NB III: a Budaörstől távozó Kemenes lett a III. Kerületi TVE edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.03. 14:35
null
Kemenes (jobbra) az új vezetőedző (Fotó: tve1887.hu)
A jövőben új szakmai stáb tevékenykedik a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő III. Kerületi TVE csapatánál – adta hírül a klub a hivatalos honlapján. Az alakulat vezetőedzője Kemenes Szabolcs lett, míg a pályaedzői feladatokat Czvitkovics Péter látja el.

 

Mint olvasható, a klub szerződést bontott Gál Istvánnal, a korábbi szakmai igazgató az utánpótlástól is távozik – Gál helyét a stábban a korábban többek között az FTC-nél és a Budapest Honvédnál is védő Kemenes Szabolcs veszi át, akinek a távozását hétfő reggel jelentette be a Budaörs.

Kemenes pályaedzője a szintén Budaörsről érkező Czvitkovics Péter lesz, aki adott esetben játékosként is segíti majd az együttest.

„Aki közelebbről ismer engem az tudja, hogy már régebb óta vezetőedzői ambícióim vannak. Az a lehetőség, ami most megadatott nekem egy óriási dolog az én karrieremben, egy új élet kezdete az edzői pályámban. Amikor szóba jött, hogy én lehetek a TVE vezetőedzője, akkor először el sem akartam hinni, hogy ez valóban realizálódhat, azonban a hozzám közel állók folyamatosan bátorítottak és támogattak, ez erőt adott. Számomra az edzősködés egy szenvedély, és az, hogy ilyen körülmények között dolgozhatok a közeljövőben óriási motiváció. Bízom benne, hogy élni fogok a lehetőséggel és nagyon várom a közös munkát Péterrel és a játékosokkal. Köszönöm a Budaörsnek az elmúlt időszakot, rengeteget tanultam az ott töltött két év alatt. Hajrá, Kerület!” – nyilatkozta Kemenes Szabolcs.

Legfrissebb hírek

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

NB III: nyert a Pécs, tovább üldözi a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2025.03.14. 17:21

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

Közös megegyezéssel távozik a Dorog vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 09:24

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48
Ezek is érdekelhetik