NB II: távozott a Szpari kulcsembere, Mezőkövesdre tart

Vágólapra másolva!
2019.01.09. 10:47
null
Pekár László a télen távozik Nyíregyházáról (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza hivatalos honlapján megerősítette, hogy Pekár László távozik a klubtól.

 



A nyiregyhazaspartacus.hu úgy fogalmaz, hogy Pekár László szerződése lejárt Nyíregyházán és bár tárgyaltak a hosszabbításról, végül nem született megállapodás. A Transfermarkt viszont azt írja, hogy Pekárnak csak a nyáron járt volna le a megállapodása.

A hivatalos honlap azt is hozzáteszi, hogy az élvonalból van kérője a támadó középpályásnak, az NB-I-ben szeretne futballozni. A Nemzeti Sport Online nyíregyházi forrásból úgy tudja, már el is dőlt, hogy Pekár Mezőkövesden folytatja a pályafutását. A Paksról megszerzett, ugyancsak támadó középpályás Bertus Lajos után ő lesz a kövesdiek második téli szerzeménye, információink szerint, éppen a tolnai klubot megelőzve szerződtetik.

Pekár Lászlót a Transfermarkt az NB II harmadik legértékesebb futballistájának tartja (holtversenyben), 250 ezer euróra teszik a piaci értékét. Pekár ezt annak köszönheti, hogy 115 alkalommal szerepelt az NB I-ben, 19 gólt és 22 gólpasszt jegyzett az élvonalban, és 25 évesen nem számít idős játékosnak (jövő héten lesz 26). Ráadásul a másodosztályban is jó őszt produkált a támadó középpályás, 17 bajnokin nyolc gólt és három gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
22 órája

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34
Ezek is érdekelhetik