NB II: albán korosztályos válogatottal erősített a Szpari

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.11. 22:16
null
Drilon (jobbra) két évre írt alá a Szparival (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján bejelentette Cenaj Drilon és Szekszárdi Tamás érkezését.

A 21 esztendős Drilon két évre írt alá új klubjával. A magyar papírokkal is rendelkező középpályás korábban a bosnyák és az albán korosztályos válogatottakban is pályára lépett. Az előző idényben a román másodosztályú Pandurii és az ACS Energeticianul színeiben összesen 26 bajnoki meccsen játszott.

A 25 éves Szekszárdi ugyancsak kétéves szerződést kötött a Szparival. A középpályásként és védőként bevethető futballista Pakson kezdte pályafutását, a legutóbbi idényben Vácon szerepelt, s 26 NB II-es mérkőzésen kapott lehetőséget.

A Nyíregyháza bejelentette azt is, hogy a saját nevelésű Ötvös Bence két évvel meghosszabbította szerződését. A 21 esztendős középpályás az NB II előző kiírásában 26 találkozón összesen egy gólt szerzett.

A Szpari a hétvégén Szlovéniába utazik edzőtáborba, ahol július 20-án a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató el-Ittihad Kalbával is megmérkőzik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Cenaj Drilon (albán, ACS Energeticianul – Románia), Alan Kovác (szlovák, ETO FC Győr), Papp Máté (Csákvár), Svedyuk Alex (ukrán-magyar, Jászberény), Szekszárdi Tamás (Vác), Tóth Barna (Monor)
Távozók: Bakos Szabolcs (Budaörs), Fadgyas Tamás (?), Forró Gyula (?), Nagy József (?), Rubus Tamás (Kisvárda), Rokszin Ádám (Szolnok ?)

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Ötvös Bence nem gondol a válogatott meghívóra, csak dolgozik becsülettel

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 10:10

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27
Ezek is érdekelhetik