(Há)borús övezet - két éve már eltemették a pécsi futballt

Vágólapra másolva!

2017.09.22. 09:28

Címkék

Miután a csapatnak két éve mentőövet dobó önkormányzat megvonta a támogatást, a PMFC helyzete egyik napról a másikra bizonytalanná vált, és rövidesen eldőlhet, hogy lesz-e újabb gyászszertartás a Stadion utcában.

Élvonalbeli tapasztalat
Hat forduló elteltével a hatodik helyen áll a PMFC az NB III Közép-csoportjában. A bajnokságot a SZEOL-tól elszenvedett vereséggel (1–2) kezdte, majd a Baranya megyei rangadón legyőzte a Kozármislenyt (3–0). A presztízscsata megnyerését két újabb vereség követte, viszont a Paks II (3–2) és a Rákosmente KSK ellen (3–0) már megint begyűjtötték a három pontot a piros-feketék, akik pillanatnyilag hatpontos hátrányban vannak a listavezető SZEOL-lal szemben. A remélt feljutás a rutin hiányán nem múlhat: Koller Krisztiántól kezdve Nagy Józsefen és Horváth Adriánon át Wittrédi Dávidig kilenc olyan játékos is tagja a keretnek, aki korábban szerepelt az élvonalban is.

Háborúzzunk! Háborúzzunk! – skandálta a PMFC kemény magja.

A Szélsőséges Alternatíva csoport tagjai a Honvéd elleni szerdai kupamérkőzésen (0–1) nyomatékosították, Pécs az ő városuk, az ő csapatuk, az ő életük – amit nem vehet el tőlük senki! Egy-két petárda eldurrantásával, no meg Páva Zsolt polgármester és Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának verbális inzultálásával indultak csatába. Félő, ha a helyzet rövidesen nem fordul jobbra, az indulatok még inkább elszabadulnak. A néhány hanggránát keltette robaj ugyanis semmi ahhoz mérten, amit a városvezetőség szeptember elején meghozott döntése okozhat.

Mert az bizony felér egy detonációval.

SZÖRNYŰ HAGYATÉK, TÖNKREMENT A KLUB

A több milliárd forintos adóssággal küszködő Pécs városában az elmúlt években hozzászokhattak a mélyütésekhez. Hiába tartotta bent a sokáig a kiesés ellen küzdő csapatot a 2014–2015-ös idényben Robert Jarni, az utolsó fordulót megelőzően a Magyar Labdarúgó-szövetség másodfokon is úgy határozott, licencproblémák miatt száműzi a PMFC-t az első osztályból. A záró fordulóban a piros-feketék a hasonló sorsa jutó Nyíregyházát fogadták, le is győzték 2–1-re, a lefújást követően pedig elkezdődött a gyászszertartás. Egy markoló gördült be arra a pályára, amelyen egykoron Rapp Imrét, idősebb és ifjabb Dárdai Pált, Róth Antalt, Mészáros Ferencet, Gera Zoltánt vagy éppen Fehér Csabát ünnepelték a lelátót sűrűn megtöltő drukkerek, majd akkora gödröt ásott a kezdőkörben, hogy elférjen benne egy koporsó.

A pécsi labdarúgást 2015. május 29-én elhantolták.

Az akkor érzett haragot és gyűlöletet, ha lassan is, de felváltotta a reménykedés. Az NB I helyett a megye egyben induló „Pamacs” a megszerezhető kilencven pontból összesen ötöt veszítve könnyedén végzett az élen. Úgy festett, a háttér is rendben van, az önkormányzat háromszázmillió forintért megvásárolta a klubot Matyi Dezsőtől, az irányítás a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. kezébe került.

„Kétezertizenötben, miután kizárták a csapatot az élvonalból, a város felkarolta a PMFC-t – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére a Honvéd elleni meccset megelőző percekben Vári Attila. – Sajnos, az előző éra maradványai meglátszódtak, teljes mértékben tönkrement a klub, több száz gyerek sorsa bizonytalan volt. A PSN Zrt. kezdte el működtetni az egyesületet, de a PMFC nevet meghagyta, mégiscsak jól cseng a régióban. A felnőtt-, illetve az utánpótláscsapatokat egyaránt üzemeltettük, versenyeztettük, többé-kevésbé sikeresen. A visszasorolás után a felnőttcsapat megnyerte a megye egyes bajnokságot, így az előző idényben már lehetőséget kapott arra, hogy még magasabb szintre lépve az NB II-be jutást is kiharcolja.”

A JÁTÉKOSOK DÖNTÖTTEK, KITARTANAK A ROSSZBAN

Dicséretes tettvágy: ha falakba ütközik, ledönti azokat
Egy csésze feketével kínál Kulcsár Árpád az emeleti irodában. A Pécsi Futball Akadémia igazgatója ugyanakkor nyomban leszögezi: az utánpótlás nem más kávéház. „Utánpótlás nincs felnőttcsapat nélkül, de ez fordítva is igaz. Kiváló a kapcsolatunk Márton Gáborékkal, szorosan együttműködünk. A pénzügyekről nem tisztem beszélni, azokról nem én döntök, ám annyit elmondhatok, egyelőre nem érezzük a hatását a megjelent híreknek. Annyit azért tudni kell, hogy a pécsi utánpótlást – a felnőttfutballal együtt – nagy érvágás érte a kétezertizenötös kizárást követően, a felsőbb korosztályokból csaknem harminc meghatározó játékos távozott. Abból a helyzetből azóta igyekszünk talpra állni, mára eljutottunk odáig, hogy a mélyből visszakapaszkodtunk a felszínre, háromszáz gyerkőccel foglalkozunk. Vannak biztató jelek, immár hét játékost adunk a különböző korosztályos válogatottaknak. Akad az elitbajnokságban szereplő olyan csapat, amely a soraiban négy-öt korábbi pécsi gyerekkel nyerte meg a bajnokságot, ez dicséri az ottani munkát, de talán az ittenit is. Márkvárt Dáviddal szoktam példálózni, aki az U17-es csapatban még az NB II-ben játszott Pécsett, nem valamelyik akadémián, mégis az élvonalig és válogatottságig vitte.” Kulcsár Árpád együtt nőtt fel Dárdai Pállal, a mai napig baráti viszonyt ápol a Hertha vezetőedzőjével. Amikor csak teheti, kimegy Berlinbe, hogy tovább képezze magát. „Más klubokhoz hasonlóan sokáig Pécsen sem működött egységes képzési rendszer, az edzők a saját fejük után mentek. A helyzet két éve változott, de egy másodpercig sem titkolom, hogy nem én találtam fel a spanyolviaszt, a Hertha utánpótlás-koncepciója alapján készítettük el a miénket. Amit lehetett, átültettünk. Ami a feltételeinket illeti: nem dicsekedhetünk, akikkel versenyeznünk kell, azokhoz képest jókora a lemaradásunk, ennek ellenére lépegetünk előre, még ha nem is olyan iramban, mint szeretném. Amikor Pali még az utánpótlásban dolgozott, mindig azt mondta, életében nem melózott ennyit. Ezen akkor még mosolyogtam, ma már értem, miről beszélt. Persze, nem panaszkodom, mert a kialakult helyzet ellenére élvezem a munkát. Még akkor is derűlátó vagyok, ha sokszor falakba ütközöm, de eddig is ledöntöttem azokat, és ez a jövőben sem lesz másként.”

Addig tehát minden szépnek és jónak tűnt. Az összképen még az sem rontott, hogy a másodosztályra szóló jegyét nem tudta megváltani a gárda: a jobb körülményekkel rendelkező Budafok mögött ezüstérmes lett az NB III Közép-csoportjában. Az idén azonban újra nekiveselkedett a feljutásnak a szívós „Munkás”, mígnem…

„Az önkormányzat szeptember elején megvonta a támogatást – folytatta a mérkőzést aztán végignéző, a szurkolók szidalmazását pókerarccal tűrő Vári Attila, aki kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóként aligha ijedős fajta. – A döntésnek költségcsökkentési okai voltak, de az utánpótlást nem érintette, csak a felnőttegyüttest. Tudni kell, ez utóbbit nem egyedül az önkormányzat finanszírozta, számos támogató hozzátette a magáét. Ezekben a napokban is folynak tárgyalások arról, hogyan lehetne előteremteni a nyugodt működéshez szükséges összeget. Azt szeretnénk, hogy mindenki megfelelő körülmények között sportolhasson, az első csapat pedig továbbra is a másodosztály felé kacsingathasson.”

Túlzás lenne azt állítani, hogy a futballisták egyik szeme sír, a másik nevet. Inkább mindkettő sír. A kialakult helyzetről nem szívesen beszélnek. Így arról sem, hogy állítólag a bajnokság rajtja előtt három nappal még nem volt szerződésük, amikor pedig végre eléjük rakták, azzal szembesültek, hogy csupán egy hónapig érvényes. Annyit azért megtudtunk, hogy a futballisták a minap az öltözőben összeültek, és arra jutottak, a rosszban is kitartanak egymás, valamint a PMFC mellett.

„A játékosoknak is elmondtam, mindent megteszünk, hogy zökkenőmentes legyen a folytatás – mondta még Vári Attila. – Ugyanakkor, ha bármilyen gond adódik, el kell gondolkodni a folytatásról. Hangsúlyozom, az előjelek pozitívak, viszont hiteles információval csak akkor érdemes a labdarúgók és a nagyközönség elé kiállni, amikor a támogatói szerződéseket már papírra vetettük. A magam részéről abszolút bizakodó vagyok, a megszűnésnek nincs valóságalapja. Amióta a város és a PSN belépett a PMFC életébe, sohasem volt pénzügyi probléma, ma sincs tartozásunk a csapatnak. A Pécsnek az NB I-ben van a helye, egyszer szeretnénk oda visszakerülni.”

Szép szavak.

Csak közben ne hallanánk a vészcsengőt is.

MÁRTON GÁBOR SZERETNÉ, HA „CSAK” EDZŐ LEHETNE

Márton Gábornak azért mosolyogni is volt oka: a Budapest Honvéd drukkerei nem felejtették el, hogy tagja volt az 1993-ban bajnoki címet nyerő kispesti alakulatnak. A második félidőben kórusban zengték a nevét.

„Hallottam, jólesett, meg is köszöntem a végén, hogy nem felejtettek el – huppant le a találkozó lefújását követően a klubépület piros kanapéjára a PMFC vezetőedzője, aki az 1–0-s vereség ellenére büszke az utolsó másodpercig szívvel-lélekkel küzdő csapatára. – A Pécs kapcsán fura ezt kimondani, de alacsonyabb osztályú együttesként nem mi voltunk a párharc esélyesei. Így sem kell szégyenkeznünk, sőt, emelt fővel várhatjuk az újabb erőpróbákat. Kár lenne tagadni, a bizonytalanság kihat a hétköznapjainkra, mindenki másként dolgozza fel a helyzetet. Van, akin látszik, hogy nem érzi magát biztonságban, van, akin nem. Ami rajtam múlik, igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy a futball maradjon előtérben, ám ez nem megy a végtelenségig. Ha rövid időn belül nem rendeződik a helyzet, nem tudom, mi lesz. A srácok előtt mindenesetre megemelem a kalapomat. Amióta bejelentették, hogy az önkormányzat megvonja a támogatást, mindkét bajnoki mérkőzésünket megnyertük. Lehet, hogy az egész évet ebben a bizonytalanságban kellene lejátszanunk…”

A szakember arcán ekkor megjelenő mosoly, persze, már nem volt őszinte. Bár azt sem csodáljuk, hogy kínjában nevetett, volt ideje hozzászokni a mostanihoz hasonló állapothoz.

„Fogalmam sincs, hogy mit, de valami nagyot véthettem, mert amióta edzősködöm, ez van: bárhol voltam, elfogyott a pénz – kesergett Márton Gábor. – Egyszer szívesen kipróbálnám, milyen a másik oldalon. Jó lenne egyszer úgy dolgozni, hogy minden rendben van, semmi másra nem kell összpontosítani, kizárólag az edzésekre és a meccsekre. Szerencsére az öltözőben jó emberek vesznek körül, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ezt az időszakot együtt átvészeljük. Ha nyerünk, nyilván könnyebb, mint amikor kudarc ér bennünket, ezért is akarunk újra és újra győzni. Sosem értettem, miért kell káoszt csinálni egy jól működő csapatnál. Itt ráadásul többről van szó, mint a felnőttfutballról, hiszen rengeteg gyerek van az utánpótlásban. Szokták mondani, a remény hal meg utoljára, magam is az optimista emberek közé tartozom, szeretném a PMFC-t visszajuttatni oda, ahova való, ám a jövőre nincs ráhatásom. Fölöttem, fölöttünk dől el minden.”

Ha az égiek is úgy akarják, nem lesz még egy temetés a Stadion utca 2. alatt.

A (há)borúra jöhetne már a derű.

Vári Attila, Kulcsár Árpád, Bata Kristóf és a szurkolók