KTE: gazdasági döntés miatt nem vállalták az NB III-at

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.16. 12:11
Először szólalt meg a Kecskeméti TE tulajdonosa, Rózsa Pál azóta, hogy biztossá vált, még az NB III-ban sem indul az együttes – tudatta a kesport.hu. Rózsa Pál a KTV-nek adott nyilatkozatában elmondta, nem szakmai, hanem gazdasági döntés született, azt pedig egyelőre nem tudja, vállal-e szerepet a jövőben a kecskeméti labdarúgásban.

„Ez nem szakmai döntés, hiszen ha szakmai lenne, mi szeretnénk minél magasabb szinten játszani, ez inkább gazdasági döntés volt, amelyet a klub vezetőivel közösen hoztunk meg” – mondta Rózsa Pál a KTV-nek.

„Maga a képzés és az akadémia működése folytatódik. Ami törést jelenthet, az az, hogy eddig sok utánpótláskorú játékost nem tudtak elcsábítani az úgynevezett elitakadémiák, mert a fiatalok látták, hogy Kecskeméten könnyebb bekerülni, kapnak is lehetőséget, úgy képzési szinten, mint játéklehetőséget, és az NB I-et látták maguk előtt. Így most biztos, hogy nehezebb lesz” – tette hozzá.
Rózsa Pál a KTV-nek.

Legfrissebb hírek

Ötödször is NB III-as bajnoki címet ünnepelne Varga Attila

Labdarúgó NB II
3 órája

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
8 órája

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
Tegnap, 13:25

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

Bognár György a játékvezetésről: 20 ítéletből 19 rossz volt

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 20:58

Nagy küzdelemben játszott döntetlent Kecskeméten a Paks

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:27

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43
Ezek is érdekelhetik