Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Az ETO tulajdonosa, Világi Bálint Borbély Balázs kapcsán úgy fogalmazott, emberi szempontból lepődött meg a nyári távozásán, míg Steven Vanharen Izraelbe szerződése kapcsán úgy fogalmazott, hatalmas űrt és káoszt hagyott maga után, mivel nem volt előkészítve a nyári átigazolásra a pontos terv, úgy, ahogy az kellett volna. Steven Vanharen a Nemzeti Sport megkeresésére nem kívánt konkrétan reagálni a tulajdonos szavaira, de arra vállalkozott, hogy összefoglalja, ő hogyan látja a győri szerepvállalását és mi vezetett a nyári távozásához.
„Amikor az ETO-hoz kerültem, az volt a célom, hogy a klub fejlődjön a sportigazgatás területén, minél több fiatal tudjon az első csapatba kerülni, kiegyensúlyozottabb legyen a keret, elősegítsük a játékosok fejlődését – idézte fel a Nemzeti Sport megkeresésére a két évvel ezelőtti győri érkezését Steven Vanharen, aki korábban két klubnál is dolgozott már Magyarországon. – Az Újpestnél és az MTK-nál szerzett tapasztalataimnak köszönhetően nagyon jól ismertem a magyar bajnokságot, és azóta is folyamatosan követtem, hiszen Magyarországon élek. Emlékszem az első, játékosokkal tartott megbeszélésemre, amikor azt mondtam nekik, hogy a következő két évben trófeát fogunk nyerni. Biztosíthatom róla, hogy sok meglepett arcot láttam. Fokozatosan azonban a játékosok is elkezdtek hinni abban, hogy ez lehetséges, végül pedig történelmet írtak. Lényegében úgy lettünk bajnokok a másodosztályból feljutva, hogy nem költöttünk különösebben sokat a keret megerősítésére. Az ETO sportigazgatójaként eltöltött két évem alatt körülbelül 1.5 millió eurót költöttünk átigazolási díjakra, és a klub eddig már több mint 10 millió eurót keresett vissza ebből a befektetésből. Legalábbis a sajtóban megjelent információk alapján én így becsülöm Heitor, Samsindin Ouro és Olekszandr Piscsur értékesítésével együtt, melyekről már korábban egyezség született. Ezen eladásokhoz jött a nyáron hozzá, már a távozásom után Nadir Benbuali, Csinger Márk, Tóth Rajmund és Vitális Milán játékjogának értékesítése is.”
A belga sportigazgató kiemelte, a keret értéke két év alatt több mint a duplájára emelkedett, 6,5–7 millió euróról 16 millió euróra. Hangsúlyozta, a klub értékét az is növelte, hogy 12 akadémiai, illetve U21-es játékos került az első csapathoz, aki játéklehetőséget kapott az első csapatban. Közülük Tóth Rajmund azóta válogatott lett és a nyáron Törökországba tudta őt értékesíteni a klub, de az ETO-ból lett válogatott Algériában a vb-n is szerepelt Benbuali, itthon Marco Rossinál pedig Csinger, Vitális és visszakerült a keretbe Schön Szabolcs is.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem kizárólag az én munkám eredménye volt, hanem Borbély Balázsé és a szakmai stábé is – fogalmazott Vanharen. – A stáb különböző országokból, eltérő háttérrel érkező, más-más nyelveket beszélő szakemberekből állt. Visszatekintve: igazán büszke vagyok arra, ahogyan csapatként teljesítettek. Ahogyan a játékosok a pályán, úgy a szakmai stáb tagjai is hihetetlenül jól működtek együtt. Nem feledkezhetek meg az orvosi stábról, a háttérmunkát végző munkatársakról és az irodai dolgozókról sem. Az elmúlt két idény sikereihez mindenkinek a hozzájárulása fontos volt.”
Vanharen ugyanakkor arról is beszélt, nem lepte meg Borbély Balázs távozása, hogy felfigyeltek a munkájára, mert megítélése szerint az ETO játszotta a legjobb futballt az előző idényben az NB I-ben és a szakember már korábban is dolgozott az FTC-nél, jól ismerték őt a fővárosi klubnál. A belga szakember a nyári átigazolási időszakra is kitért, mellyel kapcsolatban kritika érte a munkáját
„Amikor Borbély Balázs úgy döntött, hogy elhagyja a klubot, azonnal felhívott, én pedig megértettem a döntését. Higgyék el, neki sem volt könnyű meghoznia ezt a döntést. Továbbra is kapcsolatban vagyunk, időnként üzenünk egymásnak. A 2026–2027-es idényre már 2026 márciusában megkezdtük a felkészülést, meghatároztam, illetve megszerveztem, minek kell történnie a nyári átigazolási időszakban. Ennek megfelelően érkezett meg már a télen Szép Márton, aki ebben az idényben tud egyre jobban beépülni a csapatba, megállapodtunk a júliustól Győrben futballozó Umathum Ádám szerződtetéséről és korábban döntöttünk Schön Szabolcs opciós kivásárlásáról, valamint a szerződéshosszabbításról Megyeri Balázs és Paul Anton esetében, és arról is, hogy az NB II-es kölcsönjáték után visszatér a klubhoz és az első csapatnál kap lehetőséget a nyártól két tehetség, Selyem Bálint és Csorba Noel. Ezek mind fontos stratégiai döntések voltak, melyek már a 2026–2027-es idény keretének kialakítását és egyensúlyát alapozták meg. Az is egyértelmű volt, hogy Nadir Benbuali, Vitális Milán és Tóth Rajmund távozni szeretne. Ezért már azonosítottam a pótlásukra alkalmas játékosprofilokat, és felvettem a kapcsolatot az érintett futballistákkal, illetve a menedzsereikkel. A megfigyelőink részletes játékosmegfigyelési jelentéseket készítettek, amelyek a klub scoutingrendszerében is rendelkezésre álltak.”
Vanharen arra a kérdésre is válaszolt, ha már elkezdődött a nyári átigazolások előkészítése, miért döntött mégis úgy, hogy elhagyja az ETO-t, illetve azt a kérdést is feltettük neki, hogy a bajnoki cím megnyerése előtt, még a tavaszi szezonban akár ő, akár Borbély Balázs kapott-e konkrét ajánlatot a felső vezetéstől a 2027-ben lejáró megállapodásuk meghosszabbítására.
„Nem kaptunk konkrét szerződéshosszabbítási ajánlatot a klubtól, sem Borbély Balázs, sem én, de az volt a célom, hogy az ETO-nál maradjak, annak ellenére is, hogy már csak egy év volt hátra a szerződésemből. Nem szeretnék keserűséggel visszatekinteni erre az időszakra, mert a klub tulajdonosi körével jó és nyílt kapcsolatot ápoltam. Azt viszont elmondhatom, hogy nem értettem egyet a vezetőséggel az új vezetőedző szerződtetésével kapcsolatban. Véleményem szerint nem volt bölcs döntés kívülről hozni egy új szakembert a csapat élére, és megváltoztatni azt a filozófiát, amelynek mentén húsz hónap alatt kiesőjelöltből bajnoki címet szerző együttessé fejlődtünk. Nekem más opcióm lett volna, a szakmai stábban ugyanis volt olyan potenciális vezetőedző, aki ismerte a rendszert és a filozófiát, a klubvezetés azonban nem támogatta ezt az elképzelést, így végül a távozás mellett döntöttem. Nyíltan beszéltünk ezekről a kérdésekről, és jó viszonyban zártuk le az együttműködést az ETO-val. Távozásom után több klub is érdeklődött irántam, majd az események gyorsan felpörögtek, és végül úgy döntöttem, hogy a Maccabi Tel-Avivhoz szerződöm.”
A helyére Győrbe érkezett Sander Van Praet kapcsán elmondta, jól ismerik egymást, hiszen több helyen is dolgoztak együtt, például a szaúdi Al-Hilalnál, és ő mutatta be a honfitársát, barátját a győri tulajdonosi körnek.
„Ha visszatekintek az elmúlt két idényre, valamint a 2026–2027-es szezon előkészítésére, nagyon elégedett vagyok az ETO-nál töltött időszakommal. Úgy távoztam a klubtól, hogy az sokkal jobb helyzetben volt, mint amikor megérkeztem. Véleményem szerint egy futballszakembernek mindig ez kell legyen a célja, különösen akkor, ha sportigazgatóként dolgozik. Őszintén remélem, hogy a klub a jövőben ismét eléri ezeket a sikereket” – összegzett Vanharen.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Leon Balogun (nigériai, Arisz Limassol – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Bödő Efraim Zoltán (magyar-román, FK Csíkszereda – Románia), Csinger Márk (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Marc Giger (svájci-kameruni, Union Saint-Gilloise – Belgium), Modou Lamin Mass (gambiai, Almasi Football Academy – Nigéria), Modou Lamin Marong (gambiai, FC STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia), Nicolae Rotaru (moldovai, CS Petrocub Hincesti – Moldova), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia, kölcsön után végleg), Umathum Ádám (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Kölcsönbe érkezők: Peter Agba (nigériai, Maccabi Haifa – Izrael), Jewison Bennette (Costa Rica-i, LNZ Cserkaszi – Ukrajna), Viktor Djukanovics (montenegrói, Hammarby IF – Svédország), Luka Kulenovic (bosnyák, Heracles Almelo – Hollandia), Élan Ricardo (Élan Joseph Ricardo Ochoa, kolumbiai, Besiktas – Törökország)
Kölcsönből visszatérők: Urblík Norbert (magyar-szlovák, FC STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Élő Csongor, Horváth Valentin
Kiszemeltek: –
Távozók: Nadir Benbuali (algériai, Pyramids FC – Egyiptom), Ledio Beqja (albán, Egnatia – Albánia, legutóbb kölcsönben Dinamo City – Albánia), Deian Boldor (román, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Farkas Balázs (BVSC-Zugló, kölcsön után végleg), Senna Miangué (belga, Aktobe – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (ukrán-magyar, Girona FC – Spanyolország), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Csorba Noel (FC Ajka), Modou Lamin Mass (gambiai, STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia), Tollár Imre (Gyirmót FC Győr), Jovan Zivkovic (osztrák-szerb, FK Radnicski 1923 – Szerbia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –










