Ha a neveken múlna, feljutna a Nyíregyháza

Ha csak a neveken múlna, már most feljutó lenne a Nyíregyháza Spartacus, amely persze nem pusztán a futball hagyományainak tisztelete miatt foglalkoztatja Bene Ferencet és Bozsik Józsefet, hanem mert a klubvezetőség alkalmasnak találta őket feladatuk, vagyis a szakmai igazgatói és az egyik másodedzői szerepkör betöltésére.

A nagy nevekkel egyébként is vigyázni kell Nyíregyházán, hiszen a Szpari esett már ki a játékosként olimpiai bajnok Kovács Imre (1984), a világbajnoki résztvevő Burcsa Győző (1993), a világválogatott Détári Lajos (2005) és a világbajnokságon gólt is szerző Szentes Lázár (2010) irányításával. A most munkába álló Bene Ferenc, Bozsik József páros mögött nincs oly veretes játékosmúlt (nem úgy a nevüket híressé tevő felmenőiknek), ellenben Lucsánszky Tamás munkáját segítik, aki 2014-ben feljutáshoz segítette a Spartacust.

A feladat éppen ez lenne megint…

A történet szereplőit igazán megérinthette a nyíregyházi stadionban a hely szelleme: idősebb Bene Ferenc ugyanis éppen itt játszotta utolsó, 76. válogatott mérkőzését 1979. szeptember 12-én, majd ugyanitt ült először NB I-es csapat kispadján – az 1–1-re végződő Nyíregyháza–Újpest mérkőzésen 1992. augusztus 15-én. Bozsik József pedig szoros egységben dolgozhat a Bozsik József Labdarúgó Akadémiával, hiszen a nagypapájáról elnevezett utánpótlás-nevelő intézményt immár a klub üzemelteti.

„A családunkban nagyon nevezetes esemény volt édesapám utolsó válogatott mérkőzése, amelynek idején éppen egyéves és ötnapos voltam – mondta az ifjabbik Bene Ferenc, aki a honlapján keresztül is ápolja édesapja emlékét. – Ez a dátum volt az egyik legnagyobb szentség az életében, a sok nagy tétmérkőzés után arról a csehszlovákok ellen kettő-egyre megnyert barátságos mérkőzésről mesélt a legtöbbet. Nemcsak ő, hanem az akkori csapattársak is, hiszen a korábbi Vasas-csatártól, Kiss Lászlótól tudom, hogy édesapám csak negyedórát töltött a pályán, de az ő passzából harcolta ki az első gólt megelőző tizenegyest. Az pedig újabb kötődési pont, hogy éppen itt élhette meg edzőként az első NB I-es mérkőzését is. Igazán nem lehet azt mondani, hogy nyíregyházi vér csörgedezik az ereimben, de lám, máris van két fontos esemény, ami a városhoz köt.”

Ezek után nézzük a másik ágat, Bozsikékat!

„Nekem is nagyon megtisztelő ilyen nagy hagyományokkal büszkélkedő klubnál dolgozni, az pedig külön motiváció, hogy a nagyapámról elnevezett akadémián nevelik a nyíregyházi utánpótlást – vette át a szót a 29 esztendős Bozsik József, aki tudhatja, hogy nyomasztó-e a 101-szeres válogatott világbajnoki ezüstérmes, szövetségi kapitány nagypapa és az ugyancsak szövetségi kapitány édesapa árnyékában élni. – Semmi más célom nincs, mint öregbíteni a hagyományokat, és megfelelni egyrészt saját magamnak, illetve a Bozsik névnek. Hozzáteszem, engem nem nyomaszt a futballban kétségkívül jól csengő nevem és a nagypapám hagyatéka, hiszen vannak saját céljaim, amelyeknek szeretnék megfelelni. A Nyíregyházára igazolásomban nincs túl sok köze annak, hogy a Bozsik-akadémia a nagypapám nevét viseli, inkább szerencsés véletlenről van szó. A Zalaegerszeg felnőttcsapata mellett is dolgoztam az előző idényben, onnan is ismerhetett Lucsánszky Tamás, aki legutóbb Soroksáron volt edző, de biztos vagyok benne, hogy Szűcs Mihály sportigazgató alaposan leinformált, mielőtt szerződést ajánlott volna.”

A legkisebb „Cucu” (hiszen a legendás becenév nagyapáról unokára szállt, édesapja Péterként nem örökölte ezt a fajta becézést) állítja, a családjukban nem volt kötelező edzőnek állni, hiszen az öccse más hivatást választott, mégis egészen jól boldogul. Ő viszont mindig is futballbeállítottságú volt, a Ferencvárosban, az MTK-ban és Zalaegerszegen nevelkedett, az utánpótlás-korosztályokból kiöregedve közel került ahhoz, hogy bemutatkozzon a ZTE NB I-es csapatában, de a bajnoki rajt előtt néhány nappal egy keresztszalag-szakadás keresztülhúzta a számításait, ami meghatározta későbbi karrierjét is. Jöttek a kölcsönadások a győri Integrál-DAC-hoz, Százhalombattára, majd két év Szigetszentmiklóson, ahonnan Pécsre, majd Tatabányára vezetett az útja. Húszas évei elején a futball mellett már korosztályos csapatok mellett edzősködött, tudatosan készült erre a pályára. A mostani lehetőségre úgy tekint, hogy van kiktől tanulnia, miközben olyan klubhoz szegődött, amelyben ötéves koncepciót vázoltak fel neki is.

Bene Ferenc éppen annyival tapasztaltabb másik, nagy nevet öröklő kollégájánál, hogy a tanulási fázison már túljutott. Miként azon is, hogy egy NB II-es csapatot, a Gyirmótot vezetőedzőként az élvonalba vezetett, az elmúlt bajnokságban, Dorogon pedig a szakmai igazgató szerepkörét is gyakorolhatta.

„A születésemkor eldőlt, hogy ezzel a névvel óhatatlanul édesapámhoz hasonlítanak, de én is arra törekedtem, hogy a saját személyiségem miatt fogadtassam el magam – beszélt még a családi vonalról Bene Ferenc. – Igaz, nem sérülés miatt, de Cucuhoz hasonlóan én is huszonkét évesen fordultam az edzősködés felé, tudatosan készültem erre a pályára, és immár tizenhét évnyi gyakorlat van mögöttem. Utánpótlás-szakvezetőként, élvonalbeli csapat másodedzőjeként, majd NB I-be jutó csapat vezetőedzőjeként végigjártam azokat a lépcsőfokokat, amelyek megmászása talán hozzásegít ahhoz, hogy Nyíregyházán is eredményesek legyünk. Tudok a vezetőedző fejével is gondolkodni, és Dorogon megtanultam, hogy mi az új szerepköröm sajátossága. Szeretnénk felépíteni a klubot is az utánpótlással együtt, a feladat az, hogy öt éven belül stabilizáljuk helyünket az élvonalban.”

A célok tehát igazán méltók a dicső elődökhöz, s a július végén rajtoló bajnokság során eldől, mennyire nehéz a Bene és Bozsik névvel együtt élni Nyíregyházán…