Fotó: Farkas József (archív)
Davison szerint a Fradi meccsein mindig nagyszerű a hangulat
Fotó: Farkas József (archív)
Davison szerint a Fradi meccsein mindig nagyszerű a hangulat
Bobby Davisont, a Ferencváros vezetőedzőjét azonnal megkeresték az angol újságírók, miután biztossá vált, hogy megnyeri a zöld-fehérekkel a bajnokságot az NB II Keleti csoportjában.
A Fradi trénere a Derby Evening Telegraph-nak nyilatkozott magyarországi tapasztalatairól és a zöld-fehér klubról.
„Célunk az volt, hogy ezt a nagy klubot visszavezessük az élvonalba – mondta Davison a derbyi illetőségű napilapnak. – A csapat már három éve próbálkozik ezzel.”
„A Fradi másodosztályú szereplése ahhoz hasonló, mint ha a Manchester United vagy valamelyik nagy angol élvonalbeli klub a Championshipben játszana – folytatta a tréner. – Minden meccs olyan számunkra, mint egy FA-kupa-döntő, mert ez hatalmas klub. Már kiharcoltuk a feljutást, öt meccsel az idény vége előtt.”
Davison elmondta azt is, hogy kiváló edzői stábbal irányíthatja a zöld-fehéreket, külön kiemelte a korábban szintén a Derby Countyban futballozó szakember, Craig Short nevét, aki a Fradi utánpótláscsapatánál dolgozik.
Az angol szakembert a jövőről is faggatták az újságírók. Davison elárulta, szívesen dolgozna a spanyol vagy az angol bajnokságban.
„Úgy gondolom, hogy Spanyolországban vagy Angliában a legjobb edzősködni” – mondta a mester.