NB II: a Balmazújváros támadót igazolhat az NB I-ből

Vágólapra másolva!
2016.01.08. 10:23
A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújváros első számú kiszemeltje Szilágyi Péter, a Békéscsaba játékosa a támadószekció megerősítésére.

Szilágyi Péter ebben a szezonban 14 mérkőzésen lépett pályára a viharsarkiak színeiben, ám csupán egy gólig jutott, így nem lenne meglepő, ha Zoran Szpisljak vezetőedző nem ragaszkodna hozzá. A Balmazújváros és a támadó között zajlanak a tárgyalások, közel a megállapodás.

Távozóban van ugyanakkor ifj. Sándor Tamás, aki érettségi előtt áll, s ezért a kölcsönből most visszatér Debrecenbe.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Szilágyi Péter
(Békéscsaba)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: ifj. Sándor Tamás (Debrecen)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kertész Tamás (Békéscsaba)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók: Zsidai László (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: ifj. Sándor Tamás (Balmazújváros)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert (Palermo – Olaszország)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Vukasin Polekszics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fröhlich Roland
(Paks), Máté János (Mezőkövesd)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kertész Tamás (DVSC)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bagi István, Juhász György, Kertész Tamás, Szilágyi Péter (Balmazújváros)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Női röpI Extraliga: a Békéscsaba legyőzte a Nyíregyházát az elődöntő első meccsén

Röplabda
2025.03.20. 21:54

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Több mint 10 hónap után nyert ismét pályaválasztóként a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:58

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Koponyacsonttörést szenvedett a Békéscsaba védője

Labdarúgó NB II
2025.03.10. 22:05

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

A Békéscsaba lett a bronzérmes a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2025.03.09. 15:19
Ezek is érdekelhetik