A DVSC elküldte – gyönyörű nők között, különleges közegben talált magára

Az 1987-es születésű Wittrédi Dávid egy évvel idősebb Lovrencsics Gergőnél. 2007 és 2011 között mindketten fontos tagjai voltak az akkor még NB II-es Pécsi MFC-nek, a klub ígéreteinek számítottak. A legjobb másodosztályú szezonjában Wittrédi 12 gólt szerzett (2012 tavaszán, 16 meccsen, akkor éppen kölcsönben szerepelt a Kozármislenyben), Lovrencsics 13-at. Ugyanonnan indultak, hasonló képességekkel, a másodosztály szintjén mindketten gyors, jól cselező támadó középpályásnak számítottak.

Azóta négy év telt el, Lovrencsics ma a lengyel Lech Poznan légiósa, és készülhet a norvégok elleni Eb-pótselejtezőre, Wittrédi viszont megmaradt be nem váló ígéretnek, az NB III-ban játszik, a labdarúgás mellett már dolgozik is. Pedig fél évvel ezelőtt megkapta pályafutása legnagyobb esélyét – az akkor az élvonalban bajnoki címvédő DVSC szerződtette.

Innentől jöhetne egy „szokásos", megkeseredett magyar labdarúgó (de említhetünk edzőt is) története, aki a balszerencsétől, az edzőn át a szertárosig megannyi tényezőt felsorol, hogy ki miatt és miért alakult úgy a pályafutása, ahogy, és nem győzi hangsúlyozni, ha akkor így lett volna, meg úgy... (Mindenki ismerheti például azt a szakvezetőt, aki évek óta azzal kezdi a nyilatkozatit: „Ha azt a bizonyos gólt nem kapjuk a végén...) Wittrédi, aki hosszú idő után először adott újra interjút, azonban másképp indított.

„Boldog ember vagyok. Az biztos, hogy hányatott két év van mögöttem, hiszen Pécsről, majd Debrecenből is idő előtt távoztam, szerződést bontottam mindkét klubbal. Ezek után szándékosan nem akartam szerepelni az újságokban. Nálam vannak sokkal jobb futballisták is, akik jobban megérdemlik, hogy előtérben legyenek. Persze, nagyon sokat gyötrődtem a történteken, de mióta megszületett a kislányom, ő tölti ki az életemet a futball mellett, és a feleségem, aki mindig mindenben támogatott. Akinek született már gyermeke, az tudja, milyen fantasztikus érzés megélni az apaság minden egyes apró mozzanatát. Kozármislenyben pedig egyedülálló közegbe kerülhettem, ahol remek emberek, igaz barátok vesznek körbe. A futball mellett egy vállalkozást is elkezdtem, ezért is választottam nyáron ezt a lehetőséget, és bár azóta is voltak már megkereséseim magasabb osztályból, nem is gondolkodom most a váltáson. A múltat lezártam, jól érzem magamat a bőrömben, kiegyensúlyozott életet élhetek."

Mondta ezt Wittrédi az után, hogy az ő 25 méteres, kapufáról bepattanó bombagóljának is köszönhetően 2–1-re győzött az NB III-as Kozármisleny az élvonalbeli Honvéd vendégeként a Magyar Kupában, amelyben korábban a Puskás Akadémiát és a DVTK-t már búcsúztatták a baranyaiak (ezúttal, a nyolcaddöntőben már lesz visszavágó is). Az interjú közben, az öltözőfolyosón úgy kétpercenként lépett oda valaki Wittrédihez egy ölelésre a társak, illetve a klubalkalmazottak közül, miközben az ajtó mögött dübörgött a zene, a játékosok énekeltek, igazi bulihangulat volt. Pedig nem a kupadöntőt nyerték meg a fél amatőr mislenyiek, „csak" legyőztek egy sok százmillióból gazdálkodó profi klubot – egy hónapon belül harmadszor. A siker azonban akkor siker, ha meg is tudja élni az ember, úgy az életben, mint a sportban. Ez persze fordítva is igaz – egy ajtóval arrébb a Honvéd öltözőjében néma csend honolt a játékosok körében, miközben a meglehetősen feldúlt vezetőedző, Marco Rossi több mint félórás eligazítást tartott, alighanem igyekezett ráébreszteni a játékosokat a felelősségükre.

„Különleges kis futballcsapat a miénk, a látottak önmagukért beszélnek – mutatott mosolyogva a félmeztelenül le-föl rohangáló társakra Wittrédi, majd kicsit szakmázott is. – Az NB I-es ellenfelekkel szemben sem álltunk be tíz emberrel védekezni, ahogy azt egy NB III-as csapattól sokan várnák. Mi a Honvéd ellen, idegenben is megpróbáltunk futballozni, és a meccs hajráját leszámítva nem lehetett azt mondani, hogy a kapunk elé szögeztek volna minket. Korábban például a Diósgyőr vezetőedzője, Bekő Balázs el is ismerte, hogy jobbak voltunk a DVTK-nál, megérdemelten győztünk. Hazai pályán egyébként különösen nehéz ellenünk játszani, de most idegenben is nyerni tudtunk. És nem gondolom, hogy azért tettük ezt, mert lebecsültek volna minket, hiszen tulajdonképpen az NB I-es alapcsapatával állt fel a Honvéd. Talán ez is bizonyítja, hogy a mi kis közösségünk többre hivatott az NB III-nál."

De vajon Wittrédi, aki a jelenlegi szezonban csapata legeredményesebbjeként kilenc góllal járult hozzá ahhoz, hogy a Kozármisleny vezeti az NB III Középcsoportját, mire hivatott? Neki miért nem sikerült az áttörés, mint a korábbi csapattárs Lovrencsicsnek, miért nem tudott bizonyítani Debrecenben, vagy az ő pályafutásában tényleg „csak" ennyi volt – a 69 NB I-es meccs és az azokon szerzett hét gól volt a maximum?

„Természetesen van bennem hiányérzet. Igazából nem is tudom megfejteni, hogy az elmúlt két idényem miért nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Biztosan hoztam rossz döntéseket, de ezekre talán évek múltán, öreg koromra fogok ráeszmélni, mások példáján. Amikor nem megy a játék, általában magamba szállok, túl lelkizős gyerek vagyok. Ettől és a túlzott bizonyítási vágytól pedig görcsössé válhatok a pályán, mert azt nem mondhatják rólam, hogy ne tennék meg mindent azért, hogy kihozzam magamból a maximumot. Debrecenben remekül éreztem magamat, nagyon jó körülmények közé kerültem, és megtiszteltetésnek érzem, hogy bepillantást nyerhettem egy ilyen sikeres klub mindennapjaiba. Lehetőséget annyit kaptam, amennyit, leginkább semennyit. Aztán elküldtek Debrecenből, nincs is ezen mit szépíteni. Így alakult" – mondta a támadó, aki egy meccsen játszott az NB I-ben a Lokinál, hét perc jutott neki, januárban érkezett, áprilisban pedig már ment is.

„Ami Lovrencsics Gergőt illeti, nyilván van különbség közöttünk, hiszen el tudott jutni válogatott szintig. Ezért is szép az élet, mert teljesen különböző utakat járnak be az emberek, hiába indulnak ugyanonnan. Örülök Gergő sikereinek, mert Magyarországon örülni kell annak, ha valaki külföldön karriert tud csinálni, stabilan játszik. Neki Pécsen alakult nagyon hányatottan a sorsa, hiszen egy időben még az öltözőbe sem tehette be a lábát, hiába kötötte élő szerződés a klubhoz. Aztán elment Pápára, onnan pedig rövid időn belül Lengyelországba tudott igazolni. Neki összejött a futballpályán, de az élet más területét nézve én sem panaszkodhatom. Két gyönyörű nő vár otthon, szeretném a lehető legtöbb időt velük tölteni. Persze, a futballal sem szakítottam, jó lenne minél többet játszani is, és még sikereket elérni, most a Kozármislennyel, aztán hogy mit hoz a jövő, majd meglátjuk (örülnék például, ha játszhatnék még a PMFC-ben – az NB I-ben), de bárhogy is alakul, nem esek kétségbe, tudom, hogy a futballon túl is van élet" – zárta Wittrédi.

Ezek után azt már nem érdemes tovább boncolgatni, hogy mikor és hogyan csúszott félre a januárban, a debreceni kaland előtt még nagyon bizakodó játékos pályafutása (az is lehet, hogy tényleg csak ennyi volt benne). A tanulságként levonható kulcsmondatot ő maga mondta ki: túl sokat lelkizett, és emiatt görcsössé vált a pályán. Mert bár a futball valóban leképezi a mindennapok harcait, mégiscsak játék. Olyan játék, amelyben a futballistának ugyanolyan önfeledten, élvezettel, kell tudnia játszani, mint ahogyan a meccs után, otthon vele játszik majd a kislánya (vagy kisfia). Talán éppen ezért van, hogy a családias mislenyi környezetben Wittrédi ismét magára talált – szombaton a Hódmezővásárhely ellen bizonyíthatja ezt.

EMLÉKEZTETŐ
MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BP. HONVÉD–KOZÁRMISLENY 1–2
Bozsik-stadion. 500 néző. V: Nagy R. (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
BP. HONVÉD: Kemenes – Csábi M. (Ikenne-King, a szünetben), Ignjatovics, Lovric, Botka – Gazdag (Kamber, 54.), Vasziljevics, Hidi – Délczeg (Erdélyi, 67.), Youla, Vernes. Vezetőedző: Marco Rossi
KOZÁRMISLENY: Molnár P. – Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis A. – Kovács T., Nagy E. (Tóth A., 87.) – Gránicz, Kirchner (Fenyvesi, 81.), Beke (Várda, 23.) – Wittrédi. Vezetőedző: Németh Zsolt
G: Youla (62.), ill. Wittrédi (50.), Kirchner (57.)