NB II: már nem Nagy Tibor a Cegléd vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.06. 19:52
A szerdai, Vác elleni NB II-es mérkőzésen elszenvedett 1–0-s vereség után a Ceglédi VSE vezetősége megköszönte Nagy Tibor munkáját – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Az információval kapcsolatban kerestük a Pest megyei klub vezetőségét, de a ceglédiek nem kívánták kommentálni értesülésünket.

Nagy Tibor szeptemberben éppen a Váctól elszenvedett 2–0-s vereség után foglalta el Klausz László helyét a Ceglédi VSE kispadján, irányításával a csapat mérlege 19 bajnoki mérkőzésen hat győzelem, két döntetlen és tizenegy vereség. Az együttes tavasszal azonban hat bajnokin csak egy pontot tudott gyűjteni, három gólt szerzett és tizenhármat kapott, így 24 ponttal csak a bajnokság 18. helyén áll.

A Vácott legendának számító Nagy Tibor egyébként ma először meccselt ellenfélként a váci stadionban, de nem lesz jó emlék számára a találkozó, amely után elköszöntek tőle.

A forduló mérkőzéseiről ide kattintva olvashatnak!

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
20 órája

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
22 órája

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:55

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:50

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:50

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:48

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:44
Ezek is érdekelhetik