Magyar Kupa: két meccs megrendezése is bizonytalan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.07. 15:15
Két Magyar Kupa-mérkőzés is elmaradhat a hétvégén. Csákváron és Érden nagy kérdés, hogy a kemény tél és az elmúlt napok csapadékos időjárása lehetővé teszi-e a mérkőzés megrendezését február 11-én, szombaton.

 

A Csákvár a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Sopront fogadja február 11-én, szombaton.

„Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a pályát játékra alkalmas állapotba hozzuk – mondta a klub honlapján a tulajdonos, Nagy Sándor. – Ha több csapadék nem lesz a héten, a víz talán nem lesz akadály, és pályára léphetnek a csapatok. Ha viszont ismét beköszönt a keményebb hideg, a fagyott talajjal nem tudunk mit kezdeni.”

Az NB III-as Érd ugyanezen a napon a szintén harmadosztályú Budafok-Újbudát látja vendégül, de a Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy a centerpálya állapota miatt erősen kérdéses a találkozó megrendezése.

Az érdiek szerették volna a műfüves pályájukon lejátszani a meccset, de ezt a Magyar Labdarúgó-szövetség nem engedélyezi, a centerpálya állapota pedig – bár javul – nincs kielégítő állapotban. A MLSZ Versenybizottsága szerdán dönthet az esetleges halasztásról.

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:48

„Tóth Alex már most a Fradi egyik legjobbja – igazi vezér lehet”

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:29

MK: Ferencváros–Újpest derbi jön a negyeddöntőben, a címvédő Paksra a Kisvárda vár

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:55

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:50

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Sorsdöntő napok előtt az FTC: az ETO ellen a két hazai trófea a tét

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 06:50
Ezek is érdekelhetik