Siófok: Gál István váltja Márton Gábort a csapat élén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 19:06
null
Gál István a Siófok új vezetőedzője (Fotó: bfc-siofok.hu)
Gál István legutóbb a III. kerületi TVE-nél dolgozott; most kettő plusz egy éves megállapodást kötött a Balaton-partiakkal.

 

Márton Gábort az idény közben, a 30. fordulóban nevezték ki Siófokon, megbízása a tavaszi szezon végéig szólt a Balaton-partiakkal.

A helyére érkező Gál István legutóbb a III. kerületi TVE-nél dolgozott, most pedig kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött a BFC-vel.

„Nagy örömmel fogadtam el a felkérést, mert a klub filozófiája nagyon szimpatikus volt számomra! Teljes erővel azon leszek a szakmai stábbal egyetemben, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el a bajnokságban, és a csapatból kihozzuk a maximumot!” – nyilatkozta Gál István a klub honlapjának.

A 44 éves szakember Szentesen született, a III. kerületi TVE-ben, Sopronban, a BVSC-ben és a REAC-ban játszott középpályás poszton, majd 2005-ben Németországban folytatta a karrierjét. Egyidejűleg elkezdte a német edzőképzőt, majd aktív pályafutása befejeztével több gárdánál is tevékenykedett. 2016-ban az Arminia Bielefeldtől visszatért Szombathelyre a Haladáshoz, amelynél Mészöly Géza munkáját mint asszisztens edző segítette. Az NB I-es vasi együttesnél töltött időszak után a III. kerületi TVE-nél szakmai igazgatóként, majd az első csapat vezetőedzőjeként dolgozott – összegezte Gál eddigi karrierjét a siófoki honlap.

A Siófok a 12. helyen zárta a 2018–2019-es évadot a labdarúgó NB II-ben.

Legfrissebb hírek

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 08:39

Borbély Balázs szerint az edzőt addig szeretik, amíg jönnek az eredmények

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 09:39

Ha a csapat nem csúszik-mászik, akkor nem nyerhet – Grzelak az Újpest veresége után

Labdarúgó NB I
2025.02.16. 18:40

A Diósgyőr edzője szerint a ZTE jobban akarta a győzelmet, mint ők

Labdarúgó NB I
2025.02.10. 08:38

Robbie Keane: Meg kell találnom a módját, hogy változtassak a csapat mentalitásán

Labdarúgó NB I
2025.02.05. 22:25

Legyünk őszinték: nem volt jó meccs, helyzet alig akadt, de óriási gratuláció a játékosoknak – Gera Zoltán

Labdarúgó NB I
2025.02.02. 20:18

Márton Gábor, a ZTE vezetőedzője: Az is nagy eredmény, hogy a vonal felett telelünk

Labdarúgó NB I
2024.12.21. 09:13

NB III: elköltözhet a Révész Géza utcai stadionból a BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2024.12.20. 23:17
Ezek is érdekelhetik