NB III: Pölöskey aláírt, majdnem teljes a Nyíregyháza kerete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.08. 21:54
Pölöskey Péter aláírt Nyíregyházán, így már csak két játékos szerződtetésén dolgozik az NB I-es licencétől megfosztott, az NB III-ban visszasorolt Spartacus.

A klub Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint kilencven százalékban eldőlt, kik alkotják a Nyíregyháza Spartacus őszi keretét, egy belső védő és egy irányító középpályás érkezhet még.

A közlemény szerint Ovszijenko Volodimir, Perger Bence, Rubus Tamás, Szokol Zsolt, Jagodics Bence, Törtei Tamás, Igor Zofcák, Mohamadou Abdouraman, Luis Ramos, Zoran Kostic, Pölöskey Péter, Rezes László és Vámos Márk rendelkezik írásbeli szerződéssel.

„A fiatalok közül Ötvös Bence, Lengyel Marcell és Ács Ádám játékára is számítunk, velük hétfőn írhatjuk alá a papírokat. Pálinkás Gergő és Kapacina Kevin ügyében még egyeztetnünk kell korábbi klubjukkal, hogy kell-e fizetnünk nevelési költségtérítési díjat, ezt még az átigazolás előtt szeretnénk tisztázni. Tóth Dániel munkájával is elégedett voltunk, de őt csak kölcsönbe tudnánk most megszerezni, ezért lemondtunk róla, a klub saját játékosokra építve szeretné elérni célját” – mondta Brekk János, a szerdán a Kisvárdától 5–1-es vereséget elszenvedő Spartacus szakmai igazgató.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL

Érkezők: Luis Ramos (hondurasi, AZAL PFK – Azerbajdzsán), Jagodics Bence (szabadon igazolható, legutóbb Lombard Pápa), Pölöskey Péter (szabadon igazolható, legutóbb PMFC), Vámos Márk

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Gengeliczki Gergő (Mezőkövesd), Perger Bence (Balmazújváros)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Borsi Dávid, Ivancsics Gellért (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Marko Milovac (szerb, Várda SE), Pálinkás Gergő (szabadon igazolható, legutóbb PMFC), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható)

Távozók: Balogh János (DVSC, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Puskás Akadémia), Hrabina Alex (Szolnok), Deniss Ivanovs (lett, FK Liepaja – Lettország), Koller Krisztián (ZTE), Pákolicz Dávid (?), Pekár László (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bosnjak Predrag (FTC, onnan Haladás)

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48
Ezek is érdekelhetik