NB II: profi szerződést kapott a Gyirmóttól a menedzser fia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.30. 13:51
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr vezetősége féléves profi szerződést kötött a 22 esztendős támadóval, Vörösbaranyi Armanddal, aki az MTK ellen először kapott lehetőséget az első csapatban – számolt be róla a klub honlapja.


A menedzser, Vörösbaranyi József fia, Vörösbaranyi Armand a Győri ETO FC-ben nevelkedett és már a 2014–2015-ös szezonban bemutatkozott a győriek NB III-as csapatában. Az ETO kizárása miatt aztán az előző két idényt is a harmadosztályban töltötte, majd 2017-ben Gyirmótra igazolt.
A menedzser, Vörösbaranyi József fia, Vörösbaranyi Armand a Győri ETO FC-ben nevelkedett és már a 2014–2015-ös szezonban bemutatkozott a győriek NB III-as csapatában. Az ETO kizárása miatt aztán az előző két idényt is a harmadosztályban töltötte, majd 2017-ben Gyirmótra igazolt.

A gyirmótiaknál a tegnapi napig szintén csak az NB III-as második együttesben kapott lehetőséget, de most megtört a jég. Vörösbaranyi profi szerződést kapott, majd a Magyar Kupa 8. fordulójában, az MTK ellen szerdán rögtön 60 percet kezdőként a pályán tölthetett a Gyirmót első csapatában.

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Se a Gyirmót, se a Szentlőrinc nem lehet elégedett a döntetlennel

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 14:51

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Gyirmótról csak egy pontot vitt haza a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:49

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik