NB II: a Nyíregyháza támadójának megsérült a térde

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.25. 20:58
Megsérült Germán Tamás, a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Nyíregyháza támadója, így kénytelen kihagyni a Balmazújváros elleni bajnokit.

Germán Tamásnak a térde sérült meg Szegeden, de pontos diagnózist csak az MRI-vizsgálat után kapunk, ezt most végzik majd el a kórházban. Sajnos súlyosnak tűnik a sérülése, a hétvégén biztosan nem játszhat. Szilágyi Krisztián viszont egész héten a csapattal készült, jól sikerült a rehabilitációja, így ha Lucsánszky Tamás úgy gondolja, akár már pályára léphet szombaton. A többiek rendben vannak, néhány játékossal a tegnapi tréningek mellett konditermi edzéseket is végeztünk. Ambrusz Árpád szintén hosszabb ideig volt sérült, de ő már Szegeden is játszott, és a szalagjai rendben vannak, így nincs akadálya annak, hogy a Balmazújváros ellen is pályára lépjen" – nyilatkozta a rehabilitációért felelős edző, György Rolland a nyiregyhazaspartacus.hu-nak.Germán Tamásnak a térde sérült meg Szegeden, de pontos diagnózist csak az MRI-vizsgálat után kapunk, ezt most végzik majd el a kórházban. Sajnos súlyosnak tűnik a sérülése, a hétvégén biztosan nem játszhat. Szilágyi Krisztián viszont egész héten a csapattal készült, jól sikerült a rehabilitációja, így ha Lucsánszky Tamás úgy gondolja, akár már pályára léphet szombaton. A többiek rendben vannak, néhány játékossal a tegnapi tréningek mellett konditermi edzéseket is végeztünk. Ambrusz Árpád szintén hosszabb ideig volt sérült, de ő már Szegeden is játszott, és a szalagjai rendben vannak, így nincs akadálya annak, hogy a Balmazújváros ellen is pályára lépjen" – nyilatkozta a rehabilitációért felelős edző, György Rolland a nyiregyhazaspartacus.hu-nak.

A nyolcadik helyezett Nyíregyháza szombaton a harmadik Balmazújvárost fogadja. A nyíregyházi klub vezetőségének döntése értelmében a mérkőzést a hölgyek ingyen tekinthetik meg.

A TAVASZI EREDMÉNYEKET, JEGYZŐKÖNYVEKET ITT TEKINTHETI MEG.

Legfrissebb hírek

Maurides különös mesterhármast szerzett, legyőzte a Loki a Szparit

Labdarúgó NB I
2025.02.02. 14:43

Bognár György: Kapusunknak jó meccsei voltak, ez most nem sikerült

Labdarúgó NB I
2024.11.30. 09:48

Telt ház, remek hangulat Nyíregyházán a keleti rangadón, diósgyőri győzelemmel

Labdarúgó NB I
2024.10.05. 21:22

NB I: győzelmi rekordot állíthat fel a Puskás Akadémia a Fradi ellen a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2024.09.27. 14:04

NB I: Alberték közel 60 éves parádés sorozatát állíthatja be az FTC az örökrangadón

Labdarúgó NB I
2024.09.20. 13:23

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB I: ilyenre még az előző évszázadban sem volt példa: sorozatban 17. derbijét nyerheti meg a Fradi!

Labdarúgó NB I
2024.08.16. 12:40

NB I: ott lép pályára az FTC, ahol 2024-ben az egyetlen bajnoki vereségét szenvedte el

Labdarúgó NB I
2024.08.09. 12:30
Ezek is érdekelhetik