Szenvedett a Ferencváros, megérdemelt vecsési pontszerzés

Vágólapra másolva!
2007.08.25. 21:23
Címkék
Megérdemelten vitt el egy pontot a Vecsés az Üllői útról, a Fradi egyáltalán nem játszott bajnoki formában, de még úgy se, mint akinek szándékában áll az NB II élén végezni és feljutnia az első osztályba. A gárda mélyen képességei alatt teljesített, és biztos, hogy ha a Fradi így folytatja, idén sem lesz egyértelmű a feljutás.
Ndjodo lábában volt a győzelem, ennek ellenére nem lehet a támadó nyakába varrni a vereséggel felérő döntetlent
Ndjodo lábában volt a győzelem, ennek ellenére nem lehet a támadó nyakába varrni a vereséggel felérő döntetlent
Ndjodo lábában volt a győzelem, ennek ellenére nem lehet a támadó nyakába varrni a vereséggel felérő döntetlent
Ndjodo lábában volt a győzelem, ennek ellenére nem lehet a támadó nyakába varrni a vereséggel felérő döntetlent

Egyik csapat sem kezdte jól a mérkőzést, bár az egész első félidőt ferencvárosi mezőnyfölény jellemezte.

Ez azonban valójában meddő volt, hiszen igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni a zöld-fehérek.

Az első gólig szinte unalmasnak volt nevezhető a játék, ekkor azonban Ndjodo kissé váratlanul vezetést szerzett.

Rédei remekül vette észre a támadót, akit Hungler sem tudott megakadályozni, így egy remek emelést követően megszerezte a vezetést a Ferencváros.

Nem mondhatni, hogy ez bármilyen hatással lett volna a mérkőzés képére, a hazaiakat inkább az egyenlítő gól lepte némileg meg, a találat egyébként is elég vitatott volt, de a partjelző egyértelműen jelezte: a labda áthaladt a gólvonalon.

Ezután kicsit összekapta magát a Fradi, és Dragóner fejelt védhetetlenül kapura egy menetrendszerűen érkező Lipcsei-szabadrúgást.

Ez egyébként jellemző volt az első félidőre: sem a hazaiak, sem a vendégek nem alakítottak ki komoly helyzetet az ellenfél kapuja előtt, de pontrúgásokból komoly veszélyt jelentett a zöld-fehér gárda.

A második játékrész sem hozott megváltást a Fradinak, hiszen még negyedóra sem telt el, és egyenlített a Vecsés.

Ismét védelmi hiba előzte meg a találatot, mert Czipper Zsoltot nem lett volna szabad egyedül hagyni, ő pedig nem is habozott kihasználni az ölébe pottyant helyzetet.

Ezután a hazaiak Vincze Ottó behozásával próbálták meg felpörgetni a meccset, de a középpályás rögtön egy sárga lappal nyitott.

Mindenestre a cserék sem hoztak változást, és továbbra sem született igazi helyzet, egyedül Ndjodo villanása lehet említésre méltó: ő a 82. percben kihagyta a kihagyhatatlant.

Összességében a Vecsés megérdemelten csent el egy pontot az Üllői útról egy enerváltan játszó, kifejezetten gyengén védekező Ferencváros ellen.

Ha a hazaiak így folytatják, a feljutás kérdése idén sem lesz egyszerű.

NB II, KELETI CSOPORT, 3. FORDULÓ

Helyszín: Üllői út
Nézőszám: 3500
Játékvezető: Pánczél K.
Asszisztensek: Tompos Z., Beidek A.
<
b>A KEZDŐCSAPATOK:
FERENCVÁROS VECSÉS
35 Szabó K. 35 Holczer
3 Rédei 8 Máj Z.
26 Dragóner 5 Hungler
17 Mátyus 12 Kiskapusi
5 Nagy S. 17 Moilnár D.
21 Zsivoczky 13 Králik
8 Lazics 9 Csillag
6 Lipcsei 16 Dévai
23 Deme 11 Menyhárt
9 Horváth P. 30 Lukács B.
7 Ndjodo 10 Czipper
Vezetőedző: Játékos-edző:
Csank János Pisont István
Gólszerző(k:) Ndjodo (25.), Dragóner (33.) ill. Lukács B. (31.), Czipper (57.)
Csere: Zsivoczky helyett 15 Bartha (46.), Deme helyett 13 Vincze O. (61.), Horváth P. helyett Kulcsár (74.) ill. Králik helyett 10 Folmer (65.), Lukács B. helyett 26 Faragó (74.), Czipper helyett 22 Molnár I. (81.)
Sárga lap: Vincze O. (67.) ill. Czipper (19.), Kiskapusi (40.), Dévai (52.), Hungler (66.)
----
CEGLÉDI VSE - SZOLNOKI MÁV MONDI 0–4 (0–3)
A mérkőzés osztályzata: 2
Cegléd, 600 néző. Vezette: Pendik G. (7) (Ortó Gy., Pápai Z.)
CEGLÉD: Kiri 5 – Szepes 3, Tóth I. 4, Máté 3, Bálint T. 4 – Magyari 3 (Farkas J. 4, 59.), Buczkó 3, Barna Zs. 3 (Medgyesi -, 67.), Szabó T. 4 (Kenderes -, 84.), Lendvai 4 – Hamar 4. Játékos-edző: Szabó Tibor
SZOLNOK: Rézsó 0 – Urbán-Szabó 5, Antal G. 6, Balogh P. 6, Gohér 5 – Szalai 6, Szoboszlai 5 (Remili 5, 65.), Ulviczki 6, Bogdán 5 – Farkas K. 6 (Lengyel -, 87.), Domokos 5 (Felföldi -, 81.). Vezetőedző: Vígh Tibor
Gólszerző: Antal G. (4.) – 11-esből, Farakas K. (7.), Bogdán (12.), Balogh P. (90.)
JÁSZBERÉNYI SE VASAS - OROSHÁZA 2–2 (1–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
JÁSZBERÉNY, 400 néző. Vezette: Nagy R. (7) (Márkus, Demeter)
JÁSZBERÉNY: Roza 6 – Fekete G. 5, Szeles 5, Majzik 6, Hídvégi 6 – Benedek 6 (Szűcs L. –, 84.), Bárkányi 5, Kádár G. 6, Mohácsi 5 – Szele 6 (Szabó D. –, 82.) – Németh Gy. 5
Vezetőedző: Sándor István
OROSHÁZA: Szabó P. 6 – Kerekes 5 (Sipka –, 63.), Molnár R. 4, Futaki 6, Szabó N. 5 – Kerepeczki 6, Koncz 6 – Buza 5, Petneházi 6, Baranyai 6 (Kocsis –, 79.) – Lovas 6 (Szeverényi –, 63.)
Vezetőedző: Belvon Attila
Gólszerző: Kádár G. (13.), Buza (20.), Lovas (48.), Szele (54.)
BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE - VÁC-ÚJBUDA 3–1 (1–1)
A mérkőzés osztályzata: 4
Baktalórántháza, 500 néző. Vezette: Hegedűs A. (8). (Szpisják, Vári)
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Balogh Z. 6 – Kozma A. 6, Király L. 6, Bodnár J. 6, Illés Gy. 7 – Arnóczki 5, Rakóczi 5, Kozma J. 6 (Illés L. -, 77.), Saliga Z. 8 (Marics G. -, 93.) – Saliga I. 6, Szabó R. 7 (Tatai -, 91.). Vezetőedző: Kovács János.
VÁC: Sztankó 7 – Laki 5, Kovács P. 6, Farkas P. 5, Dudás M. 5 (Horváth T. -, 86.) – Gáspár 5, Rusvay 6, Margitics 5 (Vidra 4, 53.), Vén 5 – Kövesdi 5, Szabó V. 5. Vezetőedző: Verebes József
Gólszerző: Rusvay (7.), Szabó R. (18.), Saliga Z. (69. és 91.)
TUZSÉR - BŐCS 0–2 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Tuzsér, 300 néző. Vezette: Király G. (8) (Vámos I., Varga G.)
TUZSÉR: Tóth N. 0 – Baka 5 (Ur, –, 80.), Mező 5, Dancs 6, Göncz 5 – Gergely 5, Milka 5, Iván 5, Szilágyi 5, Mitró 4 (Minyin 4, 58.) – Fekete 5
Vezetőedző: Németh Károly
BŐCS: Matkó 0 – Almási 5-2=3, Czipó 6, Martis 5, Vass 5 – Siróczki 5 (Török –, 88.), Irhás 6, Jeney 5, Szakszon 5 – Urbin 5 (Varga –, 78.), Lengyel 5 (Zsarnai –, 60.)
Vezetőedző: Tóth László
Gólszerző: Irhás (62.), Varga (80.)
Kiállítva: Almási (36.) második sárga után
TÖKÖL - MAKÓ FC 1–1 (1–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Tököl, 400 néző. Vezette: Kovács G. (8) (Viszokai L., Lémon O.)
TÖKÖL: Balázs 0 – Helgert 5, Vedres 5, Póti 6, Váradi 5, – Palásti 5, Szimsei 6 (Vanczó –, 83.), Lakics 5, Varga L. 6 – Kiss P. 4, Hamar 6. Vezetőedző: Leskó Zoltán
MAKÓ: Kovács K. 6 – Podonyi 5, Dálnaki 6, Szamosszegi 5, Gévay 5 – Kulacsik 6 (Varga R. –, 62), Magyar 5, Puskás 4 (Kovács N. –, 81.), Bány 5 – Maróti 5 (Schreiber –, 62), Faragó B. 6.
Vezetőedző: Kolozsvári János
Gólszerző: Faragó (8.), Hamar (24.)
KECSKEMÉT - MEZŐKÖVESD 3–2 (2–0)
A mérkőzés osztályzata: 4
Kecskemét, 600 néző. Vezette: Herbály (4) (Hegyi, Orosz)
KECSKEMÉT: Tóth Z. 8 – Koszó 7, Gyagya 7-2=5, Lovrics 3-2=1, Farkas 7 – Némedi 8, Lungu 8, Szabics 8, Csordás 7 (Szabó 6, 56.) – Balázs 8 (Vass –, 89.), Kormos 6 (Ábel Zs. –, 64.).
Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
MEZŐKÖVESD: Szalánczi 4 – Toplenszki 4, Csatlós 4, Vágó 5 (Sajtos –, 88.), Olasz 4 – Busai 6, Somodi 5 (Fekete 3-2=1, 63.), Sándor 6, Sivák 6 – Ragó 6, Bogdány 6.
Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba
Gólszerző: Szavics (20)., Balázs (30.), Ragó (70.), Némedi (78.), Bogdány (87.)
Kiállítva: Lovrics (12.), Fekete (72.), Gyagya (87.)
----
PMFC-PÉCS PLAZA–DUNAÚJVÁROS FC 1–2 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 2
Pécs, 600 néző. Vezette: Erdős J. (8) (Forgács A., Heibl J.)
PMFC: Sólyom 4 – Tóth P. 4, Szabados 5, Mile 4 (Racskó 3, a szünetben), Kulcsár 4 – Wittrédi 4, Sipos J. 4 (Rompos –, 62.), Lantos 5, Gulyás M. 3 (Gulyás G. 4, a szünetben) – Lengyel R. 5, Bozori 4
Vezetőedző: Kis Károly
DUNAÚJVÁROS: Szentpéteri 0 – Riedl 5, Facskó 6, Vaskó 6, Pénzes 5 – Jezdimirovics 6 – Fröhlich 7, Rubin 6 (Lajer –, 79.), Micskó 5 (Nagy A. 5, 57.), Nagy I. 6–2=4 – Zeric 6 (Drozdik 5, 60.)
Vezetőedző: Ifj. Albert Flórián
Gólszerző: Zeric (8.), Fröhlich (49.), Lengyel R. (73.)
Kiállítva: Nagy I. a 89. percben
LOMBARD-PÁPA TERMÁL FC- KOZÁRMISLENY SE 2–2 (2–2)
A mérkőzés osztályzata: 3
Pápa, 1300 néző. Vezette: Pintér Cs. (6) (Király K., Kovács Z.)
PÁPA: Szűcs L. 6 – Tóth G. 5, Budovinszky 5–2=3, Kerényi 5, Rajnay 5 – Ahodikpe 6, Roni 5 (Kapics 7, 38.), Schafranek 5 (W. Silva 5, 57.), Nagy T. 6 – Alex 5, Fabinho 6.
Vezetőedző: Kiprich József
KOZÁRMISLENY: Antal 6 – Suba 6, Finta 6, Éles 6, Tasselmájer 6 – Morvai 5 (Bellai –, 76.), Tóth Z. 6 – Laki 6 (Hergenrőder 5, 55.), Varga B. 5, Kutyáncsányin 5 (Somogyi –, 82.) – Laurrer 6.
Vezetőedző: ifj. Bene Ferenc
Gólszerzők: Nagy T. (2.), Fabinho (36.), ill. Laki (8.), Laurrer (40.)
Kiállítva: Budovinszky (92.)
FELCSÚT FC - MOSONMAGYARÓVÁRI TE 1904 4–0 (2–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Felcsút, 700 néző. Vezette: Németh Á. (8) (Vígh, Agócs)
FELCSÚT: Kozma 0 – Makrai 6, Tamási 6, Trampler 6, Mihályi 6 (Novák –, 73.) – Szalai 7, Schrancz 7 (Domján –, 82.), Venczel 6–2=4 – Móri 6, Weitner 8, Török 5 (Gálos –, 73.)
Vezetőedző: Urbán Flórián
MOSONMAGYARÓVÁR: Antal 6 – Burján 5, Tagialegne 5 (Kovac 6, 36.), Fülöp 6, Pálla 5, Kiss 5 – Szalai 5 (Varga –, 69.), Fehér 6, Cseri 5, Méri 4 (Bene 5, 53.) – Horváth 5
Vezetőedző: Soós Imre
Gólszerző: Weitner (17., 32.), Szalai (80.), Domján (11-esből, 90.)
Kiállítva: Venczel (66.)
GYIRMÓT SE - SOROKSÁR 2–0 (2–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Gyirmót, 450 néző. Vezette: Kovács J. Z. (8) (Erős G., Szécsényi I.)
GYIRMÓT: Boros T. 6 – Földes K. 5, Kozmér 7, Radics 7, Németh L. 6 – Nagy L. (Pápai –, 87.), 5, Pék A. 5, Horváth R. 5, Burányi 6 – Szabó Zs. 5 (Tóth N. –, 61.), Oross 7 (Varga G. –, 81.)
Vezetőedző: Hannich Péter
SOROKSÁR: Kálmán P. 5 – Hauser 6, Ferencz D. 5, Cseri 5, Koljenovics 4 – Németh T. 5, Hegedűs Cs. 6, Burzi 5, Kis R. 6 – Gábor T. 5 (Dudás –, 61.), Csepregi 5 (Hajdú G. –, 61.)
Vezetőedző: Elekes József
Gólszerző: Oross (10.), Oross (39.)
Kiállítva: Dudás (91.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik