NB II: aláírt Gyirmóton a korábbi Fulham-kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 08:12
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online korábban előrevetítette, a legutóbb Angliában védő 28 éves kapus, Somogyi Csaba aláírta a szerződését a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győrhöz.

A klub honlapja számolt be róla, hogy a Gyirmót FC Győr szombaton két és fél éves szerződést kötött Somogyi Csabával. A játékos korábban már négy évet töltött Győrben, 2003 és 2007 között az ETO labdarúgója volt.

2011 júliusában a REAC-tól a Fulhamhez szerződött, ő volt Martin Jol menedzser első igazolása, de tétmeccsen csak a tartalékcsapatban lépett pályára. Az első keretnél csupán a kispadig jutott, ám oda is csak ritkán, jobbára harmadik számú kapusnak számított Mark Schwarzer és Neil Etheridge mögött. Ezután az ötödosztályú Dartfordnak adták kölcsön, az ősszel azonban csapat nélkül készült.

A kapus leigazolásával az is eldőlt, hogy a Gyirmóton kölcsönben lévő Holczer Ádám távozása elé nem gördít akadályt a klubvezetés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Andorka Péter (Haladás), Somogyi Csaba (szabadon igazolható, legutóbb a Fulham játékosaként kölcsönben a Dartfordnál – Anglia)
Távozik/távozhat: Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Egerszegi Tamás (Újpest FC – kölcsönből vissza, onnan Diósgyőri VTK), Fitos László (Kozármisleny), Holczer Ádám (?)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Kerkez Milos gólpasszt adott, de a Bournemouth kikapott idegenben; magabiztosan nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.02.25. 23:15

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04
Ezek is érdekelhetik