NB III: az MLSZ kizárta az Ózdot a bajnokságból

Vágólapra másolva!
2019.11.27. 00:16
null
Nagyon úgy tűnik, hogy egy időre befejeződött az Ózd szereplése az NB III-ban (Fotó: Facebook/Ózdi KSC)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága november 26-i ülésén úgy döntött, hogy a múlt hétvégén a Tállya otthonában 29–0-s vereséget szenvedő Ózdot kizárja az NB III-as bajnokságból.

Az MLSZ indoklása szerint a fegyelmi bizottság azért döntött az Ózd kizárása mellett, mert „a sportszervezet a bajnokság nevezési és részvételei feltételeként előírt köztartozás-mentességét hivatalos igazolások eredeti példányainak benyújtásával igazolni nem tudta, továbbá a Bozsik-programban való részvételi, versenyeztetési kötelezettségének nem tett eleget”.

A testület nemcsak az Ózd felnőttegyüttesét zárta ki a harmadosztályból, hanem az egyesület kötelezően szerepeltetett utánpótláscsapatait is a korosztályos bajnokságokból.

Az Ózdi Kohász SC a Facebook-oldalán úgy fogalmaz, „az ítélet még nem jogerős, mert fellebbezést nyújtottunk be, de ehhez nem sok reményt fűzünk. Valószínűleg a Hatvan elleni találkozót még lejátsszuk, de ez is kétséges”.

Mint arról vasárnap beszámoltunk, az Ózd a kilátástalan sportszakmai helyzete miatt ifistákkal, sok 16 éves játékossal állt ki Tállyán, ahol a 17–0-s első félidő után 29–0-s vereséget szenvedett. A felnőttcsapat alapemberei közül csak Gál Benedek lépett pályára, aki Gál László ózdi elnök fia.

Az MLSZ arról nem számolt be, hogy az NB III Keleti csoportjának tabellája hogyan alakul át az Ózd kizárásának folyományaként.

AZ NB III KELETI CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA
1. Füzesgyarmati SK 16 13 3 31–16 +15 39
2. Debreceni EAC 16 11 2 3 41–18 +23 35
3. Ceglédi VSE 16 9 3 4 27–22 +5 30
4. Jászberényi FC 16 7 7 2 32–21 +11 28
5. ESMTK 16 7 6 3 27–20 +7 27
6. Sényő FC 16 7 6 3 32–26 +6 27
7. Tiszaújváros 16 7 3 6 26–20 +6 24
8. Balassagyarmat 16 6 4 6 28–27 +1 22
9. Tállya KSE 16 5 4 7 45–17 +25 19
10. Putnok FC 15 5 4 6 21–20 +1 19
11. Gyöngyösi AK 16 5 3 8 25–32 –7 18
12. Eger SE 16 5 2 9 17–28 –11 17
13. Debreceni VSC II 16 4 3 9 29–31 –2 15
14. FC Hatvan 16 3 3 10 20–34 –14 12
15. Diósgyőri VTK II 16 2 2 12 15–39 –24 8
16. Ózdi Kohász SC 15 1 8 6 9–54 –45 0*
*Az Ózdtól 11 pontot már korábban levontak.
Legfrissebb hírek

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB I: egy nappal előbb játszik Diósgyőrben a KTE

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 11:17

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

Eddig nem ismert oldaláról és a magyar válogatott ezredik meccséről is beszélt Marco Rossi – videó

Magyar válogatott
2025.03.13. 16:41
Ezek is érdekelhetik