbb a csapat védekezését, azután a középpályáját szilárdította meg a védő Bodnár Gergő és a napokban szerződtetett Szendrei Norbert pályára küldésével. A hajrára nemcsak mezőny-, de erőfölénybe is került a hazai együttes, s bár a vendégek kontrái gyakorta jelentettek veszélyt, ezúttal a volt válogatott kapus, Szappanos Péter is magabiztosabban védett. A 64. percben – még mindig hátrányban – 19-re lapot húzott a 44 éves szakember. Noha tudta, gond lehet belőle, ha lehívja a pályáról az egyébként jól futballozó, ám az erejével egyre inkább elkészülő, fenegyereknek tartott Horváth Krisztofert, az eredményesség érdekében mégis vállalta az esetleges konfliktust játékosával. Neki lett igaza, a fiatal Krajcsovics Ábel ugyanis támadásban újabb lendületet adott az Újpestnek – tizenegy perc alatt háromszor került a labda a Vasas kapujába, ráadásul Vlijter gólja előtt olyasmit láthatott az örömittas publikum, mint régen az újpesti grundokon. Összességében Szélesi Zoltán a nyári felkészülés során szerzett erőnlétre építve ezúttal okos, taktikus döntéseket hozva segítette győzelemre csapatát. A meccs végén a közönség vastapssal, a lecserélésekor durcáskodó Horváth Krisztofer pedig baráti öleléssel jutalmazta edzőjét. 
V. GY.

A forduló gólja:

A 6. forduló nézőszáma: 3969
Az idény átlagnézőszáma: 3936

A 6. forduló válogatottja:
Szappanos 7 (Újpest) – Osváth 7 (Ferencváros), Temesvári 7 (Nyíregyháza), Csontos 7 (Kispest-Honvéd), Soltész D. 7 (Kisvárda) – Windecker 7 (Paks), Kovács M. 7 (Nyíregyháza) – Matko 8 (Újpest), Dzsudzsák 7 (DVSC), Haraszti 7 (Paks) – Lisztes 7 (Ferencváros)

 

6. FORDULÓ
Augusztus 28., péntek
Debreceni VSC–MTK Budapest 2–2
Augusztus 29., szombat
Nyíregyháza Spartacus FC–Paksi FC 1–1
Kispest-Honvéd FC–Zalaegerszegi TE FC 1–0
Újpest FC–Vasas FC 3–1
Augusztus 30., vasárnap
Kisvárda Master Good–ETO FC 1–1
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 1–2

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
21 perce

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
22 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:43

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 20:55